Délmagyar logó

2018. 05. 23. szerda - Dezső 17°C | 27°C Még több cikk.

A MiZo Pécs WNBA és Euroliga bajnokot igazolt

A MiZo Pécs 2010 női kosárlabda csapata leigazolta az olasz-amerikai kettős állampolgársággal rendelkező Kelly Anne Mazzantét, aki korábbi együtteseivel megnyerte az EuroLigát és az észak-amerikai profi női kosárlabda-ligában (WNBA) is diadalmaskodni tudott.
A 26 éves, 183 cm magas, 70 kilogrammos kosaras legutóbbi európai idényét az EuroLiga győztes Szpartak Moszkva Regionnál töltötte, míg 2007 nyarán a Phoenix Mercury együttesével megnyerte a WNBA-t. Mazzante jelenleg is a Phoenixben játszik, míg ősztől a MiZo Pécs csapatában folytatja pályafutását.

A kiváló játékos tavaly nem sok szerephez jutott a Szpartakban, ám a Pécsnél komolyan számítanak a szolgálataira. Fűzy Ákos vezetőedző szerint Mazzante érkezésével erősödni fognak a külső posztok. A MiZo Pécs ügyvezetője, Rózsa Gábor elmondta: Kelly Mazzante a Szpartak Moszkvában eltöltött szezon után úgy gondolta, hogy ismét olyan csapatot választ magának, ahol megfelelő játéklehetőséget kap, és olyan környezetben dolgozhat, ami számára is megfelelő.

WNBA-bajnokkal erősített a Pécs
WNBA-bajnokkal erősített a Pécs

"Kelly Mazzante komoly erősítése lesz csapatunknak. A játékossal egy éves szerződést kötöttünk, mely a teljes szezonra vonatkozik. Kelly várható érkezése 2008. szeptember 20. Azzal, hogy az erre a szezonra tervezett keretünk majdnem összeállt, elmondható, hogy bár nemzetközi szinten is jegyzett idegenlégiósokkal erősítettünk, az idei szezonra a játékos keretünk költsége nem haladja meg a tavalyi együttesünkre fordított összeget" - tett hozzá az ügyvezető.

Kelly Anne Mazzante 1982. február másodikán az Egyesült Államokban, Pennsylvania államban született, és itt is végezte az egyetemet (Penn State University). Ötödik szezonját tölti a WNBA-ban, az első három szezonban a Charlotte Sting kötelékében, 2007-től pedig a Phoenix Mercury színeiben szerepel. A tavalyi bajnokcsapatban 14,4 percet játszott, 5,4 pont, 1,6 lepattanó volt az átlaga. A jelenleg is zajló évadban hasonló mutatókkal rendelkezik: meccsenként 17,9 perc, 5,8 pont, és 2,1 lepattanó szerepel a statisztikai lapján.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kolonics-tragédia: hónapok az eredményig

Hónapokig elhúzódhat a három hete még napokon belülre ígért eredmény Kolonics György halálának… Tovább olvasom