Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Befektetni készül a Ferencváros

Bár a tőzsdén most nagyon kedvező áron lehet részvényeket venni, biztos, hogy az FTC nem kockáztat, hiszen a gazdasági válság végét egyelőre nem lehet látni - mondta el Rieb György, a klub elnöke.
A labdarúgó zrt. eladása után, az adósságok kifizetése - egy tétel van még hátra - után megmaradt a korábban tervezett, körülbelül 500 millió forint. Ezt a klub valószínűleg november közepén fekteti be. Az ügylettel megbízandó cég feladata lesz, hogy a tervezett 60-65 millió forint kamathozam mellett reklám-, vagy szponzorpénzeket is szerezzen, amivel évi 100-120 millióra duzzadhat az összeg. Ebből a pénzből kívánja ugyanis a klub finanszírozni az adminisztrációt, illetve támogatni a 12, amúgy saját forrásból gazdálkodó szakosztályt.

Rieb György elmondta, némi késéssel ugyan, de a játékosok szerdán megkapták járandóságukat. A csúszás egyik oka a gazdasági világválság, hiszen minden lelassult, a pénzek pedig 3-4 állomást érintve jutnak el Magyarországra. Az angolok a jövőben valószínűleg korábban elindítják az utalásokat, hogy ne késsenek többet a fizetések - tette hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Történelmi mérkőzés előtt a palesztin válogatott

Története során először játszhat hazai pályán a palesztin labdarúgó válogatott. A nagy eseményre… Tovább olvasom