Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Faubel úgy véli, sokkal jobb volt Talmácsinál

Hector Faubel úgy véli, hogy az egész idényt tekintve sokkal jobb volt Talmácsi Gábornál, aki megnyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125-kcm-es kategóriájának világbajnoki címét.
„Magam számára én vagyok a világbajnok. Végig sokkal jobb voltam Talmácsinál. A saját küldetésemet most is teljesítettem, de hiába próbáltam lassítani Talmácsit, az üldözőboly így sem ért utol minket. Viszont hiába csaptunk össze sokszor, egyszer sem próbáltam meg kilökni" – mondta a spanyol motoros az AS című sportnapilapnak arra a felvetésre, hogy a magyar világbajnok szerint riválisa néha túl közel ment hozzá, ami a sportszerűség határát súrolta.

Alonso-kór

Faubel az interjúban azt is kifejtette, hogy elsősorban Barcelonában és Misanóban bukta el a vb-címet, előbbi helyen állítása szerint Pesek, utóbbin Talmácsi lökte ki őt a pályáról. A jövőre már a negyedliteresek között szereplő pilóta úgy látja, csapata is többet segíthetett volna neki, ugyanis „reklamálnia kellett volna, amikor Talmácsi piszkosan versenyzett" ellene, de ezt azért nem tette meg az istálló, mert csapattársak.

Jorge Martinez Aspar, a csapat főnöke nem akart a két versenyző vitájába beleszólni, mert mint mondta, ez az ünneplés napja. Annyit elárult, szerinte Faubel minden támogatást megkapott, és ennek megfelelően megpróbálta megállítani Talmácsit. Hozzátette: „talán az is kijelenthető, hogy nem volt tiszta küzdelem, de most inkább köszöntsük mindkét pilótát".

„Mindenki tudja, hogy azt szerettem volna, ha Faubel lesz a világbajnok, hiszen én is spanyol vagyok. Az Aspar csapat viszont nemzetközi, így személyes érzelmeim nem jelenthetik azt, hogy egy másik motort megállítsunk a cél elérése érdekében. Épp ezért nyugodtan alhatok" – zárta szavait Aspar.

Talma a világbajnok

Az újság beszámolójában mindenesetre kétségbe vonta, hogy fordított helyzetben is ekkora lett volna az egyenlőség. A megfogalmazott vélemény szerint, ha Faubel vezet 10 ponttal az utolsó, magyar futam előtt egy magyar csapatban Talmácsi előtt, akkor minden bizonnyal Talma nagyobb előnyt élvezett volna.

Talmácsi Faubel mögött második lett a valenciai zárófutamon, így öt pontot megőrzött tízpontos előnyéből, azaz jövőre címvédőként vághat neki a nyolcadliteresek között a világbajnokságnak.

Olvasóink írták

  • 2. ozikS 2007. november 06. 19:41
    „Faubel nem csak a vb vesztette el,hanem egy jó erős mocit is a 250-esek között,mert csak akkor kapott volna gyári támogatást,ha megnyeri a vb-t.Nem véletlenül szitkozódik,szerintem idővel elszürkül a semmibe a nagyarcú.Talma remélem eljut a MotoGp-be is pár év múlva,komoly tapasztalattal akkora már. Ezzel a vb-vel azért megalapozta a jövőjét (remélem)”
  • 1. Oscar 2007. november 05. 14:41
    „Gratulálok TALMÁNAK:
    Nem csak úriember hanem fair play dijas is .
    Családommal nagyon izgultunk , és féltünk hogy mikor teszi ki Faubel,(akit egyébbként nem tudjuk igazi sportembernek elfogadni ), és akit ezek után mélyen megvetünk. Ha valaki hallgatta a nyilatkozatokatTalma ott is uriember módjára viselkedett nem szidkzódot ,holott megtehette volna.Faubelt jövőre remélem móresre tanitják a 250esek közt.Kiváncsian váro a jövő évi versenyeket, nagyon sok honfitársunkat odaragasztottad a tv kápernyője elé,ilyen jó éved legyen jövőre is ,KÖSZÖJÜK TALMÁCSI.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Továbbra is a 20. helyen áll Szávay Ágnes

Továbbra is a 20. helyen áll Szávay Ágnes a WTA legfrissebb, hétfőn közzétett világranglistáján. A… Tovább olvasom