Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Egyedül Schmitt Pál jelentkezett a MOB elnöki tisztségére

Schmitt Pál 1989 óta vezeti a MOB-ot, ez a hatodik kandidálása. Kedden délelőtt bontották fel a jelentkezéseket, amelyek a MOB január 10-i tisztújító közgyűlésére érkeztek.
Nyolcan jelentkeztek a MOB négy alelnöki tisztségére, míg az elnökségi tagságra 29-en aspirálnak, közülük 11-en lehetnek tagjai a grémiumnak. Az alapszabály értelmében automatikusan elnökségi tag Schmitt Pál és Aján Tamás, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjai, valamint Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Világszövetség (CIF) elnöke. A felügyelő bizottság elnöki tisztére hárman, tagnak pedig öten kandidálnak. Az fb-nek az elnök mellett három tagja lehet.

A jelentkezők névsora:

Elnök:

1. dr. Schmitt Pál, olimpiai bajnok, a MOB elnöke

Alelnök:

1. dr. Bakonyi Tibor, a MOB alelnöke

2. Borkai Zsolt, olimpiai bajnok, a MOB elnökségének tagja

3. Gyárfás Tamás, a MOB alelnöke, a Magyar Úszószövetség elnöke

4. Gyulay Zsolt, olimpiai bajnok, az MTK kajak-kenu szakosztály igazgatója

5. dr. Hegedűs Csaba, olimpiai bajnok, a MOB elnökségének tagja, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke

6. Sinka László, a MOB elnökségének tagja, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára

7. dr. Szabó Tamás, a MOB elnökségének tagja, a NUSI igazgatója

8. dr. Török Ferenc, olimpiai bajnok, a Wesselényi Közalapítvány kuratóriumának elnöke
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feladta a versenyt a Szalay Dakar Team kamionja

A Szalay Balázs - Bunkóczi László páros most háttértámogatás nélkül maradt - adta hírül a dakar.hu… Tovább olvasom