Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Divízió I-es jégkorong-vb - Remek rajt, győzelem a japánok ellen

Remek rajtot vett vasárnap a magyar jégkorong-válogatott a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon: Kevin Primeau szövetségi kapitány együttese 5-1-re nyert a japán csapat ellen a vasárnapi nyitómérkőzésen.
Hamar kétgólos előnybe kerültek a magyarok, majd két érvénytelenített japán találatot követően még a második harmadban másik két emberelőnyös gól született. A végén a honosított Mihály első magyar válogatottbeli góljával és Janadori szépítő találatával alakult ki a végeredmény.

Hétfőn, 13 órától Ukrajna lesz az ellenfél.

Magyarország-Japán 5-1 (2-0, 2-0, 1-1)

gól: Magosi (6.), Horváth (13.), Sofron (34.), Kovács (40.), Mihály (56.), illetve Janadori (58.)

Közel ezer magyar szurkoló jött el a szlovén fővárosba, míg a japánokat – akik tavaly nem indultak a vb-n az országukat ért természeti csapás miatt - szinte senki nem kísérte el.

A kezdeti puhatolózás után két olyan gólt szerzett a magyar csapat, amely a kapu előtt megnyilvánuló testi fölénynek volt köszönhető. Előbb Magosi, majd késleltetett kiállítás alatt Horváth közelről nyomta a korongot a kapuba. Az ázsiai együttes lassan magához tért, és az első divízió I-es vb-meccsén szereplő Bálizsnak több védenivalója akadt.

A második harmadban két érvénytelenített japán és két érvényes, emberelőnyös magyar gól született. A finn játékvezető előbb a kapus akadályozásért, majd magasra (a váll fölé) tartott bot miatt nem adta meg az ázsiaiak góljait. A 34. percben Sofron vágta nagy erővel a kapuba Ladányi passzát, majd Kavasima végleges kiállítást kapott, mert Sille fejét támadta. A létszámfölény alatt, 47 másodperccel a szünet előtt pedig Kovács a kapuvas segítségével alakította 4-0-ra az állást.

A záró játékrészben sikerült kivédekezni egy kettős emberhátrányt. A hajrában a nemrégiben honosított Mihály szép összjáték után belőtte első magyar válogatottbeli találatát, Janadori pedig 2 perc 11 másodperccel a vége előtt rontotta el Bálizs hibátlan divízió I-es debütálását.

Az MTI/EPA felvételei
Kevin Primeau: "Nagyon jó dolgokat láttam a csapattól. Támadásban, védekezésben, emberelőnyben, emberhátrányban és kapusteljesítményben. Fegyelmezettek voltunk, ám szerintem tudunk még ennél is jobban játszani. A vb elég rövid, minden csere, jégre lépés számít. Hétfőn egy másik csapat, egy másik stílus vár ránk."

Mark Mahon, a japánok szövetségi kapitánya: "Csalódott vagyok. Idegesen kezdtünk, elhúztak a magyarok két góllal, majd egy vitatott eset után nem 2-1, hanem 3-0 lett az állás. De, ilyen a hoki. Fiatal a csapatunk, nyolc vb-újoncunk van a keretben, és régen játszottunk már tétmérkőzést. A folytatásban jobb védekezés és jobb kapusteljesítmény kell."

Bálizs Bence, aki 33 lövést védett első vb-mérkőzésén: "Nem izgultam, hanem megpróbáltam minél jobban összpontosítani. Már a felkészülés során éreztem, hogy erős csapatunk van. Mondhatom, szinte elvártam ezt a győzelmet a japánok ellen."

Később:
Ausztria-Ukrajna 16:30 ó
Szlovénia – Nagy-Britannia 20 ó
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Forma-1: Rosberg rajt-cél győzelme Kínában

Rosberg első pole pozíciójából első Forma-1-es győzelmét aratta Sanghajban 111. futamán. Mögötte… Tovább olvasom