Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

A Liverpool-edző szerint véget ért a Premier League

Brendan Rodgers csapata háromgólos előnyről csak döntetlent ért el.
Brendan Rodgers, az FC Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint véget ért a bajnoki címért folytatott versenyfutás azzal, hogy együttese hétfő este elképesztő módon, háromgólos előnyről csak döntetlent játszott a Crystal Palace otthonában.

"Vége van, most már biztos vagyok benne, hogy a Manchester City lesz a bajnok" - nyilatkozta a nem mindennapi találkozót követően a szakember, akinek tanítványai, 11 perc alatt kaptak három gólt, és ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy a szurkolók továbbra is csak álmodozhatnak a bajnoki címről. A Liverpool 1990-ben volt aranyérmes legutóbb.

"Hetvenöt percen keresztül kiválóan futballoztunk, de ezt követően hatalmas hibákat követtünk el, többet kellett volna birtokolnunk a labdát háromgólos előnyben" - tette hozzá Rodgers. A Liverpoollal a Premier League történetében másodszor fordult elő, hogy háromgólos előny birtokában sem tudott nyerni: 2000. augusztus 26-án a Southamptonnak sikerült a bravúros egyenlítés.

A Liverpool ezzel a döntetlennel ugyan a tabella élére ugrott, egy ponttal előzi meg a Manchester Cityt, ám a Vörösöknek már csak egy mérkőzésük van hátra, míg a manchesterieknek kettő, ráadásul mindkettő hazai pályán, előbb az Aston Villa, majd a West Ham United ellen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mark Selby a sznúker új világbajnoka

Mark Selby először lett világbajnok sznúkerben, miután a döntőben 18-14-re legyőzte a címvédő,… Tovább olvasom