Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Bronzérmes a férfi kardcsapat a vívó-vb-n

A magyarok legutóbb 2009-ben voltak érmesek ebben a számban világbajnokságon.
Bronzérmet nyert a magyar férfi kardcsapat a kazanyi vívó-világbajnokságon.

A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Szatmári András összeállítású válogatott az ukránok és az olaszok legyőzése, valamint az olimpiai bajnok dél-koreaiaktól elszenvedett vereség után a harmadik helyért a oroszokkal csapott össze, akiket az elődöntőben meglepetésre legyőztek a németek.

A fegyvernem klasszikus párharca 45-43-as magyar sikerrel zárult úgy, hogy az utolsó asszóban Szilágyi Áron 36-40-ről fordítva 9-3-ra verte az egyéniben győztes Nyikolaj Kovaljovot.

Az eleje is jól sikerült a magyaroknak, Gémesi 5-2-re nyert Kovaljov, majd Szilágyi 5-3-ra a tavaly, Budapesten világbajnok Venjamin Resetnyikov ellen. Ezután két vereség következett: Decsi Alekszej Jakimenkótól, Gémesi pedig Resetnyikovtól kapott ki. Az ötödik asszóban ismét Decsi volt a páston, és legyőzte Kovaljovot, utána viszont megint két vereség jött, Szilágyi Jakimenkóval, Decsi Resetnyikovval nem bírt. Ekkor már négy tus (31-35) volt az oroszok előnye, ami meg is maradt az utolsó asszóra, mert előtte Gémesi Jakimenkóval 5-5-öt vívott.

A kilencedik párharc tartogatta az igazi fordulatot, az olimpiai bajnok Szilágyi - akinek hullámzóan ment a vívás a kazanyi világbajnokságon - tiszta akciókkal közelebb férkőzött, majd fordított. Érződött, hogy Kovaljov korántsem magabiztos, 43-43-nál lett először egyenlő az állás, a végére pedig már csak két magyar tus maradt.

"Nagyon fegyelmezetten kellett vívnom az utolsó asszóban. Nem csinálhattam semmi olyan kockázatos akciót, ami egyébként benne van a vívásomban" - mondta az MTI-nek Szilágyi Áron. Azt emelte ki, hogy össze tudtak állni az elődöntőben a dél-koreaiaktól elszenvedett vereség után, és a bronzmérkőzésre mindenki nagyon motivált maradt.

A magyar Gémesi Csanád (j) és az orosz Venyiamin Resetnyikov a kazanyi vívó-világbajnokság férfi kard csapatversenyének bronzmérkőzésén 2014. július 21-én. (MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)
A magyar Gémesi Csanád (j) és az orosz Venyiamin Resetnyikov a kazanyi vívó-világbajnokság férfi kard csapatversenyének bronzmérkőzésén július 21-én.
Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

"Az ukránok ellen felkészültek voltunk, még az is belefért, hogy én a közepén kikaptam, a többiek azonnal helyre tudták hozni. Az olaszok ellen már vitt a szívünk is bennünket, de ott is jól vívtunk. Utána következett egy olyan elődöntő, ahol nem találtuk az ellenszert az ellenfelünk vívására. Valami olyan extrát hoztak ide a dél-koreaiak, amivel most nem tudtunk mit kezdeni" - folytatta, majd felidézte, hogy amikor az utóbbi években a magyar csapat megverte az oroszt, mindig nagyon szoros volt a mérkőzés.

"Úgy érzem, amíg a páston voltam, extrát tudtam nyújtani, és kellett is" - mondta az olaszok ellen combizomsérülést szenvedő Szatmári András. Szerinte az egység volt a siker titka amellett, hogy jól is vívtak.

Hasonlóan vélekedett az idén Eb-bronzérmes Gémesi Csanád: "Nagyon jó csapat kovácsolódott össze az idény során és itt a világbajnokságon is. Ez volt az egyik oka a sikernek, a másik pedig az, ami valószínűleg ebből következik, hogy azokban a szituációkban, amikor nagyon kellett, mindig volt egy ember, aki a szükséges pluszt, azt, ami a győzelemhez kell, hozzá tudta tenni az összteljesítményhez."

"Úgy jöttünk ide a fiúkkal, hogy mindenképpen érmet szerettünk volna nyerni - mondta Decsi Tamás. - Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, mert az ukránokon és az olaszokon keresztül vezet az út az elődöntőig. Nagyon bíztunk benne, hogy a koreai válogatottat le tudjuk győzni, de nemcsak csapatban, hanem egyéniben is jobbnak bizonyultak nálunk, szinte mindannyian tőlük kaptunk ki. Ezen majd dolgozni kell, hogy mit tudunk tenni ellenük. Aztán úgy gondoltuk, hogy mindenképpen kell nekünk ez az érem, és mindenki mindent meg is tett érte."

Somlai Béla, a férfi kard szakág vezetőedzője Szilágyi Áron utolsó asszóját emelte ki, illetve a negyeddöntős eredményt, azt, hogy az olasz válogatottat három éve most először tudták legyőzni.

"Volt tartása az egész társaságnak. Ha az egyiknek nem ment, akkor a másik segített rajta" - összegezte a nap tapasztalatait.

A magyarok legutóbb 2009-ben voltak érmesek ebben a számban világbajnokságon. Akkor, a törökországi Antalyában ugyancsak a harmadik helyen végeztek.

A férfi kardcsapat a magyar küldöttség első dobogós helyezését szerezte a Tatárföld fővárosában zajló vb-n.

Eredmények:

a 16 között:
Magyarország-Ukrajna 45-39

negyeddöntő:
Oroszország-Franciaország 45-34
Németország-Egyesült Államok 45-41
Koreai Köztársaság-Románia 45-37
Magyarország-Olaszország 45-39

elődöntő:
Németország-Oroszország 45-40
Koreai Köztársaság-Magyarország 45-32

a 3. helyért:
Magyarország-Oroszország 45-43

döntő:
Németország-Koreai Köztársaság 45-41

A végeredmény: 1. Németország (Nicolas Limbach, Max Hartung, Matyas Szabo, Benedikt Wagner), 2. Koreai Köztársaság (Gu Bon Gil, Kim Jung Hvan, Von Vu Jung, Oh Eun Szeok), 3. Magyarország (Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Szatmári András)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ősszel kezdődik az akadémiák felmérésének második szakasza

A belga Double Pass cég felmérte a labdarúgó akadémiákat, a hiányosságok megállapítása után ősztől jön az "intenzív javítási, tanulási folyamat". Tovább olvasom