Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Az UEFA fontolóra veszi a Bajnokok Ligája kibővítését

Néhány éven belül 64 csapatosra bővülhet a Bajnokok Ligája, ezzel együtt pedig megszünne az Európa Liga.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fontolóra veszi, hogy néhány éven belül 64 csapatosra bővítse a Bajnokok Ligáját, ezzel együtt pedig megszüntetné az Európa Ligát.

Michel Platini, a szervezet elnöke szerdán úgy nyilatkozott az Ouest-France című lapnak, hogy ebben a kérdésben 2014-ben - még a 2015 és 2018 közötti közvetítési díjak értékesítése előtt - dönthetnek.

A második számú európai kupasorozat sokkal "jelentéktelenebb" a BL-nél, utóbbi 1,34 milliárd eurós bevételével hatszor akkora összeget hoz az UEFA konyhájára, mint az EL.

Ugyanakkor korántsem biztos, hogy megvalósul az UEFA ötlete, ugyanis előbb az Európai Klubok Szövetségével kell egyeztetnie. Ennek elnöke, a német Karl-Heinz Rummenigge a reform ellen van:

"A Bajnokok Ligája a klubfutball királykategóriája, amiért az egész világ irigyel minket. Semmi okunk nincs rá, hogy megváltoztassuk a lebonyolítást." - jelentette ki a Bayern München elnöke.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az olimpián és egyetemi vb-n érmes hallgatókat jutalmaztak

Az olimpián nyolc arany-, három ezüst- és négy bronzérmet szereztek egyetemista sportolók. Tovább olvasom