Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Viszlát Maty-ér, ni hao Beijing!

Tegnap a Maty-éri olimpiai vízicentrumban hivatalos csapatbemutatóval búcsúzott a magyar kajakos és kenus válogatott a médiától. Az egyik csoport szerdán, a másik jövő szombaton repül el a pekingi olimpiára, soraiban négy szegedivel, Janiccsal, Vajdával, Síkkal és Vécsivel.
Janics Natasa a világba kiáltja örömét; a Janics, Kovács Katalin duó összepacsizik a célba érés után; a Storcz Botond, Vereckei Ákos, Kammerer Zoltán, Horváth Gábor kajaknégyes megvédi címét; Kovács a női négyessel is szerez egy ezüstérmet; Kozmann György és Kolonics György kenu párosa harmadikként ér célba; a „Kisvajda", azaz Vajda Attila a semmiből riaszt rá a kenus mezőnyre, ismeretlenként bronzérmes lesz. Ezek az emlékek suhannak át rajtunk, mikor megérkezünk a Maty-éri olimpiai vízicentrumba. Négy évvel ezelőtti események, amelyek Athénban a kajakos és kenus válogatotthoz fűződtek. Három arany-, egy ezüst- és két bronzérem: a magyar válogatott így zárta a 2004-es ötkarikás játékokat.

És most megint eljött az olimpia ideje. Hogy repül az idő! – térünk észhez, és térünk be ugyanezzel a lendülettel a Maty-éri létesítmény fedett részébe, az árnyékba. Ahol már gyülekezik kajakos és kenus válogatottunk. Megint útra kel a csapat – két részletben: ki szerdán, például Janics, Kammerer, Kucsera Gábor, ki pedig jövő szombaton, a két szegedi, Vajda és Sík Márton, aztán Kozmann, Sáfránék –, a célállomás pedig kilencórás repülőút után Peking lesz.

A pekingi kajak-kenu csapat
A pekingi kajak-kenu csapat

A búcsú ideje – nagyjából így foglalható össze a következő majd két óra eseménysora. A versenyzők búcsúznak a médiától, az pedig tőlük. Kammerer Zoli kapcsán nem találhatunk olyan médiumot, amelynek ne nyilatkozna. Ő veszi át Horváth András létesítményvezetőtől azt a tortát, amellyel a centrum köszön el tőlük. Janics is sokat nyilatkozik, csak egy kis türelmet kér, mondván icipicit melege van. Ő meg Horváthnak ad át egy zászlót a csapat nevében. Vajda fáradtan is eleget tesz a kéréseknek, bár látszik rajta: alaposan meghajtotta trénere, a szintén utazó Vécsi Viktor ezen a délelőttön is.

– Még ma egyszer, aztán hétfőn és kedden kétszer-kétszer edzünk itt, majd szerdán délelőtt a Gubacsi hídnál, délután pedig repülünk – vázolta következő napjait az olimpiai újonc Kucsera, jelezve, nála a készülődés nem csak a csomagok összekészítéséből áll.

Végül Angyal Zoltán szövetségi kapitány búcsú gyanánt kihirdeti – no, nem a csapatot, azt már megtette, hanem – a várakozásait.
– Két-három aranyra, további két-három éremre számítok, és szeretnénk további helyezésekkel hozzájárulni a magyar olimpiai küldöttség összpontjaihoz – vélte a szakember.

Testi valójukban tehát tizenhat versenyző utazik, ám ott lesz velük lélekben Kolonics György is. Akinek ez az ötödik olimpiája. Nyugodtan mondhatjuk, és érezzük: ő is a csapat tagja. Mindörökre.
Viszlát Maty-ér, ni hao Beijing (azaz: üdv Peking)!

Olvasóink írták

  • 2. ör 2008. augusztus 03. 17:45
    „hajrá! senkit ne nyomasszon az ,hogy egyikük hiányzik. mindenki küzdjön teljes erőből a sikerért. igy lehet méltónak lenni ahhoz az egyhez. sok sikert!”
  • 1. sara83 2008. augusztus 02. 21:27
    „Kedves kajakosok és kenusok!

    Nagyon sok sikert kívánok nektek! szurkolni fogok hogy minél több aranyat nyerjetek! Külön szurkolunk Atisnak, Kamerának és Kozmann Gyurinak!
    Puszi Hajra Magyarok!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akadémiák focitalálkozója Algyőn

A szegedi KÉSZ Labdarúgó Akadémia szervezésében kétnapos focitornát rendeznek szombaton és vasárnap… Tovább olvasom