Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Alonso szerződést bontott a McLaren-istállóval

A kétszeres világbajnok, idén második spanyol Fernando Alonso szerződést bontott jelenlegi csapatával, a McLaren-istállóval. Azt egyelőre nem tudni, hol folytatja a pályafutását.
„Fernando Alonso és a McLaren-Mercedes befejezettnek tekinti az együttműködést... - áll a csapat szombaton kiadott hivatalos közleményben. Emellett - magyarázatként - még az is megjelent, hogy „a megbeszélések során a felek arra a megállapodásra jutottak: Alonsónak, valamint a McLarennek is az az érdeke, hogy véget vessen a kapcsolatnak."

A hír cseppet sem meglepő, a szakítás tulajdonképpen előre borítékolható volt. Főleg azután, hogy kiszivárgott, a Mercedes, a wokingiak főrészvényesének igazgatótanácsa is a válást sürgette.

„Gyermekkorom óta arról álmodoztam, hogy egyszer a McLaren pilótája lehetek, de az életben nem mindig működnek a dolgok - nyilatkozta Alonso. „Továbbra is hiszem, hogy a McLaren nagy csapat, nagyon kemény, komplikált idény van mögöttünk és senki előtt sem titok, hogy egy pillanatig sem éreztem úgy, mintha otthonra találtam volna. Sok szó esett korábban arról, hogy kit favorizálnak a McLaren-Mercedesnél, ugyanakkor ki kell jelentenem, egyforma esélyt kaptunk arra, hogy győzzünk, ám a mai döntés következtében már a következő esztendőre összpontosíthatunk."

Fontos adalék, hogy a spanyol pilótának, akit a 2008-as idény végéig kötött szerződés a csapathoz, nem kell kompenzációt fizetnie azért, mert idő előtt távozik a wokingiaktól. Ezt támasztja alá, Garcia Abad, a pilóta menedzserének nyilatkozata. „Fernando már nem a McLarené, ez már eldőlt. Szabadon szerződhet bármelyik csapathoz" - mondta.

A spanyol versenyző a szezon előtt igazolt a McLarenhez, melynek autójában nem is teljesített rosszul, 17 versenyből négyet megnyert. „Sok szerencsét kívánok Fernandónak a további pályafutásához" - búcsúzott Norbert Haug, a McLaren-Mercedes sportigazgatója.

A Renault-val 2005-ben és 2006-ban világbajnok Alonso és a McLaren viszonya rendkívül feszült volt az idény során: az ibériai versenyző legutóbb azt nyilatkozta, hogy kevés segítséget kapott a csapattól, az utolsó futamokon pedig meg volt kötve a keze. A bajnoki cím elvesztéséért Ron Dennis csapatfőnököt okolta, mondván, rossz döntéseket hozott. A hírek, vagy inkább a pletykák szerint Alonso legszívesebben a Ferrarihoz igazolna, de ennél valószínűbb, hogy vagy a Renault, vagy a Williams lesz a következő állomáshelye. A Toyotához biztosan nem igazol, e gárdát már korábban kikosarazta.

Az idei F1-es világbajnokságot a finn Kimi Räikkönen (Ferrari) nyerte, a McLaren-Mercedes két versenyzője, a brit Lewis Hamilton és a spanyol Alonso a második, illetve a harmadik helyen végzett
.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talmácsi nyerte az első szabadedzést Valenciában

Az első csatát Talmácsi Gábor nyerte a spanyol Hector Faubellel szemben. A vb-éllovas magyar motoros… Tovább olvasom