Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 2°C Még több cikk.

Víz alatt, víz felett

"Szomorú vagyok. Vagy inkább durcás, és üvöltök, toporzékolok, hisztizek, mint az a kisgyerek, akitől éppen készülnek elvenni a játékszerét. És ilyenkor nem az a fontos, hogy ki, melyik „felnőtt" a tettes; hanem az, hogy a szeretett tárgy egyre inkább kicsúszik az azt görcsösen markoló, szorító kicsi kézből. Mert gyengébb. Ezért nem tehet mást, enged az erőszaknak.
Így érzek, ha manapság a vízilabdára gondolok."
Szomorú vagyok. Vagy inkább durcás, és üvöltök, toporzékolok, hisztizek, mint az a kisgyerek, akitől éppen készülnek elvenni a játékszerét. És ilyenkor nem az a fontos, hogy ki, melyik „felnőtt" a tettes; hanem az, hogy a szeretett tárgy egyre inkább kicsúszik az azt görcsösen markoló, szorító kicsi kézből. Mert gyengébb. Ezért nem tehet mást, enged az erőszaknak.

Így érzek, ha manapság a vízilabdára gondolok. Az imádott sportág, mely annyi örömöt szerzett – elég, ha csak a két legutóbbi olimpiára, Sydneyre és Athénra gondolunk – egyre brutálisabb, egyre erőszakosabb lesz. Persze korábban, évtizedekkel ezelőtt is mentek a víz alatti harcok, a bekk és a center alaposan megkínozta – a legérzékenyebb testrészeket sem kímélve – egymást. A bírók ebből szinte semmit sem láttak, észleltek –, de természetesen tudták, milyen praktikákkal élnek, oda, vissza, a pólósok. Ezt mindenki elfogadta, a sportág részeként kezelve, mint a jégkorongban a bodicseket, vagy a labdarúgásban az úgynevezett taktikai faultot. Egyébként, az eredetileg testi érintkezést tiltó kosárlabdában is „találkoznak" már egymással a felek. Ezzel nincs semmi gond, gyorsabb, erőteljesebb, dinamikusabb lett szinte minden labdás csapatsport, és ezzel egyenes arányban a szabálytalanságok is gyakoribbá, durvábbá váltak.

A férfipóló – a női kézilabdában is tapasztalhatóak hasonló tünetek – azonban egyre brutálisabb. Most már minden szégyenérzet nélkül, víz felett zajlanak az események. Elég, ha csak Csirics Hegedűs ellen elkövetett K. O.-ját – átrendezve az egri szemüreg-, arc- és orrcsontját –, vagy Steinmetz Ádámnak a szentesi Vígh Róbert elleni „szemes akcióját" idézzük fel. Alig egy héten belül történt a két eset – remélhetőleg véletlen ez a gyakoriság. De az biztos, hogy intő. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a Legrand-Szentesi VK–Vasas meccsről két játékos – Víghen kívül még Mátyás a vendégektől – is kórházba került. Utóbbi csak ápolásra.

Mint a kisgyerek, durcás vagyok. És nem keresem, hogy ki vagy mi a felelős a történtekért, a vízilabdás, a szabálytalanságokat nem kellő szigorral megtorló bíró, a csapatát fanatizáló edző, vagy a mindenáron való győzni akarás. Mindegy. Csakis a végeredmény számít. Az pedig elkeserítő.

Ez ellen kellene tenni végre valamit. A sportban nem engedhetünk, ne engedjünk az erőszaknak...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SZDRE: cél a feljutás

A feljutásra pályázó SZDRE NB II-es női röplabdacsapata ma játssza idei első tétmeccsét. Tovább olvasom