Délmagyar logó

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 9°C | 25°C Még több cikk.

Volt miért örülni az NB I/B-ben

Véget ért a kézilabdaszezon, ezért a második vonal rovatunkban hétről hétre szereplő Csongrád megyei NB I/B-s együttesek edzőit a szezon értékelésére kértük fel. A férfiaknál a MOL-Pick Szeged U23-as együttese kilencedik, az EX-ON FKSE Algyő pedig hetedik lett, míg a női bajnokságban a Kézilabda Szeged SE 11. helyével kiharcolta a bennmaradást.
NB II: Kiesett az Algyő

Csongrád megyét az NB II-ben is három csapat képviselte, hasonló felosztásban, mint egy osztállyal feljebb: egy női és két férfiegyüttesért lehetett szurkolni a Délkeleti csoportban. A hölgyeknél négy rivális között óriási csata dúlt a dobogós helyekért, végül a HLKC ebből a kvartettből az utolsó, a tabellán pedig ötödik lett. A férfiaknál a középmezőny tartogatott izgalmakat, ebből a ContiTech Makói KC jól jött ki, ugyanis a hatodik helyen végzett. Az FKSE-Algyő második számú csapata harcolt a bennmaradásért, de nem sikerült, 14 szerzett ponttal a 10. helyet elérve kiesett az alakulat.

Túlteljesítették a tervet – így számoltunk be pár hónapja az EX-ON FKSE Algyő férfi kézilabdacsapatának szerepléséről.

A Csongrád megyei NB I/B-s együttesek szezonjának értékelésekor pedig örömhírrel szolgálhatunk: az együttes tavasszal is remekelt, így a várakozásokat felülmúlva hetedik helyen végeztek.

– A 8–10. hely elérése volt a cél, de ezt sikerült túlszárnyalni, amire főleg azért lehetünk büszkék, mert tavaly nyáron még egy új csapatot kellett építenünk, lehetőleg minél több szegedi játékossal. A teljesítményünk hullámzó volt, sokaknak pedig nem volt NB I/B-s tapasztalata, mégis jól alakult az idény. Reális a hetedik hely, hiszen értünk el bravúrokat, le tudtuk győzni a Kecskemétet és a Lajosmizsét is. Hasonlóan az őszi szezonhoz tavasszal is nyertünk az ózdiak ellen, velük küzdöttünk a hetedik helyért, amit az egymás elleni meccsen idegenben egy tízgólos sikerrel tudtunk bebiztosítani, az volt a legszebb emlék – árulta el Dankó Ervin, az algyőiek mestere, aki hozzátette: annak is örül, hogy remek meccseket tudtak vívni a megyei riválissal, a MOL-Pick Szeged U23-as együttesével.
Utóbbi csapat a kilencedik helyen végzett, egyszer nyert, egyszer pedig kikapott az Algyőtől. Nemcsak a megyei mérleg volt felemás, de a teljes szezont is így értékelte a tréner, Szabó Levente.

– Ősszel megfizettük a tanulópénzt. Sok 18 évest kipróbáltunk ebben a pontvadászatban is, miközben az ifjúsági bajnokságra nagyon kellett koncentrálnunk. Utóbbi sorozatot meg is nyertük, így az ott kiharcolt első hely és az NB I/B-s szereplés összességében pozitívan értékelhető. Kellett három-négy hónap, mire a fiatalok megszokták a harmadik vonal ritmusát, az önbizalmukat erősíteni kellett. Ha a felnőttkeretben is lehetőséget kapó Hegedüs Márk és Fekete Bálint tudott hozzánk csatlakozni, akkor az éllovasok ellen is nyertünk, a Fradit például kilenc góllal vertük itthon. Maradt bennem hiányérzet, de az a fontos, hogy a legfiatalabbak is ki tudták magukat próbálni felnőttmezőnyben, és bele is erősödtek a végére – nyilatkozott lapunknak az edző.

A legizgalmasabb szezonja egyértelműen a női NB I/B egyetlen Csongrád megyei szereplőjének volt, hiszen a Kézilabda Szeged SE bennmaradása az utolsó fordulóban dőlt el, ráadásul holtversenyben, egymás elleni jobb eredménnyel.

– Talán egy kis szerencse is kellett hozzá, de még ha így is történt, megdolgoztunk érte. Lelkesen kezdtük a szezont, majd a rossz eredmények nagyon letörték a lányokat, még akkor is, hogy eleve csak a bennmaradást tudtuk célul kitűzni. Olyan ez a csapat, mint egy nagy család, szükség volt az összetartásra. Akkora alázat volt a lányokban a legnehezebb időszakokban, hogy ezért le a kalappal előttük. Sikerült motiváltnak maradnunk és becsülettel dolgozvacélba értünk.

Mindegyik győzelem szép emlék, Debrecenben az egy pontnak is nagyon örültünk, és jó hatással volt ránk az is, hogy Lehmann-Dobó Andrea csatlakozott hozzánk – értékelt a KSZSE trénere, Buchholcz-Huba Dóra.

A férfi kézilabda NB I/B Kelet végeredménye
1. Eger 26 23 2 1 805 – 620 48
2. Nyíregyháza 26 20 1 5 838 – 690 41
3. FTC 26 19 2 5 770 – 650 40
4. Mizse 26 15 4 7 745 – 714 34
5. Békés 26 13 4 9 714 – 701 30
6. Kecskemét 26 13 2 11 705 – 684 28
7. Algyő 26 13 0 13 737 – 723 26
8. Ózd 26 10 3 13 770 – 810 23
9. MOL-Pick U23 26 10 2 14 689 – 695 22
10. Balassagyarm. 26 9 1 16 640 – 718 19
11. Orosháza 26 8 3 15 697 – 772 19
12. Füzesabony 26 6 3 17 659 – 744 15
13. Törökszent. 26 6 3 17 633 – 724 15
14. Mezőkövesd 26 2 0 24 664 – 821 4

A női kézilabda NB I/B Kelet végeredménye
1. Göd 26 24 0 2 852 – 667 48
2. Kecskemét 26 21 3 2 894 – 662 45
3. Vasas 26 21 0 5 821 – 640 42
4. Nyíradony 26 19 0 7 752 – 681 38
5. Eger 26 16 2 8 745 – 681 34
6. Kispest 26 14 2 10 695 – 644 30
7. Hajdúnánás 26 13 3 10 711 – 674 29
8. Orosháza 26 10 3 13 647 – 676 23
9. Inárcs 26 8 3 15 701 – 779 19
10. Szent István 26 6 3 17 571 – 739 15
11. KSzeged SE 26 4 3 19 629 – 739 11
12. DVSC II. 26 5 1 20 676 – 776 11
13. Balmazújváros 26 4 2 20 588 – 740 10
14. Abonett KC 26 4 1 21 644 – 828 8

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kettétört rágó, ami barátságot hozott

Balogh Zsolt, a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának válogatott jobbátlövője Orosházán nőtt fel. Tovább olvasom