Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 7°C Még több cikk.

Völgyi a Volánban

A labdarúgó NB III-ban augusztus 14-én kezdődik a 2010/2011-es pontvadászat. Az átigazolási időszak még javában tart, utánajártunk, hogy a két Csongrád megyei gárdánál milyen változások történtek eddig.
A legutóbbi negyedik Tisza Volán SC-ből senki sem jelentette be távozási szándékát, egyedül Huszárik Zsolt sorsa kérdéses. A technikás középpályás a nyáron látogatta a Szolnok és a Baja edzéseit is, most viszont ismét a Felső Tisza-parti stadionban edz. A csapat edzője, Buchholcz Gábor péntekig adott neki haladékot, addig kell eldöntenie, hogy megy vagy marad. A 22-es keret két új játékossal bővült: Völgyi Roland az SZVSE-Gyálarét együtteséből, míg a vajdasági születésű labdarúgó, Magyar Norbert a Bács-Kiskun megyei I. osztályban szereplő Tompából érkezett. Előbbi vérbeli befejező csatár, utóbbi pedig leginkább irányító középpályásként vethető be.
Edzőmeccsek

Ma 17 órakor a Tisza Volán SC a Kecskemét második csapatát, míg 18 órakor a HFC a Mórahalom gárdáját fogadja edzőmeccsen.


A Hódmezővásárhelyi FC-nél nagyobb volt a játékosmozgás. A távozottak listáján hárman szerepelnek: Czibere Adrián a Makó FC edzéseit látogatja, Antal Sándor kölcsönbe Mindszentre került, míg Keller Zoltán terveiről nincs a klubnak tudomása. Az érkezettek listáján szintén három név szerepel: a Tisza Volán SC nevelése, Domonkos Ferenc legutóbb Gyulán futballozott, Forrai Dávid a Tisza Volán SC U19-es gárdájából érkezett, Konc Krisztián kölcsönből visszatért a Székkutasból. Nem elképzelhetetlen, hogy az egyelőre próbajátékon részt vevő, a szerbiai Becséből érkezett Bane Krasznics is a HFC-ben folytatja pályafutását.

Olvasóink írták

  • 9. RegElek 2010. július 23. 14:46
    „Köszönöm a választ, kár, hogy csak a szegedi csapatokat tisztelik meg ezzel.”
  • 8. lila 2010. július 23. 07:02
    „Van a Szabályzatban egy kitétel, aminek alapján a Szövetség engedélyezhet soron kívűl indulni csapatot, ha úgy látja helyesnek.Így indulhatott annak idején a Volán is.”
  • 7. RegElek 2010. július 22. 14:51
    „Továbbra is az a kérdésem, ha egy újonnan alakult csapatról van szó, hogy-hogy nem a Megyei iii. osztályban kell kezdeniük?”
  • 6. má 2010. július 22. 00:55
    „Érdekes, hogy Buchholcz Gábor péntekig adott Huszáriknak haladékot , hogy eldöntse h marad-e vagy megy, érdekes h arról miért nem írnak h ez nem a játékoson múlik hanem a vezetőségen akik meghatározzák a kivásárlási árát.”
  • 5. manboy 2010. július 21. 22:30
    „Ahogy hallom Szeged néven indulnak, még tárgyalnak egy névadó szponzorral. Mérkőzéseiket a Felső Tisza parton fogják játszani, bizonyos Boka Ferenc lesz az edző. 6-7 szvse játékos, pár kisteleki, három makói, és még majdnem ugyanennyi játékossal tárgyalás. Ennyit tudok. na meg a szvse-sek nevét akik felmennek és a makóiakat, semmi többet.”
  • 4. ultra 2010. július 21. 17:18
    „Türelem türelem:)”
  • 3. RegElek 2010. július 21. 16:12
    „És hogyan kaphattak jogot az indulásra?
    Vették?
    Vagy ismét a szabályok megkerülésével, átlépésével indulhat magasabb osztályban egy csapat, mint anno a Volán?”
  • 2. jonbovi 2010. július 21. 14:36
    „hogy vegyünk róla tudomást, mikor még a csapat nevét sem hallottuk sehol?
    ki a csapat tagjai?
    hol játszák a hazai meccseket?
    ki az edző?
    mi a színük?
    semmit nem tudunk...”
  • 1. manboy 2010. július 21. 12:36
    „Érdekes, hogy még mindig tudomást sem vesznek az ilyesfajta cikkekben az újonnan megalakult szegedi csapatról akik az NB3-ban indulnak... Vélemény?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dimák Dávidnak Kanyó a példaképe

A junior vb-n a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub tehetsége, Dimák Dávid 1500 méteres uszonyos úszásban élete legjobb teljesítményével bronzérmesként zárt. Tovább olvasom