Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

A játékosok kiállnak Schuster mellett

A Real Madrid játékosai 100 százalékig kiállnak a csapat vezetőedzője, Bernd Schuster mellett - jelentette ki az együttes ikonja Raúl, arra a híresztelésre reagálva, hogy a német szakember elvesztette a tekintélyét az öltözőben.
Schuster állása az utóbbi hetekben veszélybe került a Real kispadján. A gárda legutóbb 1-0-ra kikapott a Valladolidtól szombaton, de a játékosok továbbra is kiállnak mesterük mellett. "Aki azt állítja, hogy nem állunk az edzőnk mögött, az hazudik" - jelentette ki Raúl.

A madridiaknak ez volt a második vereségük volt a szezonban, így korai lenne pánikról beszélni, de a Barcelona már így is ötpontos előnyre tett szert ősi riválisával szemben.

Azért vetődött fel Schuster menesztése, mert a hétvégi bajnoki előtt a Real kétszer kikapott a Juventustól a Bajnokok Ligájában, valamint a Király Kupából is kiesett a harmadosztályú Real Union ellenében. "Mostanában eléggé rosszul sültek el a dolgok, de ez változhat. Az a legfontosabb, hogy egységesek legyünk" - magyarázta Raúl. "Nagy a baj, de mindannyian keményen dolgozunk, hogy megoldjuk" - tette hozzá a klasszis.

Schusternek - akinek nem túl jó a kapcsolata a médiával - kemény kérdésekkel kellett szembesülnie a Valladolid elleni összecsapás után. "Nyugodt vagyok. Nehéz időket élünk, de tavaly is volt hasonló periódusunk" - fogalmazott a tréner.

Az előző szezonban a Real Madrid a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében búcsúzott az AS Roma ellen, ami után a sajtó Schuster fejét követelte. A német szakember túlélte a támadásokat, és végül bajnoki győzelemre vezette csapatát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszélyben Schuster állása - hétvégi eredmények

A spanyol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a Real Madrid kikapott a Valladolid vendégeként, és a… Tovább olvasom