Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Erdei Zsolt technikai KO-val legyőzte Mitchellt

Erdei Zsolt technikai KO-val legyőzte az amerikai Byron Mitchellt a közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban Atlantic Cityben rendezett profi ökölvívógálán.
A 10 menetesre tervezett félnehézsúlyú összecsapást a hatodik menetben zárta le a 37 éves magyar bokszoló, aki így 33. mérkőzése után is veretlen a profik között.

Eredmény, félnehézsúly:
Erdei Zsolt-Byron Mitchell (amerikai) technikai KO a 6. menetben

Az első menet az ismerkedésről szólt, a korábban félnehéz- és cirkálósúlyban is világbajnok magyar nem rohanta le riválisát, felmérte Mitchellt, s csak a hajrában "rázta meg magát". Az utolsó másodpercekben szépen sorozta meg ellenfelét, s biztosan hozta a szakaszt.

A második és a harmadik három percben is már az elejétől aktívabbnak tűnt Erdei, akinek ugyan a bal egyenesei nem ültek úgy ahogy szoktak, ám szép kombinációkkal rendre tisztán találta fejen a többnyire csak szórványos "ellentámadásokkal" próbálkozó amerikait.

A negyedikben aztán előkerült Madár félelmetes balegyenese, Mitchell pedig képtelen volt követni ellenfele kezét. A menet alatt fokozatosan fáradt, s többször úgy tűnt, komoly bajban van, ám talpon maradt. Az ötödik periódusban hasonló volt a forgatókönyv: a korábbi nagyközépsúlyú vb-győztes látványosan a túlélésre "játszott", ám érezhető volt, hogy nem sokáig áll már a lábán, a nagyon agilis Erdei ütései ugyanis záporoztak rá, s Mitchell a gongszó után már nagyon bizonytalanul ment a sarkába.

Fritz Sdunek tanítványa a hatodik szakaszra láthatóan úgy ment ki, hogy lezárja a meccset, Mitchell védekezését teljesen lebontotta, s az amerikai már az első percben a padlóra került. Ekkor még a mérkőzésvezető a számolás után engedte tovább küzdelmet, egy perccel később azonban kénytelen volt beszüntetni az egyoldalú csatát, mivel Mitchell ismét a földre került, s hiába állt fel, csak tántorgott.

Erdei Zsoltnak ez a második mérkőzése volt azóta, hogy 3+2 mérkőzésre szóló szerződést kötött a világ egyik leghíresebb promóterével, Lou DiBellával tavaly nyáron. Tavaly novemberben a kenyai Samson Onyangót győzte le egyhangú pontozással.

Olvasóink írták

  • 7. Bendegúz007 2011. június 05. 12:30
    „Nagyon örülök hogy nyert Erdei Zsolt,ő a mi Rocky Balboa-ánk.
    http://www.youtube.com/watch?v=ioE_O7Lm0I4&feature=related
    http://www.youtube.com/watch?v=TGJxoMb2K8Q”
  • 6. Mignon 2011. június 05. 11:25
    „3.THE

    :)))))”
  • 5. zehn 2011. június 05. 09:44
    „Gratulálok Madárnak, szép győzelem volt!”
  • 4. VásárhelyiÁgi 2011. június 05. 09:03
    „Gavallér! Már meg lehet nézni itt is:
    http://www.youtube.com/watch?v=-nZQZAzwdW4”
  • 3. THE 2011. június 05. 08:44
    „2. az első 6 menet nem otthon volt? :)”
  • 2. gavallér 2011. június 05. 07:59
    „És a maradék négy menettel mi lesz? Vagy a Madár csak hat menetre gondolt?
    A hetedik menetre értem haza.”
  • 1. Lehiggadt 2011. június 05. 07:00
    „Maximális elismerésem!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erdei 78,4 kilogrammal mérlegelt

Alig több mint 78 kilogrammal mérlegelt Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok pénteken Atlantic Cityben. Tovább olvasom