Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

F1: Maldonado jövőre a Lotusnál versenyez

Maldonado 2011-ben, a Williams színeiben debütált az autósport elitkategóriájában.
A francia Romain Grosjeannal és a venezuelai Pastor Maldonadóval vág neki a 2014-es Forma-1-es világbajnoki sorozatnak a Lotus istálló.

A brit csapat a hivatalos honlapján jelentette be pénteken, hogy a Ferrarihoz átigazolt finn Kimi Räikkönent Maldonado váltja, Grosjean szerződését pedig meghosszabbították.

Maldonado 2011-ben, a Williams színeiben debütált az autósport elitkategóriájában, azóta 58 futamon 47 pontot szerzett, s tavaly megnyerte a Spanyol Nagydíjat Barcelonában. A 28 éves pilóta szerződtetésében vélhetően az is nagy szerepet játszott, hogy támogatói révén eurómilliókat hoz a Lotusnak.

Grosjean 2009-ben - az idény közben - a Lotus jogelődje, a Renault egyik autójában mutatkozott be az F1-ben, majd két év kihagyás után tavaly futotta első teljes szezonját a száguldó cirkuszban. Eddig 45 futamon 228 pontot gyűjtött, legjobb eredménye a tavalyi kanadai GP-n és az Egyesült Államok idei nagydíján elért második hely.

Maldonado helyére az idén még a Ferrarinál versenyző brazil Felipe Massa került a Williamshez.

A 2014-es pilótalista

Azzal, hogy a Lotus istálló pénteken bejelentette a francia Romain Grosjean szerződésének meghosszabbítását és a venezuelai Pastor Maldonado leigazolását, már csak hat kiadó hely maradt a Forma-1-es világbajnokság jövő évi mezőnyében.

Red Bull: Sebastian Vettel (német) Daniel Ricciardo (ausztrál)

Ferrari: Fernando Alonso (spanyol) Kimi Räikkönen (finn)

Mercedes: Lewis Hamilton (brit) Nico Rosberg (német)

Lotus: Romain Grosjean (francia) Pastor Maldonado (venezuelai)

McLaren: Jenson Button (brit) Kevin Magnussen (dán)

Force India: ? ?

Sauber: Szergej Szirotkin (orosz) ?

Toro Rosso: Jean-Eric Vergne (francia) Danyiil Kvjat (orosz)

Williams: Felipe Massa (brazil) Valtteri Bottas (finn)

Marussia: Jules Bianchi (francia) ?

Caterham: ? ?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Márványtábla a 6-3 emlékére

A márványtáblát a Grosics Gyuláról, az Aranycsapat kapusáról elnevezett újbudai sport általános… Tovább olvasom