Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Európa Liga: Sousa szerint emelt fővel távozhatott a Vidi Bázelből

A Videoton FC 1-0-ra kikapott a svájci FC Basel vendégeként a labdarúgó Európa Liga csoportkörének negyedik, csütörtöki fordulójában, de a vereség ellenére a kvartett második, továbbjutó helyén áll.
Paulo Sousa, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint játékosai emelt fővel térhetnek hazai a Bázelben elszenvedett 1-0-s vereséget követően, amivel továbbra is a csoport második helyén állnak az Európa Ligában.

A portugál szakember a székesfehérvári klub honlapjának a találkozót követően elmondta, hogy együttese a második félidőben játszott jobban, ennek ellenére a Basel ekkor szerezte a mindent eldöntő találatot. Hozzátette: a svájciak a versenyben maradásért harcoltak.

"Mi emelt fővel távozhatunk, és készülhetünk a következő, nagyon fontos nemzetközi kupameccsünkre a Genk ellen, melyet hazai pályán játszunk, ahol erősek vagyunk - mondta Sousa, aki szerint egy döntetlen kiharcolása remek eredmény lett volna, már csak azért is, mert a csoport másik találkozóján a Genk 1-1-et játszott a Sportinggal Lisszabonban.
"Van még két mérkőzésünk a csoportkörből, ezeken a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk" - tette hozzá a tréner.

Murat Yakin, a Basel vezetőedzője kiemelte, hogy a Videoton a várakozásoknak megfelelően rendkívül defenzíven futballozott, ám saját futballistái türelmesen játszottak, és végül éltek az adódó lehetőséggel.
"A csapatom teljesítményével elégedett vagyok, végig uraltuk a mérkőzést, és megérdemelten szereztük meg a vezetést, végül pedig a győzelmet is. Örülök, hogy Mohamed Salah jól szállt be a meccsbe, és döntő gólpasszt adott Strellernek" - nyilatkozott Yakin.

Köteles László csapata, a Genk nyolc pontjával vezeti a csoportot a hatpontos Videoton előtt, amelynek előnye egy pontra csökkent a Basellel szemben.

A székesfehérváriak a következő fordulóban, november 22-én a Genket fogadják a Sóstói Stadionban

Ez történt a többi csoportban

Huszti Szabolcs győztes gólt szerzett a Hannoverben, míg Lencse László csapata döntetlent játszott hazai pályán a labdarúgó Európa Liga csoportkörének negyedik, csütörtöki fordulójában.

A Husztit végig a soraiban tudó Hannover kétgólos előnyt eltékozolva egészen a hajráig 2-2-re állt a svéd Helsingborggal, az utolsó percben azonban 11-eshez jutott, amelyet a magyar játékos értékesített, így végül meglett a három pont.

Lencse együttese, az izraeli Kiryat Shmona a Sparta Prahával játszott 1-1-et. A magyar játékost a 82. percben cserélték le.

A játéknapot követően a Hannover, az Internazionale, a Kazany, a Bayer Leverkusen, a Metaliszt Harkiv, az Olympique Lyon már biztosította a helyét a kieséses szakaszban, azaz a legjobb 32 között.

Eredmények:
Európa Liga, csoportkör, 4. forduló:

H csoport: Partizan Beograd (szerb)-Internazionale (olasz) 1-3 (0-0)
korábban: Neftci (azeri)-Rubin Kazany (orosz) 0-1 (0-1)
Az állás: 1. (és már továbbjutott) Internazionale 10 pont (9-4), 2. (és már továbbjutott) Rubin Kazany 10 (6-2), 3. Netfci 1 (1-5), 4. Partizan Beograd 1 (1-6)

I csoport: Hapoel Kiryat Shmona (izraeli)-Sparta Praha (cseh) 1-1 (1-1) Athletic Bilbao (spanyol)-Olympique Lyon (francia) 2-3 (0-2)
Az állás: 1. (és már továbbjutott) Olympique Lyon 12 pont, 2. Sparta Praha 7, 3. Hapoel Kiryat Shmona 2, 4. Athletic Bilbao 1

J csoport: Lazio (olasz)-Panathinaikosz (görög) 3-0 (2-0) Tottenham Hotspur (angol)-Maribor (szlovén) 3-1 (1-1)
Az állás: 1. Lazio 8 pont, 2. Tottenham Hotspur 6, 3. Maribor 4, 4. Panathinaikosz 2

K csoport: Metaliszt Harkiv (ukrán)-Rosenborg (norvég) 3-1 (1-1) Bayer Leverkusen (német)-Rapid Wien (osztrák) 3-0 (1-0)
Az állás: 1. (és már továbbjutott) Bayer Leverkusen 10 pont (8-0), 2. (és már továbbjutott) Metaliszt Harkiv 10 (7-2), 3. Rosenborg 3, 4. Rapid Wien 0

L csoport: Hannover 96 (német)-Helsingborg (svéd) 3-2 (1-0) Twente (holland)-Levante (spanyol) 0-0
Az állás: 1. (és már továbbjutott) Hannover 10 pont, 2. Levante 7, 3. Twente 3, 4. Helsingborg 1

A csoport: Udinese (olasz)-Young Boys (svájci) 2-3 (0-1) Anzsi (orosz)-FC Liverpool (angol) 1-0 (1-0)
A csoport állása: 1. Anzsi 7 pont, 2. FC Liverpool 6 (8-7), 3. Young Boys 6 (9-10), 4. Udinese 4

B csoport: Académica (portugál)-Atlético Madrid (spanyol) 2-0 (1-0) Plzen (cseh) - Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 4-0 (2-0)
A csoport állása: 1. Plzen 9 pont (9-3), 2. Atlético Madrid 9 (6-3), 3. Académica 4, 4. Hapoel Tel-Aviv 1

C csoport: Olympique Marseille (francia)-Borussia Mönchengladbach (német) 2-2 (0-1) Fenerbahce (török)-AEL Limasszol (ciprusi) 2-0 (2-0)
A csoport állása: 1. Fenerbahce 10 pont, 2. Olympique Marseille 5 (9-7), 3. Borussia Mönchengladbach 5 (6-6), 4. AEL Limasszol 1

D csoport: FC Bruges (belga)-Newcastle United (angol) 2-2 (2-2) Girondins Bordeaux (francia)-Marítimo (portugál) 1-0 (1-0)
A csoport állása: 1. Newcastle United 8 pont, 2. Girondins Bordeaux 7, 3. FC Bruges 4, 4. Marítimo 2

E csoport: Molde (norvég)-Steaua Bucuresti (román) 1-2 (0-2) FC Köbenhavn (dán)-VfB Stuttgart (német) 0-2 (0-0)
A csoport állása: 1. Steaua Bucuresti 10 pont, 2. VfB Stuttgart 5, 3. FC Köbenhavn 4, 4. Molde 3

F csoport: AIK Solna (svéd)-PSV Eindhoven (holland) 1-0 (1-0) Napoli (olasz)-Dnyipro (ukrán) 4-2 (1-1)
A csoport állása: 1. Dnyipro 9 pont, 2. SSC Napoli 6, 3. PSV Eindhoven 4 (4-4), 4. AIK Solna 4 (4-8)

Korábban:

A kapus Köteles Lászlót nélkülöző Genk közben a Sporting Lisboa vendégeként az utolsó percben egyenlítve pontot mentett, így nyolc pontjával vezeti a csoportot a hatpontos Videoton előtt, amelynek előnye egy pontra csökkent a Basellel szemben.

A székesfehérváriak a következő fordulóban, november 22-én a Genket fogadják a Sóstói Stadionban.

FC Basel (svájci)-Videoton FC 1-0 (0-0)
Bázel, 13 000 néző, v.: Jehven Aranovszkij (ukrán)
gólszerző: Streller (80.)
sárga lap: D. Degen (51.), Streller (67.), illetve Oliveira (35.)

FC Basel: Sommer - P. Degen, Schär, Dragovic, Steinhöfer - D. Degen (Zoua, 92.), Diaz (F. Frei, 75.), Cabral, Stocker - A. Frei (Szalah, 66.), Streller

Videoton FC: Bozovic - Brachi, Caneira, Vinícius, Szolnoki - Gyurcsó (Walter Lee, 83.), Oliveira, Sándor (Kovács I., 90.), Mitrovic, Renato Neto - Torghelle (Nikolics, 69.)

A Videoton szokásos taktikájával lépett pályára Bázelben, azaz átengedte a területet riválisának, amely így mezőnyfölényben futballozott, a magyar együttes pedig gyors ellentámadásokkal próbált veszélyeztetni. A svájciak állandó nyomás alatt tartották a székesfehérváriak kapuját, de tudományuk többnyire elfogyott a 16-os előterében, ugyanakkor néhány alkalommal így is a mezőny talán legjobbjának bizonyuló Bozovic mentette meg bravúrjaival a Videotont a góltól.

EL: Egygólos vereséget szenvedett Bázelben a Videoton. Fotó: MTI/EPA (galéria)

A második félidőben még többet volt a labda a hazaiaknál, de helyzet mégis kevesebb adódott előttük. A magyar bajnoki ezüstérmes sokszor percekig a félpályát sem tudta átlépni, de védekezése olyan szervezett volt, hogy a Basel nem is találta ellenszerét, mígnem aztán tíz perccel a meccs vége előtt góllá érett a svájciak fölénye. A hajrában a Videoton megpróbált egyenlíteni, de a Basel a lefújásig biztosan őrizte előnyét.

_____________________________________________
A Hajnal Tamást nélkülöző VfB Stuttgart kétgólos győzelmet aratott a Köbenhavn vendégeként a labdarúgó Európa Liga csoportkörének negyedik, csütörtöki fordulójában.

A címvédő Atlético Madrid elvesztette első pontjait, ugyanis meglepetésre kikapott a portugál Académica otthonában.

A játéknapot egy tragédia is beárnyékolta: egy Mönchengladbach-szurkoló életét vesztette pár órával kedvenc csapata marseille-i mérkőzése előtt, mivel ittasan a tengerbe ugrott és megállt a szíve.

Európa Liga, csoportkör, 4. forduló:
A csoport:
Udinese (olasz)-Young Boys (svájci) 2-3 (0-1)
Anzsi (orosz)-FC Liverpool (angol) 1-0 (1-0)
A csoport állása:
1. Anzsi 7 pont,
2. FC Liverpool 6 (8-7),
3. Young Boys 6 (9-10),
4. Udinese 4

B csoport:
Académica (portugál)-Atlético Madrid (spanyol) 2-0 (1-0)
Plzen (cseh) - Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 4-0 (2-0)
A csoport állása:
1. Plzen 9 pont (9-3),
2. Atlético Madrid 9 (6-3),
3. Académica 4,
4. Hapoel Tel-Aviv 1

C csoport:
Olympique Marseille (francia)-Borussia Mönchengladbach (német) 2-2 (0-1)
Fenerbahce (török)-AEL Limasszol (ciprusi) 2-0 (2-0)
A csoport állása: 1. Fenerbahce 10 pont, 2. Olympique Marseille 5 (9-7), 3. Borussia Mönchengladbach 5 (6-6), 4. AEL Limasszol 1

D csoport:
FC Bruges (belga)-Newcastle United (angol) 2-2 (2-2)
Girondins Bordeaux (francia)-Marítimo (portugál) 1-0 (1-0)
A csoport állása:
1. Newcastle United 8 pont,
2. Girondins Bordeaux 7,
3. FC Bruges 4,
4. Marítimo 2

E csoport:
Molde (norvég)-Steaua Bucuresti (román) 1-2 (0-2)
FC Köbenhavn (dán)-VfB Stuttgart (német) 0-2 (0-0)
A csoport állása:
1. Steaua Bucuresti 10 pont,
2. VfB Stuttgart 5,
3. FC Köbenhavn 4,
4. Molde 3

F csoport:
AIK Solna (svéd)-PSV Eindhoven (holland) 1-0 (1-0)
Napoli (olasz)-Dnyipro (ukrán) 4-2 (1-1)
A csoport állása:
1. Dnyipro 9 pont,
2. SSC Napoli 6,
3. PSV Eindhoven 4 (4-4),
4. AIK Solna 4 (4-8)

G csoport:
Basel (svájci)-Videoton FC 1-0 (0-0)
Sporting Lisboa (portugál)-Genk (belga) 1-1 (0-0)
1. Genk  8 pont,
2. Videoton FC  6,
3. Basel 5,
4. Sporting Lisboa  2

H csoport:
Partizan Beograd (szerb)-Internazionale (olasz) 1-3 (0-0)
Neftci (azeri)-Rubin Kazany (orosz) 0-1 (0-1)
Az állás:
1. (és már továbbjutott) Internazionale 10 pont (9-4),
2. (és már továbbjutott) Rubin Kazany 10 (6-2),
3. Netfci 1 (1-5),
4. Partizan Beograd 1 (1-6)

I csoport:
Hapoel Kiryat Shmona (izraeli)-Sparta Praha (cseh) 1-1 (1-1)
Athletic Bilbao (spanyol)-Olympique Lyon (francia) 2-3 (0-2)
Az állás:
1. (és már továbbjutott) Olympique Lyon 12 pont,
2. Sparta Praha 7,
3. Hapoel Kiryat Shmona 2,
4. Athletic Bilbao 1

J csoport:
Lazio (olasz)-Panathinaikosz (görög) 3-0 (2-0)
Tottenham Hotspur (angol)-Maribor (szlovén) 3-1 (1-1)
Az állás:
1. Lazio 8 pont,
2. Tottenham Hotspur 6,
3. Maribor 4,
4. Panathinaikosz 2

K csoport:
Metaliszt Harkiv (ukrán)-Rosenborg (norvég) 3-1 (1-1)
Bayer Leverkusen (német)-Rapid Wien (osztrák) 3-0 (1-0)
Az állás:
1. (és már továbbjutott) Bayer Leverkusen 10 pont (8-0),
2. (és már továbbjutott) Metaliszt Harkiv 10 (7-2),
3. Rosenborg 3,
4. Rapid Wien 0

L csoport:
Hannover 96 (német)-Helsingborg (svéd) 3-2 (1-0)
Twente (holland)-Levante (spanyol) 0-0
Az állás:
1. (és már továbbjutott) Hannover 10 pont,
2. Levante 7,
3. Twente 3,
4. Helsingborg 1

A csoportokból az első kettő jut a legjobb 32 közé, a kieséses szakaszba.

Olvasóink írták

  • 6. NP1 2012. november 09. 12:36
    „Két rossz csapat játszott egy nagyon rossz mérkőzést...ennyi.”
  • 5. roxper 2012. november 09. 10:43
    „A genk nyer fehérváron is és szép csendben kiesnek! ;)”
  • 4. Együgyű 2012. november 09. 10:07
    „,,EL: Egygólos vereséget szenvedett Bázelben a Videoton"
    A Videoton Bázelben helytállt. Figyelembe kell venni azt, hogy idegenben volt a mérkőzés. Ennek fényében a 0-1 nem is rossz eredmény! Két év múlva az FTC-t is várom az Európa Liga csoportkörébe. Mert az FTC háza táján jó hírek vannak ugyanis megsegítette Őket a Szerencse Rt. komoly summával.”
  • 3. eldorádó 2012. november 09. 09:51
    „Szeretem Thorgellét, mert nagy küzdő, de a ide már kevéske, már leszálló ágban van. Sanyit már a szünetben le kellett volna cserélni.
    Valószínűleg, a Basel meg fogja előzni a Vidit a hátralévő fordulókban.”
  • 2. Lámpion 2012. november 09. 08:50
    „Csatlakozom az előttem szólóhoz.
    Ráadásul Souza a gyors kontrák lehetőségét is feladta, amikor előre egy gyors csatár helyett,
    a lassú, statikus Thorgelle Sanyit küldte pályára.
    Kérdés, hogy a Vidi edzője ennyire szűk látókörű,
    vagy felsőbb utasításra játszat kedvenceket?”
  • 1. le-gott 2012. november 09. 08:00
    „Így jár egy alakulat , ha egy pontért megy ki a pályára.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Messi kisfia máris klubtagságot kapott édesapja nevelőegyesületénél

Lionel Messi alig egyhetes kisfia csütörtökön hivatalosan is tagja lett édesapja… Tovább olvasom