Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

A női válogatott az Európa-válogatottal mérkőzik meg

A magyar női kézilabda-válogatott vasárnap az Európa-válogatottal játszik gálamérkőzést a debreceni Főnix Csarnokban - jelentette be a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) főtitkára, Sinka László a kedden tartott sajtótájékoztatón.
Az MKSZ idén ünnepli 75. születésnapját, ennek az évfordulónak az alkalmából mérkőzik meg egymással a magyar és az Európa-válogatott. Sinka László elmondta: szombaton díszközgyűlést tart a szövetség, ahol ott lesz a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elnöke, Hasszan Musztafa és az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) első embere, Tor Lian is.

A női válogatott a díszközgyűlés után Debrecenbe utazik, ahol vasárnap az Európa-válogatottal csap össze. Sinka László közölte: rengeteg klasszis elvállalta a szereplést, sokan pedig csak azért nem tudták elfogadni a meghívást, mert a hétvégén több Európa-bajnoki selejtezőt is rendeznek. Öt világbajnok, valamint három magyar kiválóság is helyet kapott a kontinens legjobbjai között.

Hajdu László, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelentette: a gálamérkőzés nem része az olimpiai felkészülésnek. A szakember eredetileg úgy tervezte, hogy ez az összecsapás is a felkészülés része lesz, de végül úgy határozott, hogy pihenteti a nemzeti csapat tagjait. Hajdu László elárulta, hogy a vasárnapi találkozó után a lányok háromhetes pihenőt kapnak, majd június 23-án kezdődik meg a felkészülés a pekingi játékokra. A tréner azt még nem tudja, hogy pontosan kikkel vág neki az ötkarikás megmérettetésnek, június 2-án hirdeti ki a keretet.

A férfi válogatottra is fontos mérkőzések várnak, hiszen június 7-én világbajnoki-selejtezőt játszanak Skaliczky László tanítványai. A szakember elmondta: sajnálják, hogy nem tudták kiharcolni az olimpiai szereplés jogát, de most az a legfontosabb, hogy kijussanak a 2009-es horvátországi vb-re. A selejtezők előtt - május 29-én és 30-án - két felkészülési meccset játszik a magyar nemzeti együttes Litvániával. Skaliczky László szerint ezeken a mérkőzéseken begyakorolhatják azokat az elemeket, amelyeket a bosnyákok elleni június 7-i és 14-i világbajnoki selejtezőkön hasznosítani tudnak majd.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Egyesült Arab Emírségek rendezi a klubvilágbajnokságot

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kedden úgy határozott, hogy 2009-ben és 2010-ben is az… Tovább olvasom