Délmagyar logó

2018. 09. 23. vasárnap - Tekla 11°C | 22°C Még több cikk.

Csak a biztonságos stadionokban játszhatnak Olaszországban

Az olasz kormány, az olimpiai bizottság és a labdarúgó-szövetség vezetőinek hétfő esti ülésén úgy határoztak, hogy a jövőben csak azokban a stadionokban lehet nézők előtt mérkőzéseket rendezni, melyek minden szempontból megfelelnek a rendkívül szigorú biztonsági előírásoknak.
A kormány szerdán rendkívüli ülést tart, melyen előkészíti a stadionokra vonatkozó, várhatóan minden eddiginél szigorúbb új biztonsági előírásokat. Ezen az ülésen születhet döntés arról is, hogy mikor folytatódnak a bajnoki küzdelmek. A klubok és a liga azt szeretnék, ha már a hétvégén pályára léphetnének a csapatok, a kormány viszont amellett van, hogy előbb a stadionok feleljenek meg az előírásoknak, de mindenképpen legalább kéthetes szünetet javasol.

A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint is csak olyan stadionban lehetne élvonalbeli bajnokit rendezni, amelyben névre szólóak a jegyek, a nézőket pedig elektromos beléptető kapukon, illetve forgóajtókon keresztül engedik be a lelátóra. A 10 ezer férőhelyesnél nagyobb stadionokban kötelező a belső, illetve a külső teret lefedő videorendszer.

Korábban a dpa német hírügynökség azt írta, hogy az előírásoknak egyelőre a római, a torinói, a genovai, a messinai, a palermói és a sienai élvonalbeli csapat stadionja felel meg, hozzátéve, hogy a milánói arénában, valamint Parmában heteken belül befejeződik a belső megfigyelő rendszer kiépítése.

Az AFP úgy tudja csak a torinói Olimpiai és a római Olimpiai Stadion, valamint a palermói és a sienai létesítmény felel meg teljesen a követelményeknek, az EFE viszont úgy értesült, hogy egyedül a római Olimpiai Stadion tökéletes, míg közel áll ehhez az állapothoz a milánói Giuseppe Mezza Stadion valamint a torinói Olimpiai Stadion.

A Reuters Luigi Scottit, az igazságügyi minisztérium államtitkárát idézi, aki szerint viszont öt stadion felel meg a jelenlegi előírásoknak.

Giuliano Amato belügyminiszter a várható intézkedések között említette, hogy a vendégszurkolók a jövőben nem juthatnak hozzá csoportosan a jegyekhez, továbbá hogy a rendőrök nagyobb önállóságot kapnak, nem lesz szükségük elfogató parancsra ahhoz, hogy 48 óráig fogva tartsák a rendbontókat. Ezentúl 18 éven aluliakat is ki lehet majd tiltani a stadionokból, amennyiben törvénymódosítás születik erre vonatkozóan.

Luca Pancalli, az olasz futballszövetség elnöke úgy fogalmazott, megvárják a szerdai tanácskozást, s azután döntenek arról, mikor folytatódik a bajnokság. Hozzátette: technikai szempontból akár már a hét végén rendezhetnének mérkőzéseket.

A tanácskozást annak nyomán hívták össze, hogy múlt pénteken a Catania-Palermo olasz bajnoki mérkőzés alatt, illetve az után szurkolói rendbontásra került sor, s a randalírozás során életét vesztette egy rendőr.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Geráék már csak pontra vannak a feljutást jelentő helytől

Ismét nyert a West Bromwich Albion a bajnokságban, így Gera Zoltánék már csak egy pontra vannak a… Tovább olvasom