Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Zöld jelzést kaptak az indulásra

A helyi vállalkozók segítségével Csongrád város önkormányzata megteremtette a Csongrádi Tiszapart SE számára az NB III-ban való indulást.
Hatalmas örömöt okozott Csongrádon, hogy a helyi Tiszapart SE első helyen végzett a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A játékosok, a szakmai stáb, és természetesen a vezetők is azt szerették volna, hogy a sokra hivatott társaság az NB III-ban is kipróbálhassa tudását. Ehhez viszont a korábbiaknál több pénzre van szükség. A megnövekedett költségek miatt bizonytalanná vált az osztályváltás, amely azt is maga után vonta volna, hogy a sikergárda több meghatározó labdarúgója búcsút int a Csongrádi Tiszapart SE-nek. Szerencsére erre nem került sor, a város vezetése összefogva a vállalkozók egy csoportjával megteremtették az NB III-as részvétel lehetőségét.

– Ez év végéig biztosított a pénzünk, ami nagy boldogságot jelent számunkra – nyilatkozta lapunknak Kurucz István edző. – Hogy mi lesz tavasszal? Az még messze van. Abban bízunk, hogy az NB III-ban olyan őszt produkálunk, amely a bennünket támogatókat is ösztönzi majd a folytatáshoz szükséges pénz előteremtésére. A felkészülést július 10-én kezdjük, az NB III-ban augusztus 12-én rajtolunk. Természetesen szeretnénk erősíteni, július 15-éig, az átigazolási időszak befejezésig van erre lehetőségünk. Nem nagy nevekben gondolkozunk, mindenképpen csongrádi, vagy annak környékéről származó fiatal tehetségeket szeretnénk leigazolni. Újoncként a biztos bennmaradás a célunk, ez a minimum, de ki tudja, lehet, hogy evés közben megint megjön az étvágyunk. Úgy, mint a megyeegyben...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzelemmel kezdett a Hód TC

Magabiztos győzelemmel kezdte szuperligás szereplését a Hód TC férfi teniszcsapata. A vásárhelyiek… Tovább olvasom