Délmagyar logó

2018. 04. 24. kedd - György 13°C | 25°C Még több cikk.

Zapletán Zsombor csak a feladatra gondolt

Szeged - Az egész mezőny legjobb eredménye a selejtezőben, magabiztos siker az elődöntőben és a döntőben. A Szegedi TE harmadszor világkupagyőztes csapatában Zapletán Zsombor (27) ennél többet nemigen tehetett hozzá az együttese szerepléséhez.
Azt is kijelenthetjük, rendkívül fontos szerepe volt Zapletán Zsombornak abban, hogy a Szeged 2005 és 2006 után megint a bajnokok legjobbja tudott lenni. Zapletán az 562 fát elért Szél Tibor és az 578 fás Kakuk Levente után olyan helyzetben került harmadik szegediként sorra, amikor az együttes még messze volt a négy közé kerüléstől.

663 fa: Zapletán a selejtező legjobbja volt. Fotó: Kiss Norbert
663 fa: Zapletán a selejtező legjobbja volt. Fotó: Kiss Norbert


Nincs megállás

A Szegedi TE immár háromszoros világkupagyőztes férfi tekecsapata nem sokat pihen, hiszen a hétvégén következik a hazai szuperliga hatodik fordulója. Az éllovas Tisza-parti alakulat szombaton 14 órától a harmadik helyen álló Répcelak együttesét fogadja az újszegedi teke- és bowlingcentrumban – ez is rangadónak ígérkezik.

– Kemény pillanat volt, de jól sült el, ráadásul olyan szurkolást kaptam a csapattól, a velünk utazóktól, hogy nem hibázhattam. Nem gondoltam arra, hogy valami óriásit kell alkotnom. Tudtam, hogy mit kell megvalósítanom, és csak arra fókuszáltam, hogy ez sikerüljön. Aztán hogy ez ekkorát lendített a csapaton, az csak plusz. Persze hatalmas élmény volt, hogy 663 fát ütöttem, és a selejtező legjobbja, az egész torna második legtöbb fát elért sportolója voltam. Az volt a vélemény Augsburgban is, hogy megérdemelten nyertük meg a vk-t, elismerték, hogy mi voltunk a legjobbak – nyilatkozta Zapletán Zsombor.

Nincs megállás, a csapat és Zapletán élete is megy tovább a hazai és a nemzetközi színtéren egyaránt.

– Mindkét bajnoki meccset, a Répcelak és a Fradi ellen meg kell nyernünk, és lehet, hogy az egyiken kapok pihenőt. Kijutottam az egyéni világbajnokságra, hiszen Fehér László keretében helyet kaptam, ez volt az első célom. A formám jó, ha ezt tartom, akkor akár nagyon jól el is sülhet a dolog Lesznóban. Megint fel kell pörögni a vb miatt, ezért nem is gondolkodom a lazításon – mondta Zapletán.

A szegediek közül Zapletán mellett Kiss Norbert és Karsai László utazhat a lengyelországi Lesznóban október 21–27. között rendezendő egyéni világbajnokságra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyenes lesz az OSC elleni pólóbajnoki

Szombaton 11 (!) órakor első bajnoki mérkőzést játssza az A-Híd Szeged VE férfi vízilabdacsapata a Vodafone OB I-ben. Tovább olvasom