Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 5°C | 12°C Még több cikk.

Baráth Etele: Janicsot oroszok is csábítják, de magyar marad

Douchev-Janics Natasát a szerbek és az oroszok is hívják, de már szóban jelezte a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek (MKKSZ): marad és folytatja a versenyzést.
"Janics Natasában mindenképpen benne maradt Londonban az aranyérem, de semmi baj, folytatni kell és folytatni is fogja. Natasa egész biztosan magyar színekben versenyez továbbra is" - jelentette ki Baráth Etele MKKSZ-elnök kedden a Digisport Reggeli start című műsorában.

A sportvezető hozzátette: a háromszoros olimpiai bajnok kajakost sok tényező ide köti és szóban jelezte már, hogy marad, ugyanakkor a szerb szövetség csábítása erős és folyamatos, sőt az oroszok is átigazolnák őt.

Augusztus közepén Szerbiában látott napvilágot, hogy Janics esetleg újra szerb színekben versenyezne, de később ezt menedzsere és a klubigazgató is cáfolta.

Baráth Etele arról is beszélt, hogy Storcz Botond szövetségi kapitányi posztja megszűnhet, s a jövőben szakági vezetők irányíthatják a felkészülést:

"Sok küzdelmet folytatott, nem ő volt a legnépszerűbb kapitány, de következetes elvei nagyon becsülendőek. Azonban átszervezési javaslataink sokkal inkább az egyes szakágak irányításának megerősítését, önállósítását célozzák, mintsem az egy kapitány modelljét a továbbiakban. Ennek oka, hogy vannak gyengeségeink, például a kenu szakágban. Szakmai vezetőket szánunk a szakágak élére, inkább a műhelyekben hiszek az erős központosítással szemben. Kérdés tehát, egyáltalán megmarad-e a szövetségi kapitányi poszt."

Az MKKSZ-t 1995 óta irányító Baráth saját jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, azt nem gondolja, hogy elnök lesz még egy négyéves cikluson át. Azt tudja elképzelni, hogy az átmenet időszakában a sportág élén maradjon, hogy zökkenőmentesen átvezesse a sportágat egy új érába.

"Ha marasztal majd a többség, akkor márciusban újraindulok, de nem Rióig, hanem már csak kétéves elnöki mandátummal tervezve" - mondta Baráth Etele.

Olvasóink írták

  • 2. hubatop 2012. augusztus 29. 13:08
    „rosszindulatú vagy figyelő...”
  • 1. Figyelő 2012. augusztus 29. 09:22
    „Majd felveszi itt a pénzt, és tovább áll!
    A pénz beszél, nem az Etele.
    Nagy László is odament ahol a legtöbb lóvét kapta!
    A mai sport kőkemény üzlet, beleértve a mai világ olimpiai eszméit is!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ronaldinho pazar szólója pontot ért egy botrányos meccsen

Rohamrendőrök a pályán, három kiállítás, bíródobálás, lökdösődés, 12 (!) percnyi hosszabbítás és… Tovább olvasom