Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Európa Nagydíj - Sebastian Vettel győzött

Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte vasárnap Valenciában a 62. Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság nyolcadik futamát, az Európa Nagydíjat.

A vb-címvédő német pilóta mögött a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) végzett a második helyen és az ausztrál Mark Webber (Red Bull) lett a harmadik.

Vettel idei hatodik, pályafutását tekintve pedig 16. futamgyőzelmét szerezte meg.

A 24 esztendős versenyző rajt-cél győzelmet aratott a valenciai városi pályán és hatalmas előnnyel, 77 ponttal vezeti a pontversenyt. Sorozatban tizedik versenyén végzett dobogós helyen.

Gond nélkül lezajlott a start, Vettel és Webber maradt az első és a második helyen, Alonso és csapattársa, a brazil Felipe Massa megelőzte a brit Lewis Hamiltont (McLaren). A tizedik kör végéig nem változott a sorrend az élen.

Az élbolyból először Webber járt (14. kör) a boxutcában, majd nem sokkal később Vettel és Alonso is kereket cserélt. A boxlátogatások után Vettel, Webber, Alonso, Hamilton, Massa és Jenson Button (brit, McLaren) volt az első hat pilóta sorrendje.

A 21. körben Alonso remek manőverrel megelőzte Webbert és felzárkózott Vettel mögé a második helyre.

Féltávnál a Vettel, Alonso, Webber trió száguldott az élen, a vb-címvédő német pilóta előnye 3.5 mp volt a spanyollal szemben.

A második kerékcseréket követően Vettel maradt az első helyen, ezúttal Webber volt a második és Alonso a harmadik.

Webber és Hamilton a 43. körben cserélt harmadszor kereket, Alonso még maradt három kört és sikerült az ausztrál pilóta elé kerülnie.

Vettel a 47. körben járt újra a boxutcában és az első helyre tért vissza, mögötte pedig Alonso, Webber, Hamilton, Massa, és Button robogott.

A hajrában már nem változott a sorrend az élen. A 24 pilóta közül 17-en körhátránnyal fejezték be a viadalt.

Olvasóink írták

  • 2. 980815 2011. június 26. 23:34
    „Mathiasking !
    <moderálva> Az egyik legszimpatikusabb pilóta a Forma-1-ben. Elég maximalista ez a srác, persze, hogy nem örül a második helynek. Látszik, hogy te még soha semmiben nem versenyeztél, legyél csak mindig örök vesztes, neked az való. Neked az állandóan bosszankodó, szabálytalankodó, csapatutasítást be nem tartó, pökhendi Hamilton való, nézzed sokáig a vesztes fejét.”
  • 1. Mathiasking 2011. június 26. 19:25
    „Bezzeg a kanadai nagydíjon a mosoly is lehervadt<moderálva> Majdnem sírt, hogy csak második lett. Utálom az ábrázatát is. Egyébként nem csodálkoznék, ha a RBR csapat körül kiszivárogna és tudnák is bizonyítani, hogy csalással érik el az eredményeiket.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hanga Ádám San Antonióba utazik

Vasárnap délben San Antonióba utazik Hanga Ádám. Tovább olvasom