Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Alonso Hamiltontól tart a leginkább

Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája a brit Lewis Hamiltontól tart a legjobban az idei Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságon.
"A riválisaim közül egyedül ő képes arra, hogy egy gyengébb teljesítményű autóval is nyerjen" - idézte a vb-pontversenyt vezető Alonsót az As című spanyol sportnapilap. "A többiek akkor győznek, ha jól megy a gép, fordított esetben már nem. Ilyen egyszerű."

Alonso kifejtette, elképzelhetőnek tartja, hogy Hamilton elhagyja jelenlegi istállóját:

"A McLaren nagy csapat, de utoljára 2008-ban (éppen Hamilton révén) nyert világbajnokságot és az utóbbi években nem volt túlságosan sikeres" - mondta a spanyol autóversenyző. "Úgy érzem, pályafutásom legjobb döntése volt, amikor 2007-ben elhagytam a wokingi istállót. Hamilton szintén elgondolkodhat ezen, és nem tudom, miért ne tenné meg."

Az ibériai versenyző és a McLaren viszonya 2007-ben szinte az egész év során nagyon feszült volt. Alonso többször azt nyilatkozta, hogy kevés segítséget kapott a csapattól, az utolsó futamokon pedig meg volt kötve a keze. Nem tudott kijönni csapattársával, Hamiltonnal sem.

Hét versennyel a zárás előtt a 179 pontot gyűjtő Alonso mögött Hamilton 142 ponttal áll, a legutóbbi versenyt, a vasárnapi Olasz GP-t a brit nyerte.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alonso: az előny nem elég, futamokat kell nyerni

Fernando Alonso, a Forma-1-es Ferrari pilótája azt mondta, hogy hiába vezeti a pontversenyt jelentős… Tovább olvasom