Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Felemás magyar szereplés az Alpok-Adria szezonnyitóján

Felemásan szerepeltek a magyar versenyzők a gyorsaságimotorosok Alpok-Adria bajnokságának szezonnyitó hétvégéjén, amelyre Triesztben került sor.
A 125 köbcentiméteres kategóriában a mindössze 12 éves Kovács Bálint (H-Moto Team) az első futamot megnyerte, a másodikban pedig másodikként végzett, ezzel vezet az összetettben.

A Superstock 600-ban Chrobák János (PAMSE) először harmadik, majd ötödik lett, míg a tavaly összetettben második Gyutai Adrián (Tomracing Team) az eltaktikázott időmérő után először rosszul rajtolt, s csak nyolcadikként ért célba, majd a második - baleset miatt korábban leintett - futamon hatodikként zárt.

"Nehéz hétvégén vagyunk túl, nagyot hibáztam az időmérőn a gumiválasztással, pedig a tempóm alapján a dobogóért is csatázhattam volna" - idézte menedzsmentje a versenyekről szóló beszámolóban Gyutai Adriánt. A 23 éves paksi motoros - aki tavaly az ebben a sorozatban elért eredményei alapján jutott ki egyetlen magyarként az Európa-bajnokságra - hozzátette, hogy tanulni fog a hibáiból, s a következő, május végén sorra kerülő versenyeken már ott akar állni a dobogón.

A Superbike kategóriában Juhász Dávid (Moto One) az első futamot műszaki hiba miatt nem tudta befejezni, a második versenyen viszont hatodik lett.

A Közép-Európa legerősebb motoros bajnokságának tartott Alpok-Adria-sorozat kategóriáinak összetettbeli első négy helyezettje rajtolhat majd az idén ősszel sorra kerülő Eb-n.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Miklós Editet és Erdei Zsoltot is kitűntették a Magyar Sport Napján

A díjakat Balog Zoltán adta át: "Sportnemzet vagyunk, de még nem vagyunk sportoló nemzet" - mondta. Tovább olvasom