Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Fegyveresek akarták kirabolni Jenson Buttont

Fegyveresek ki akarták rabolni a Forma-1 címvédőjét, a brit Jenson Buttont (McLaren) az autós gyorsasági világbajnokság brazíliai állomásán, a szombati időmérő edzés után.
Button autója már elhajtott az edzés helyszínéről, amikor fegyveresek fel akarták tartóztatni. Sofőrjének azonban volt lélekjelenléte, és a forgalomban sikerült megszöknie a bűnözők elől. Az autóban ült még Button apja, fizioterapeutája, Mike Collier, és menedzsere, Richard Goddard. Mindannyian sértetlenül érkeztek meg szállodájukba - közölte a McLaren csapat. Buttonnak és csapattársának, Lewis Hamiltonnak páncélozott gépkocsit adtak a brazíliai tartózkodás idejére, és a vezetési technikákból kiválóan képzett, fegyveres rendőr sofőrt - tette hozzá a McLaren közleményében. Button az eset után nyilatkozott a Mail on Sunday című vasárnapi brit lapnak. Elmondta, hogy egy szegénynegyed peremén araszoltak a szálloda felé egy többsávos autóúton.

Éppen állni kényszerültek, amikor oldalról géppisztolyos fegyveresek kezdtek el gyalogosan közeledni feléjük. Amikor ezt észrevették, a sofőr gázt adott, és több másik autót összetörve sikerült megszökniük a támadók elől. A brazil hatóságok közölték, hogy még jobban megerősítik Button védelmét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spanyol bringás kolumbiai balesete

Könyöksérülést, zúzódásokat és horzsolásokat szenvedett Oscar Sevilla spanyol kerékpáros, amikor a… Tovább olvasom