Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Cselgáncs Eb: Ungvári Miklós búcsúzott, egy magyar a vigaszágon

Ungvári Miklós és Krizsán Szabolcs második mérkőzését is megnyerte, Baczkó Bernadett és Szabó Franciska Ungvári Attilához hasonlóan befejezte szereplését.
Ungvári Miklós búcsúzott, egy magyar a vigaszágon

Ungvári Miklós, Krizsán Szabolcs és Csoknyai László is befejezte szereplését a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján, melynek délutáni programjában így csak Gercsák Szabina küzdhet majd a 63 kilogrammosok vigaszágán.

A háromszoros Európa-bajnok Ungvári (73 kg) - a lengyel Piotr Kurkiewicz és a német René Schneider után - a francia Pierre Duprat-val akaszkodott össze, aki végig agresszíven dzsúdózott - egyszer kis híján le is szorította a ceglédi versenyzőt -, és bő fél perccel a vége előtt egy belső combdobásra jukót kapott. A hátralévő időben az olimpiai ezüstérmes magyar már nem tudott újítani, így nem jutott el az esetleges vigaszágat jelentő negyeddöntőig.

"Jó volt a felkészülésem, de sokat számít, hogy csak 72 kiló vagyok" - nyilatkozta a mérkőzés után. "Erőben-súlyban jobban ott kellene lennem, mert így nem tudom átlépni az árnyékomat. Picit tartottam ettől a franciától, mert egyszer Abu-Dzabiban kikaptam tőle."

A budapesti cselgáncs-Eb második napja. Fotó: MTI/Földi Imre, Kovács Tamás (galéria)

Edzője, Bíró Tamás is a súlyproblémákról beszélt az MTI-nek:
"Talán vissza lehetett volna menni 66 kilóba, de Miki már 2002 óta fogyaszt, és most már nem akarta. Az augusztusi, riói világbajnokságra talán sikerült felerősödnie 75-76 kilósra."

Krizsán Szabolcs (81 kg) harmadik meccsén eredménytelenül küzdött öt percen át a belga Joachim Bottieau-val, majd az aranypontig tartó hosszabbításban végül jukóval kikapott, és búcsúzott.

Súlycsoporttársa, Csoknyai László második mérkőzésén nem bírt a grúz Levan Ciklaurival, aki két perc elteltével ippont érő dobással fejezte be a küzdelmet. Ezzel a paksi versenyző sem jutott el a vigaszágig.

A délutáni program egyetlen magyarja - némi meglepetésre - a 63 kilós Gercsák Szabina lesz, aki a nyolc között vazaarival kikapott az orosz Marta Labazinától, így a miskolci dzsúdós a vigaszágon folytathatja.

Csernoviczki Csaba: csak a végén bontunk pezsgőt

Visszafogottan ünnepelte meg Európa-bajnoki címét Csernoviczki Éva, aki a budapesti cselgáncs Eb csütörtöki nyitónapján állhatott a dobogó tetejére.
A tatabányaiak 48 kilós büszkeségének edzője és édesapja, Csernoviczki Csaba mosolyogva idézte fel a "nehéz nap éjszakáját":
"Mivel Évi napközben alig evett, először is a hotelben megvacsoráztunk, aztán a hallban ünnepeltünk családi körben és néhány ismerőssel" - mondta pénteken az MTI-nek. "A pezsgőzés egyelőre várat magára, ha majd vége lesz az Eb-nek, azért biztosan kibontunk egy üveggel."

A budapesti cselgáncs-Eb második napja. Fotó: MTI/Földi Imre, Kovács Tamás (galéria)

Olimpiai bronzérmes lányának-tanítványának pihenéséről Csernoviczki Csaba még annyit elárult, hogy nem sokat aludt, mivel még sokáig "pörögtek a fejében" a csütörtöki események.

Ungvári és Krizsán menetel, Baczkó és Szabó kiesett

Ungvári Miklós és Krizsán Szabolcs második mérkőzését is megnyerte, Baczkó Bernadett és Szabó Franciska viszont befejezte szereplését a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

A háromszoros Európa-bajnok Ungvári (73 kg) a lengyel Piotr Kurkiewicz után a német René Schneiderrel szállt szembe, és 1:47 perccel a vége előtt előbb vazaarit, majd - a zsűriasztal véleménye nyomán - csak jukót kapott dobására. Ez azonban elégnek bizonyult, mivel ellenfele hasztalanul kereste a fogást a 32 éves magyar dzsúdóson, aki nemsokára már mehetett is autogramot osztogatni a kordonnál tülekedő gyerekeknek.

A budapesti cselgáncs-Eb második napja. Fotó: MTI/Földi Imre, Kovács Tamás (galéria)

Krizsán Szabolcs (81 kg) az örmény Rafael Davtyan után az olasz Massimiliano Carollóval találkozott, s a mérkőzés felénél ippont érően vitte földre riválisát. Sikerével - Ungvárihoz hasonlóan - már a 16 között jár.

A vb-harmadik Baczkó Bernadett (63 kg) azonban nem bírt a francia Clarisse Abgegnenouval, aki első leszorításáért jukót, a másodikért viszont már ippont kapott, így ő lépett tovább a nyolc közé.

A 70 kilósoknál Szabó Franciska értékelt akció nélküli meccset vívott Laura Vargas-Kochhal, ám míg a németet egyszer, őt kétszer intették, így ellenfelét hirdették ki győztesnek.

Ungvári Attila búcsúzott

Ungvári Attila egy vereséggel zárta szereplését a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

A 73 kilogrammban Eb-bronzérmes versenyző - aki idén tért vissza kétéves doppingeltiltása után - a görög Roman Musztopulosszal szállt szembe, és kölcsönös intéseket követően belefordult egy leszorításba, amelyből nem tudott kibújni.

A budapesti cselgáncs-Eb második napja. Fotó: MTI/Földi Imre, Kovács Tamás (galéria)

"Sajnos a hosszú kihagyás miatt hiányzott a szőnyegbiztonságom, úgy versenyeztem, mint egy kezdő. Rutintalan voltam, butaságokat indítottam, pedig a görög második intése után úgy éreztem, meglehet a meccs. Mostantól bátyámnak, Mikinek szurkolok" - kesergett a ceglédi dzsúdós.

Sikeresebben mutatkozott be a Papp László Arénában a 81 kilós Csoknyai László, a paksi cselgáncsozó első ellenfelét, a cseh Jaromir Jezeket négyszer is megintették, ami végül leléptetést jelentett.

A 63 kilós Gercsák Szabina szintén remekül kezdett: mindvégig aktívabban mozgott, mint az osztrák Kathrin Unterwurzacher, és végül jukóval bizonyult jobbnak.

Korábban

A 66 kilogrammban háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós immár egy súlycsoporttal feljebb, 73 kg-ban is igazolta klasszisát: első meccsének derekán vazaarit kapott a lengyel Piotr Kurkiewicz ledöntéséért, majd a hajrában bevetette "csodafegyverét", a leszorítást, és az újabb vazaari már ippont ért.

A budapesti cselgáncs-Eb második napja. Fotó: MTI/Földi Imre, Kovács Tamás (galéria)

Rögtön utána a vb-harmadik Baczkó Bernadettet szólították az 1-es tatamin, aki nemigen tudott dzsúdózni Ana Repida ellen, a moldovai versenyző ugyanis folyton fogást bontott, és kitért a KSI-s sportoló elől. Emiatt négyszer is figyelmeztették, ami végül leléptetést jelentett.

Közben Krizsán Szabolcs (81 kg) kétszer is korán örült, ugyanis előbb megítélt jukót, majd 3:33 percnél ippont is elvettek tőle a zsűriasztalnál. Ez eléggé felbosszanthatta a Honvéd cselgáncsozóját, ugyanis fél percen belül kétszer is süllyesztett válldobásra kapott vazaarit, azaz végül ippont.

A 70 kilósoknál a négyszeres vb-érmes Mészáros Anett távollétében Szabó Franciska képviseli a magyar színeket, őt két perc elteltével ugyancsak megfosztottak egy vazaaritól. Másfél perccel a vége előtt aztán már "igazi" vazaarit is kapott, s a dobást egy leszorítással megtoldva végül neki is ippon lett a jutalma.

A 44 ország 361 cselgáncsozójának részvételével zajló Eb második napján még Gercsák Szabináért (63 kg), Csoknyai Lászlóért (81) és Ungvári Attiláért (73) szoríthat a közönség.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Bayern München cáfolja, hogy megállapodott Lewandowskival

A Bild című napilap korábban arról számolt be, hogy a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-elődöntő… Tovább olvasom