Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Vladan Matics is beáll a sorba?

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának öt magyarkupa-győzelme három edző nevéhez fűződik. A sikerkovácsokat – Kővári Árpádot, Boros Gyevi Lászlót és Kovács Pétert – emlékei felidézésére kértük.
Hét évvel a Szegedi Volán névadása után megszerezte a megyeszékhely kézilabdacsapata történetének első jelentős sikerét, hiszen az 1977-es bajnoki év előtt a csapat kiharcolta az első osztályban való maradást.

Szárnyakat kaptak

Ez, no meg néhány játékos leigazolása akkora lendítőerőt adott Kővári Árpád edző csapatának, hogy megnyerte a Magyar Népköztársaság Kupát.

– Két-három játékost igazoltunk, és a többiek is fejlődtek. A négyes döntő körbeverései miatt nagyon izgalmasan alakult az utolsó kör. Elindult a számolgatás: ha mi tizenhárommal verjük a Dunakeszit, és a Debrecen csak néggyel az FTC-t, akkor a miénk a trófea. Más esetben vagy a Fradié vagy a Debrecené. Egy órával a másik páros előtt játszottunk, s a sors úgy hozta, hogy éppen tizenhárommal bizonyultunk jobbnak. A Debrecen pedig annak ellenére, hogy már ismerte az eredményünket, csak néggyel tudott nyerni. Pedig már a szövetség el is vitte a kupát Debrecenbe, s később teljesen „stikában" kaptuk azt meg – emlékezett vissza Kővári.

Legutóbb Kovács Péterrel nyert kupát a Pick Szeged Fotó: Segesvári Csaba
Legutóbb Kovács Péterrel nyert kupát a Pick Szeged
Fotó: Segesvári Csaba

Egyetlen szegedi tréner dicsekedhet azzal, hogy egymást követő évben nyerte meg a csapata a trófeát. Ez a siker pedig Boros Gyevi László nevéhez fűződik, akinek szakmai irányításával 1982-ben és 83-ban is (ekkor már Lesti Istvánnal közösen) sikerült diadalmaskodni az MNK-ban.
– Mindkét évben a Veszprémi Építőkkel kerültünk össze – kezdte az emlékezést Boros Gy. László. – Előttem van a csapat névsora is: Bartalos, Tenke, Lele, Oláh B., Szabó L., Tóth G., Szabadics. Cserében Czombos és Oláh Z. szerepelt. Itthon nyertünk nyolccal, a visszavágón pedig csak öttel kaptunk ki, és miénk lett a kupa. Egyébként egy évvel később már sokkal simábban hódítottuk el a serleget. Örökre emlékezetes marad számomra az a hangulat, ami uralkodott az újszegedi sportcsarnokban. Mondanom sem kell, akkor is telt házasak voltak a Veszprém elleni összecsapások. A tűzoltók féltek, hogy valami baj történik, mert a szó szoros értelemben véve még a vastraverzen is csüngtek. A '83-as döntőben tört el Lele Ambrus könyöke, s hosszú időre kiesett a csapatból. Egyébként óriási élményt jelentett a KEK-szereplésünk, amit soha semmi nem tud az emlékemből kitörölni.

Tíz év várakozás

Tíz évet kellett várniuk a szegedi drukkereknek arra, hogy ismét kupasikert ünnepelhessenek. A Veszprém egyeduralkodónak számított a hazai első osztályú bajnokságban. Így volt ez 1993-ban is – bár a Fotex Szegeden akkor sem mehetett biztosra. Kővári Árpád volt akkor is a tréner, s a fináléban az örök riválissal került össze a csapata.

– Megvertük őket a bajnokságban, de egyértelműen ők voltak az esélyesek a kupában – kezdte a szegedi kézilabda történetében elévülhetetlen érdemeket szerző szakember. – Itthon kettővel, 22–20-ra nyertünk. Mondták, hogy a visszavágón majd nagyon elkapnak bennünket. Így is indult a találkozó, hiszen a szünetben már hattal vezettek Élesék. Aztán hét lett a különbség. Ettől kezdve magunkra találtunk, mert Fekete Robi a kapuban, Mezei a védelemben, Bartók és Sándor Pista támadásban nem tudott hibázni. Így nyertünk 21–20-ra, s ezzel elrontottuk a veszprémiek ünnepét, akik teljesen felkészültek a ceremóniára. Ott voltak a hordó sörök, hogy minden szurkolót megvendégeljenek egy korsóval. Csakúgy, mint 1977-ben Debrecenben, most is másként rendelkezett a sors.

Az utolsó kupasikerre egészen biztosan minden szegedi emlékezik még, hiszen két évvel ezelőtt Pécsett történt. Pedig akkor már ismert volt, hogy Kovács Péter edző a Dunaferr női csapatának kispadjára ül le a következő idényben.

A siker most is erőt ad

A volt világválogatott játékost és kiváló szakembert törökországi lakásán hívtuk fel telefonon, aki nagyon megörült, hogy Magyarországon egyáltalán valakinek az eszébe jut. Íme, a 2006-os emlék:
– Akkor a sors igazságot szolgáltatott, hiszen egy hajszálra voltunk a bajnoki cím megszerzésétől, ám nem jött össze. Egy héttel később azonban bebizonyította a csapat, hogy akár a bajnoki aranyat is joggal kaphatta volna meg. Hirtelenjében nem is tudom, hogy kit emeljek ki, szerintem az egész csapat óriási munkát végzett, s mindent beleadott a magyar kupáért. Úgy emlékszem, Bendó, Puljezevics, Perunicsics, Mezei fantasztikus teljesítményt produkált, Djurkovics pedig úgy vállalta a játékot, hogy más ilyen állapotban egészen biztosan nem lép pályára. Egyébként ez a siker sokszor az eszembe jut, és itt, Törökországban is erőt ad a további munkámhoz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Falcóval zár a Bodrogi Bau

Finoman szólva sincs jó passzban a Bodrogi Bau élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata. A vásárhelyiek a… Tovább olvasom