Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

A Chelsea és a Barca az elődöntőben

A Chelsea feledhetetlen mérkőzésen búcsúztatta a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán gyengélkedő, ám a visszavágóra megtáltosodó Liverpoolt, míg a Barca békés müncheni döntetlennel masírozott a négy közé.
Szenzációs mérkőzésen 4–4-es döntetlent játszott egymással a Chelsea és a Liverpool a Stamford Bridge-en a bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. Guus Hiddink együttese így 7–5-ös összesítéssel jutott a legjobb négy csapat közé, pedig a Pool kétszer is egy gólra állt a továbbjutástól.

A kezdeti nyomás pedig meghozta a várt eredményt: nem egész félóra elteltével már 2–0-ra vezettek a „vörösök" a Stamford Bridge-en.

A semmit sem csináló Salomon Kalou-t még az első félidőben váltó Nicolas Anelka az 51. percben élesen lőtt középre, ahol az érkező Didier Drogba becsúszva lőtt kapura. Pepe Reina pedig a saját kapujába ütötte a labdát.

Hat perccel később már fájóbb találatot szedtek be a hazaiak. Alex védhetetlen bombája csapódott Cech a spanyol kapust érintve a vendégek kapujába.

Frank Lampard a rendes játékidő vége előtt negyedórával közeli találatával úgy tűnt megforgatta a tőrt a Pool hátában, s végleg eldönti a továbbjutás kérdését. A Liverpool azonban felkelt a padlóról.

Előbb Lucas egy megpattanó lövéssel egyenlített, majd a 83. percben, Dirk Kuyt közeli fejese után már csak egy gól kellett volna a liverpooli továbbjutáshoz.

Lampard kétkapufás gólja a rendes játékidő utolsó percében gondoskodott arról, hogy ne győzelemmel búcsúzzon a BL-től a Liverpool, az ellenben biztos, hogy ezúttal mindkét csapat megérdemelte volna a továbbjutást.

Chelsea–Liverpool 4–4 (0-2)

Gólszerző: Drogba 51., Alex 57., Lampard 76., 89., ill. Fábio Aurélio 19., Xabi Alonso 28., Lucas 81., Kuyt 83.

Továbbjutott: a Chelsea, 7–5-ös összesítéssel.

A Bayern München az idegenbeli 4–0-s vereség után hazai pályán csak 1–1-es döntetlent ért el a Barcelonával szemben a BL-negyeddöntő visszavágóján, ezzel a katalán csapat jutott be az elődöntőbe, 5–1-es összesítéssel. A Bayern a második félidő elején szerezte meg a vezetést Ribéry góljával, ám Keita a 73. percben mintaszerű támadás végén végleg szertefoszlatta a müncheniek továbbjutási reményeit.

Bayern München–Barcelona 1–1 (0–0)

Gólszerző: Ribéry (47.), Se. Keita (73.)

Továbbjutott: a Barcelona, 5–1-es összesítéssel.

Olvasóink írták

  • 1. zsolti080 2009. április 15. 01:17
    „"Hat perccel később már fájóbb találatot szedtek be a hazaiak. Alex védhetetlen bombája csapódott Cech a spanyol kapust érintve a vendégek kapujába." na ez azért már elég súlyos...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Inter érdeklődik Juhász iránt?

Az olasz bajnokságot vezető Internazionale érdeklődik a belga bajnokságban szereplő Anderlecht… Tovább olvasom