Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

A Chelsea játékosok Drogba ellen fordultak

A Chelsea klasszisa, Didier Drogba nemrégiben egy interjúban elmondta: nagyon "magányosnak" érzi magát a klubnál, ám az őszinte vallomás hatására a csapattársak még elutasítóbbak lettek vele.
A Daily Mail című brit bulvárlap információi szerint a játékostársak a keddi edzésen kiközösítették az elefántcsontparti támadót, mert szerintük ő okozza a csapaton belüli ellentéteket.

Az együttes menedzsere, Luiz Felipe Scolari az edzés után leült a focistákkal beszélgetni, hogy megvitassák a 2008-as év történéseit. Sok vélemény ütközött egymással, a taktikával és az edzésmódszerekkel kapcsolatban, de a Drogba iránt érzett ellenszenv közös volt a játékosokban.

A 30 éves csatár nyilatkozatában azt állította, hogy a klub semmilyen segítséget nem nyújtott számára, amikor meghalt a nagymamája, és emiatt el is vesztette motivációját a labdarúgás iránt.

A Daily Mail úgy tudja, hogy Drogba egyik csapattársa ezt nem hagyta szó nélkül, és azt vágta a csatár fejéhez, hogy "baromságokat beszél", valamint arra is emlékeztette, hogy a Chelsea egy magángépet rendelt a számára, miután tudomást szerzett a tragédiáról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mika Hakkinen kiáll Raikkönen és Ecclestone mellett

A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Mika Hakkinen a Ferrari csapat pilótájának, Kimi Raikkönennek és… Tovább olvasom