Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Armstrongot megfosztják hét Tour de France-győzelmétől!

Az USADA helyi idő szerint csütörtök éjjel bejelentette, hogy a kerékpárost örökre eltiltja a versenyzéstől.
Megfosztja hét Tour de France-győzelmétől Lance Armstrongot az amerikai doppingellenes ügynökség (USADA), a szervezet helyi idő szerint csütörtök éjjel bejelentette, hogy a kerékpárost örökre eltiltja a versenyzéstől, mert a sportoló úgy döntött, nem védi magát a doppingvádakkal szemben.

Armstrong közleményben jelentette be a megszabott éjféli határidő előtt, hogy nem folytatja a küzdelmet a vádak ellen.

"Minden ember életében eljön az az idő, amikor ki kell mondania: ami sok, az sok! Számomra most jött el. Küzdenem kellett azon vádak ellen, hogy csaltam, és igazságtalan előnyre szert téve nyertem el 1999 óta a hét Tourt" - olvasható az amerikai kerékpáros honlapján (Lancearmstrong.com).

"Szomorú nap ez a mai mindannyiunknak, akik szeretjük a sportot és sportolóinkat" - írta közleményében Travis Tygart, az USADA vezetője.


John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke azt nyilatkozta, Armstrong gyakorlatilag elismerte bűnösségét azzal, hogy a továbbiakban nem küzd az ellene felhozott vádakkal szemben.

"Biztos vagyok abban, hogy az USADA a WADA által előírt szabályoknak megfelelően reagált" - fogalmazott Fahey. "Most kiszabhatóak azok a büntetések, amelyek érvényesítésére ilyen esetekben a WADA előírásai szerint lehetőség van" - közölte.

Az USADA június 14-én eljárást indított, majd június 30-án vádat emelt Armstrong ellen. A kerékpározástól tavaly visszavonult sportembert doppingolással, illetve doppingszerekkel való kereskedéssel vádolják, az USADA többek között azt állítja, Armstrong 2009-es és 2010-es vérmintáin manipuláció nyomai mutathatók ki.

A szervezet még júniusban eltiltotta a sportolót mindennemű versenyzéstől, új szenvedélyének, a triatlonnak sem hódolhatott. Armstrong minden vádat tagadott, de tudta, ha elmarasztalják, megfoszthatják mind a hét Tour de France-győzelmétől.

Ha Lance Armstrongot mind a hét Tour de France országúti kerékpáros körversenyen aratott sikerétől megfosztják, akkor elsősorban a versenyeken másodikként zárt riválisainak van nagy esélyük arra, hogy győztesekké lépjenek elő.

Ugyanakkor az összes érintett második keveredett már doppingbotrányba: a 2000-ben, 2001-ben és 2003-ban is ezüstérmes, 2007-ben visszavonult német Jan Ullrichot doppingvétség miatt idén februárban kétéves eltiltással sújtották, illetve megfosztották 2005 májusa után elért eredményeitől.
A 2005-ben második olasz Ivan Bassót két évre tiltották el doppingvétség miatt. A 2002-ben Armstrong mögött másodikként célba ért spanyol Joseba Beloki is gyanúba került, azonban felmentették.

Az 1999-ben második svájci Alex Zülle 1998-ban a Festina csapat tagja volt, az együttes azért nem indulhatott az az évi Tour-on, mert kizárták, miután kiderült, versenyzői tiltott szereket használtak. A 2004-ben ezüstérmes német Andreas Klödenről 2009-ben bizonyosodott be, hogy a 2006-os Tour közben vértranszfúzión esett át - ezt a freiburgi egyetem független vizsgálóbizottsága állapította meg.

A Lance Armstrong által megnyert Tour-ok második helyezettjei:
1999:
Alex Zülle (svájci) 2000: Jan Ullrich (német) 2001: Ullrich 2002: Joseba Beloki (spanyol) 2003: Ullrich 2004: Andreas Klöden (német) 2005: Ivan Basso (olasz).

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. klj-54 2012. augusztus 25. 11:27
    „Amikor betette az ÜZLET a sportba a lábát megszűnt a tisztesség:(
    Lásd:
    Foci ami ma Magyarországon amúgy nem létezik, de kell a stadion közpénzből!”
  • 26. tol 2012. augusztus 25. 07:26
    „Kedves Martynko! Aki nem doppingol, annak semmi esélye! Ki van próbálva...”
  • 25. Martynko 2012. augusztus 24. 23:53
    „Csak azert mert 10 bol 8 doppingol nem szeretnem ha ez lenne az elvart es helyes ut barmilyen sportban

    A maradek ketto aki tenyleg megdolgozik az eredmenyert megerdemli hogy tisztesseges legyen a verseny es a dijazas.”
  • 24. klj-54 2012. augusztus 24. 22:56
    „@lilongwe:
    :)”
  • 23. tol 2012. augusztus 24. 22:15
    „a profi kerékpárversenyeken még a takarítónő is doppingol ; ez az egész visszavonom-ellenőrzöm-harcolok a sport tisztaságáért című cirkusz csak egy nevetséges handabanda. Most elveszik a díjakat egy doppingostól és odaadják egy doppingosnak. Szép.”
  • 22. lilongwe 2012. augusztus 24. 21:50
    „klj-54

    ...az első Tour-ját 99-ben nyerte, tehát uszkve 15 évig jó volt kussolni, most hirtelen mindenki játssza a tisztamájer gyereket...
    Szánalmas...

    Ennyi erővel szinte minden sportágban lehetne találni ilyeneket...például a szabálytalankodás mekkájának számító gyaloglásban...
    Akárhányszor nézem, mindig mindenki fut, nem gyalogol (avagy: nincs az, hogy állandóan legalább az egyik lábfej érinti a talajtot...)

    Valamelyik hozzászóló említette, hogy hamarosan az úszósportban csattan az ostor (feltételezem Phelpsre gondolt), lehetne ugyanezt fociban is nézni...és még sorolhatnám...

    Ennyi erővel csak a csecsemők versenyezhetnének tisztán, vagy még azok se, hiszen kitudjami van az anyatejben...”
  • 21. Besenyő_Pistabácsi 2012. augusztus 24. 20:54
    „Azt hittem eddig, hogy utólag módosítani valamit csak Orbánék képesek!”
  • 20. klj-54 2012. augusztus 24. 18:58
    „Kedves @ eldorádó :!
    Hiteltelen a hét ember, mert ha elvileg hét éve doppingolt akkor miért csak most szóltak?”
  • 19. lilongwe 2012. augusztus 24. 16:54
    „Ennyi erővel utólag ki lehet iktatni Bartalit, Coppit, Merckx-et, Pantanit is...
    Durván hangzik (ne értsétek félre), de jó, hogy Sipinek ezt nem kellett megélnie...
    Most már csak egyre rosszabb lesz...ennyi erővel mehetnének a TdF-ra 5 éves gyerekek. Azok talán nem szednek semmit...és még contadoros marhahúst se kapnak...”
  • 18. Vega 2012. augusztus 24. 16:09
    „szódával nem megy (isten nyugosztalja Sipos Jánost!), ezt mindenki tudja. ezek után következetlennek tartom a doppingbizottságok döntését. főleg hogy Landis már tavaly vallott Armstronggal szemben.”
  • 17. Kulik 2012. augusztus 24. 15:11
    „Drága barátaim.
    Mindenki tudja, hogy ilyen körversenyeket teljesítnényfokozók nélkül képtelenség megcsinálni.
    Nem beszélve arról akik évente 2-3 körversenyen is részt vesznek.

    16.helsinkirokker 2012.08.24. 14:57
    "Szakmai körökben ez evidencia."

    Valóban, mindenki tudja, de ha valaki nem az ő igényeik szerint csinál valamit rögtön "bűnös" lesz.
    Ennyi.”
  • 16. helsinkirokker 2012. augusztus 24. 14:57
    „Ideje volt, manipulált droid a pasas. Szakmai körökben ez evidencia.”
  • 15. eldorádó 2012. augusztus 24. 13:41
    „amiért mégis sporttörténelmet írt: Amstrong leküzdötte a rákot, izomzata megváltozott, szívóssá vált lelkileg és fizikailag. de a hegyek legyőzéséhez ennél több kellett, amint kiderült:
    http://sportgeza.hu/sport/bringa/2012/08/24/ledontottek_a_legnagyobb_balvanyt/”
  • 14. eldorádó 2012. augusztus 24. 13:02
    „klj-54 2012.08.24. 09:06
    kedves csutak, kb. heten vallottak ellene, köztük a csapattársak....”
  • 13. eldorádó 2012. augusztus 24. 13:00
    „Cseppet sem volt gyanús, amikor Amstrong még csak nem is zihált az A kategóriás hegyekre felérve, míg a többi más rendes kokszos bringás levegőért kapkodott. A Tour a szép francia tájakról szól, sport értéke a vérdopping miatt megkérdőjelezhető.”
  • 12. busch 2012. augusztus 24. 12:40
    „A következö nagy bukás is amerikai lesz....egy igazi nagy úszó”
  • 11. kilo 2012. augusztus 24. 11:48
    „Ha nem tudtak akkor bizonyitani, akkor most csak igy elveszik tole??? Hosszu a lista, akiktol ilyen alapon el kellene venni az ermeket, Idurain, Hinault, de meg Merxck se volt tiszta.
    Semmisitsek meg minen sportban az osszes NDK-s eredmenyt, meg a kinaiakat is, sot szinte mindent visszamenoleg egeszen 1896-ig!”
  • 10. ruskyy 2012. augusztus 24. 11:32
    „mert melyik tour-os nem doppingolt?!?!?! jézusom, gyomorforgató ez az álszent banda.
    meg a buta kommentelők is, akik szerint csak ő volt tele tiltott szerekkel.”
  • 9. nanemaaa 2012. augusztus 24. 10:42
    „USADA. Micsoda becsületes és tiszta szervezet! Milyen hatékony lehetne, ha mondjuk fúzióra lépne a Négy Manccsal!”
  • 8. roxper 2012. augusztus 24. 09:54
    „Egész végig világos volt, hogy tiltott szerrel versenyez, sosem adott ki magából semmit csak amennyi a győzelemhez épp elég volt, nehogy túl feltűnő legyen...”
27 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spanyol Szuperkupa: a Barcelona nyerte az El Clásico első felvonását

A kupagyőztes FC Barcelona hazai környezetben 3-2-re legyőzte a bajnok Real Madridot a labdarúgó… Tovább olvasom