Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Button nyerte a flúgos futamot Mogyoródon

Hamilton és Button oda-vissza előzte egymást, a McLaren két pilótája öldöklő csatát vívott egymással. Végül Button örülhetett, míg Hamilton lett a nagy vesztes a 26. Magyar Nagydíjon.


Akárcsak 2006-ban ismét Jenson Button nyerte a Magyar Nagydíjat. A 2009-es világbajnok csakúgy mint öt éve, ezúttal is egy szenzációs, esővel és előzésekkel tarkított versenyen állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Jenson Button teljesítményéről és rendkívül okos versenyzéséről mindent elmond, hogy a Kanadai Nagydíj után újra ő győzött egy hatalmas "derbin".

Buttonnak a vasárnapi Magyar Nagydíj volt a 200. Forma-1-es versenye: méltón ünnepelte ezt a mérföldkövet generációjának egyik legtehetségesebb pilótája. 

70. kör
- Button nyerte a 26. Magyar Nagydíjat, a második Vettel, míg a dobogó harmadik fokára Alonso állhatott.

Hamilton ugyan negyedikként ért célba, de így is a nap vesztesének érezheti magát. Webber ötödik, míg Massa a hatodik lett.

67. kör - Bár jelenállás szerint Vettel nem lesz világbajnok Magyarországon, a német második helyével növeli előnyét összetetben.

64. kör - Hamilton nem adja fel, s szemfülességének köszönhetően megelőzte Webbert, s így jelenleg a 4.

61. kör - Úgy tűnik, beálltak a frontok. A dobogért már nincs nagyon csata: Button az első, Vettel a második, Alonso a harmadik.

56. kör - Hamilton bukja a magyar futamot: boxutca áthajtásos büntetést kapott a veszélyes visszafordulásért, így már csak 6.

55. kör - Button 4,4 másodperces előnnyel vezet Vettel előtt. 15 kör van még hátra.

54. kör - Hamilton is bukja a kerékcserét; nem jött be az intermediate gumi. Esőgumiért újból jönnie kellett a britnek a boxba, aki így csak 4. 

53. kör - Hamilton feltette az intermediate gumikat; 19-re húzott lapot a 2008-as világbajnok. Vajon bejön neki? 

52. kör - Button rövid időre visszavágott Hamiltonnak, de megint kicsúszott a 2-es kanyarban. Ha így folytatják a McLaren pilótái, ez az év futama lesz.

Vettel taktikusan a 3. helyről figyeli a két angol öldöklő küzdelmét.

51. kör - Button és Vettel is kicsúszott, újra Hamilton az élen. Micsoda flúgos futam!

50. kör - Hamilton nem hagyja annyiban: Button nyomába eredt, s most már ő próbálja kőkeményen visszaelőzni honfitársát. A két McLaren szédítő tempóban száguld a szakadó esőben.

49. kör
- Vettel is Hamilton nyakán, akinek a pördülés utáni, veszélyes visszafordulását jó eséllyel vizsgálni fogják a bírók.

48. kör - Előbb panaszkodtunk, rögtön van izgalom: Hamilton megpördült, Button utolérte és meg is előzte csapattársát. Közben az eső is elkezdett esni.

46. kör - Úgy tűnik, Hamilton megint gyorsabban "falja fel" a gumiját, mint kellene. Jenson Button öt év után ismét megnyerheti a Magyar Nagydíjat, legalábbis most neki áll a kockás zászló leginkább.

45. kör - Vettel visszavette a 3. helyet Alonsótól.

42. kör - Nagy taktikai csata - ami egyébként kicsit sem látványos - a boxutcában: a McLaren, a Red Bull és a Ferrari is a kerékcserékkel próbál minél jobb helyezést kiharcolni.

A Red Bull taktikája a legmerészebb, ők valószínűleg már többet nem jönnek új gumiért.

39. kör - Alonso megfutotta új gumikon a leggyorsabb kört; a spanyol a remekül időzített kerékcserének köszönhetően át fogja ugorni Webbert, de Vettelre is veszélyes lehet. 

33.-34. kör - Webber és Alonso csatázik a negyedik helyért, míg Massa Kobayashit "gyilkolja" a 6. pozicíóért.

31. kör - Massa simán ment el Rosberg mellett; a két éve Magyarországon súlyos balesetet szenvedő brazil a hetedik. 

29. kör - Webber Vettel nyakán: a német világbajnokot a csapattársa is utolérte. Nem úgy tűnik, hogy Vettel a Hungaroringen ünnepelheti 2. világbajnoki címét.

28. kör - Schumacher versenyének vége, megadta magát a Mercedes.

27. kör - Hamilton szinte teljesen elfogyasztotta a gumikat; a brit meglehetősen lelassult. Ha így folytatódik, Button klasszikus vezetési stílusa aranyat érhet.

26. kör - Heidfeld Renault-ja kigyulladt a célegyenesben. A német szerencsésen megúszta a lángokat, de az autó gyakorlatilag "szénné" égett.

25. kör - Massa hiába gyorsabb Schumachernél, körök óta nem bír a hétszeres világbajnokkal. Csata a 8. helyért.

21. kör - Az előrejelzések szerint 10 perc múlva megint el kezd szakadni az eső Mogyoródon, s ezzel kezdődhet megint minden előlről.

20. kör - Hamilton eddig nagyon veri a két Red Bullt: Vettellel 10, míg Webberrel szemben 18 másodperc az előnye.

17. kör - Lassan teljesen száraz mindenhol az ideális ív, de az esőfelhők továbbra is ott vannak a Hungaroring felett.

14. kör - Button is otthagyta Vettelt: a két McLaren egyelőre uralja a futamot.

13. kör
- Michael Schumacher fél körig vezette a Magyar Nagydíjat - visszatérése óta először állt az első helyen a német legenda -, de csak a későbbi kerékcserének volt köszönhető.

12.-13. kör - Button is merészet lép, s ő is szuperlágy gumival folytatja. A két évvel ezelőtti világbajnokot Hamilton, Vettel és Alonso is követte a boxban. 

11. kör - Massa kockáztat, s kijött a boxba szuperlágy gumiért. Ezzel a brazil nagyot húzhat, s sokat jöhet fel a 9. helyről.

10. kör - Kezd elállni az eső; a csapatok készülnek az első kerékcserére.

8. kör - A másik ferraris, Massa is megremegett. A hiba három pozicíóba került.

7. kör - Alonso megint kicsúszott, de vissza tudott jönni. A spanyolt csapattársa, Massa előzte meg így.

6. kör - Hamilton egy kör alatt három másodpercre növelte előnyét Vettellel szemben.

5. kör - Vettel nem bírta Hamilton támadásait; a német világbajnok kicsit megcsúszott a célegyenest követő kanyarban, s ez pont elég volt ahhoz, hogy Hamilton elhúzzon mellette.

A két Ferrari közben a negyedik helyért Nico Rosberget "gyilkolja". Button a harmadik. 

2. kör
- Alonso megelőzte Schumachert, a spanyol feljött az ötödik helyre, míg Hamilton kőkeményen támadja Vettelt. A Hungaroringen pedig egyre jobban szakad az eső, s így a pálya is mind jobban csúszik

1. kör - Vettel meg tudta őrizni első helyét a rajtnál, Hamilton és Button majdnem kilökte egymást, de egyelőre a 2. és 3. helyen a McLaren-Mercedesek. Rosberg és Michael Schumacher pedig a két Ferrarit hagyta maga mögött a rajt után.

14 óra - Egyre erősebb esőben fog elrajtolni a 26. Magyar Nagydíj.

Előzmények

Huszonhatodszor rajtol el a Forma–1-es mezőny a Hungaroringen. Megszerzi-e vajon első győzelmét az összetettben toronymagasan vezető Sebastian Vettel? Vagy újra az orrára koppint Fernando Alonso vagy Lewis Hamilton? Nyer-e újra Jenson Button? Délután két órától minden kiderül. Tartson velünk, ott leszünk a rajttól a leintésig!


Vettel végül behúzta a pole-t. Az még kérdés, megszerzi-e első győzelmét. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Vettel végül behúzta a pole-t. Az még kérdés, megszerzi-e első győzelmét. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Olvasóink írták

  • 10. THK 2011. július 31. 22:19
    „Az valóban nem kérdés, h idén is a gyors, de előzni, küzdeni képtelen (a hazai versenyén még Massát is csak a boxban, a csapata tudta megelőzni, ő maga nem...) kisdobos fogja nyerni a VB-t,
    de legalább a McLaren és a Ferrari fejlődésének (és persze elsősorban Hamilton és Alonso, néha pedig Webber és Buttonnak) köszönhetően legalább jó futamok vannak!”
  • 9. klj_54 2011. július 31. 19:31
    „Én ezúton is köszönöm a digi nevű rettenetnek azt, hogy az utolsó kettő kőrt már nem nézhettem!
    Azért írásos formában is közlöm velük a véleményem olyan szavakkal, melyet itt tévedésből sem írnék le:)
    Ez a fórum megérdemli a tisztességes hangnemet!
    A digiék nem.”
  • 8. Mignon 2011. július 31. 17:58
    „En, a nemet tv-n keresztül neztem a futamot.
    (Itt is az RTL közvetitette.)

    Amikor kigyulladt a 60.-ik kör fele egy auto,
    kiabaltak itt a moderatorok:

    -"Ilyen hülye szervezest...!
    Ezeknek nincs eszük...!

    A tüzolto bent all a palya közepen....!!"

    :))))”
  • 7. sajtkukac 2011. július 31. 17:35
    „Mitől lett ez flúgos futam? :S Megint olyan cím adva egy cikknek, ami ferdítés. De illik a két "szak"kommentátor idióta szövegei mellé, akik közvetítették a futamot. Nem tudom, az RTL illetékesei nem nézik-hallgatják azt a két embert, hogy miket hordanak össze? Miattuk lassan ott tart a családunk, hogy nem nézzük a forma-I-et, mert idegesítő. :S”
  • 6. Mignon 2011. július 31. 17:06
    „Csak nem összeteveszteni, a mi
    csengelei Vettel-ünkkel...!!

    Pedig az a paprika is finom!

    :)))”
  • 5. gabiota 2011. július 31. 17:02
    „igen ööööö lesz VETTEL!!!!!:)))))))))))))))))”
  • 4. Mignon 2011. július 31. 16:55
    „OK.

    Button kap most 25 pontot, Vettel "csak" 18 pontot.
    De összesitesben meg mindeg vezet mint elsö...!

    Ö lesz az ez evi vilagbajnok is...!!

    Beeeee....!

    :)))”
  • 3. kumisz 2011. július 31. 16:35
    „Button mégjobb!”
  • 2. gabiota 2011. július 31. 16:21
    „Vettel jo voltál!!!!:)))))))”
  • 1. attila0427 2011. július 31. 16:20
    „http://forma1-f1.com/index.php/forma1/olvas/2344”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schmitt Pál adja át a győztesnek járó trófeát

Schmitt Pál köztársasági elnök adja át a győztesnek járó trófeát a vasárnapi 26. Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
Tovább olvasom