Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Elutasította a rendőrség a Ferencváros feljelentését

A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya elutasította a Ferencváros feljelentését arra hivatkozva, hogy a hűtlen kezelés tekintetében a bűncselekmény gyanúja hiányzik.

"Az egyesület vezetése azért fordult a nyomozóhatósághoz, hogy tisztázást nyerjen: a Club és az FTC Labdarúgó Zrt. kilátástalan gazdasági helyzetét előidéző, több milliárdos veszteséget felhalmozó korábbi gazdálkodás büntetőjogilag értékelhető-e vagy sem. A feljelentéssel tehát az FTC célja a felelősség tisztázása, a múlt lezárása volt." - olvasható  az FTC elnökségének többsége által kiadott közleményben.

"A feljelentésben meghatározott bűncselekmények úgynevezett hivatalból üldözendő bűncselekmények. A nyomozóhatóságnak tehát akár feljelentés hiányában is törvényi kötelessége az ügy valamennyi körülményének tisztázása, ennek érdekében nyomozati cselekmények lefolytatása, és mindezek alapján a jogilag releváns konzekvenciák levonása. A nyomozóhatóság ugyanakkor a tárgyi esetben nem rendelt el feljelentés kiegészítést, nem folytatott le semmilyen nyomozati cselekményt. Anélkül hozta meg tehát határozatát, hogy az ügyben bármilyen érdemi eljárást, vizsgálatot lefolytatott volna."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Célban a magyarok a Dakar-ralin

A még versenyben lévő magyar egységek teljesítették a Dakar-rali 10. etapját. Tovább olvasom