Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Zsiga Máté, a texasi magyar legény

Szeged – Zsiga Máté immár két éve az Amerikai Egyesült Államokban él, tanul, illetve teniszezik a texasi Wacóban található Baylor Universityn. A szegedi sportoló a nyarat itthon tölti, a férfi csapatbajnokságon a Budaörs együttesében szerepel.
Újra itthon. Zsiga Máté, a Szegedi VTK teniszezője 2011 óta tanul és teniszezik az Amerikai Egyesült Államokban, Texasban, a Baylor Egyetemen. A nyár a szabadságé, illetve a magyar teniszé. Csütörtök délelőtt az SZVTK-pályán beszélgettünk a sportolóval.

– Jó idényt futottunk az egyetemi csapattal, végül a 11. helyen végzett a csapat, amely alaposan átalakult, hiszen két játékos elment tőlünk, három új érkezett. Sokat fejlődtem ismét, amióta az USA-ban tanulok, hat kilóval legalább nehezebb lettem, és ez mind-mind izom rajtam. Ez a tenisznek köszönhető, annak a játékstílusnak, amit kinn művelünk. Idényközben ütőt is váltottam, a Headről a Babolatra tértem át. Nem volt egyszerű az új játékszert megszoknom, de sikerült. A tanulásban jól sikerült végül a második félévem, a gyengébb kezdés után 3,6 lett az átlagom, 4,0 a legjobb osztályzat. Egyedüli magyar vagyok az egyetemen, nincs honfitársam a Baylor Universityn.

Zsiga Máté, a texasi magyar legény. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Zsiga Máténak még két éve van hátra az iskolában, ezt az időt mindenképpen szeretné kitölteni, remekül érzi magát Texasban.

– Pezsgő élet zajlik az iskolában, kicsit furcsa most a szegedi nyugalom. A Baylor igazán erős sportban, remek amerikaifutball-csapattal, női kosárcsapattal, illetve teniszcsapattal rendelkezünk. Persze a szüleim nagyon hiányoztak, nagy boldogságomra tavasszal voltak kint nálam, nagyon jól érezték magukat, tetszett nekik a város, az iskolám és ami körülveszi az amerikai sportot. Leginkább a magyar ételek hiányoznak, de már nyilatkoztam, hogy nem jövök zavarba, mert ha kell, akkor főzök magamnak. Igaz, az amerikai csirke íze nem hasonlít az itthonihoz...

Zsiga Máté nemcsak pihen a nyáron, hanem edz is, hiszen a nyáron a férfi csapatbajnokságon, a Szuperligában a Budaörs együttesében szerepel.

– Furcsa volt a váltás, hogy ismét salakon kell játszanom, hiszen az USA-ban csak kemény pályán teniszezünk. Bíró Andréval játszottam először itthon, nagyon figyelnem kellett minden mozdulatomra, most már azonban minden rendben, édesapámmal rendszeresen tréningezem az SZVTK-pályán – fejezte be a beszélgetést Zsiga Máté.

Olvasóink írták

  • 1. csillogás 2013. július 26. 19:57
    „Gratulálok! Csak így tovább! :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sárkányhajó vb: félúton a profizmus felé - galériával

A szegedi 11. IDBF sárkányhajó-világbajnokság második versenynapját már a Maty-éri olimpiai központban rendezték. A magyar csapat egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett. Tovább olvasom