Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Andrew Talansky is feladta a Tourt

A 25 éves kerekes kétszer esett el korábban, és komoly hát-, illetve mellkasi fájdalmakkal küzdött az utóbbi napokban.
Feladta a francia kerékpáros körversenyt a nagy reményekkel induló amerikai Andrew Talansky, a Garmin csapat első számú versenyzője.

A 25 éves kerekes júniusban megnyerte a Tour de France felvezető versenyének számító Criterium du Dauphine viadalt, amelyen többek között Alberto Contador és Chris Froome is indult. Talanskyt éppen ezért a legjobbak közé várták a szakértők a világ legrangosabb háromhetes országúti versenyén, ám ő - Froome-hoz és Contadorhoz hasonlóan - nem úszta meg bukások nélkül a Tour első felét, és fájdalmai miatt csütörtökön úgy döntött, hogy a 12. szakasz rajtjánál már nem lesz ott.

Talansky kétszer esett el korábban, és komoly hát-, illetve mellkasi fájdalmakkal küzdött az utóbbi napokban. A szerdai etapon egyszer meg is állt az út szélén a problémái miatt, ám végül nagy hátránnyal célba ért.

"Abban reménykedtem, hogy a keddi szünnap alatt kipihenem a bukások következményeit, megpróbáltam segíteni a csapatnak, de sajnos kiderült, hogy nem bírom" - mondta letörten a sportoló, akinek szerdai teljesítményét csapata hősiesnek nevezte.

Az idei Tourt a sztárok közül előbb a címvédő Chris Froome adta fel a múlt héten, majd a hétfői hegyi szakaszon a kétszeres győztes Contador egy esés következtében eltörte sípcsontját. A versenyen az olasz Vincenzo Nibali áll az élen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megtartják szombaton a 32. Balaton-átúszást

A rendezvényt eddig kétszer halasztották el, szombaton azonban megtartják az átúszást Révfülöp és… Tovább olvasom