Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Figo befejezi

Az Internazionale portugál klasszisa, Luis Figo szombat éjjel - miután biztossá vált, hogy csapata megszerzi a bajnoki címet, hiszen a második helyen álló AC Milan 2-1-re kikapott az Udinese otthonában - bejelentette, szögre akasztja a futballcipőjét.
A 36 éves középpályásról már tavaly is olyan hírek jelentek meg, hogy visszavonul, mivel összerúgta a port az akkori vezetőedzővel, Roberto Mancinivel. Jose Mourinho kinevezése azonban megváltoztatta Figo döntését, és még egy évet lehúzott az Interben. Most azonban úgy érzi, itt az ideje, hogy átadja a terepet a fiataloknak. "Ez az első alakalom, hogy úgy leszek bajnok, hogy szinte nem is játszom" - mondta Figo a portugál A BOLA című napilapnak. "Azt hiszem, ez a legjobb módja, hogy befejezzem" - tette hozzá a klasszis. A szélső szerint nagyon fontos volt az Inter számára a bajnoki cím, amiért hatalmas küzdelmet vívott az idény során. "Olaszországban mindig nehéz bajnoki címet nyerni. Az idei győzelem talán még nehezebb volt, hiszen az előző évekkel ellentétben most az összes nagy csapat, a Juventus, a Milan és az AS Roma is harcba szállhatott a Scudettóért" - magyarázta a klasszis.

Figo 2007-ben majdnem Szaúd-Arábiába igazolt, de végül az együttes nem tudta teljesíteni a szerződésben foglaltakat, így meghiusult az üzlet. A portugál játékos szerint elképzelhető, hogy "elhalasztja" a visszavonulását és még kipróbálja magát egy Európán kívüli ligában. "Az biztos, hogy többé nem játszom a legmagasabb szinten. És valószínűleg nem fogadok már el semmilyen ajánlatot. Egy nagyon különleges, Európán kívüli ajánlaton elgondolkoznék, de erre sem látok sok esélyt" - fogalmazott a kiválóság.

Hatalmas botrányt kavart, hogy Figo 2000-ben a Barcelonából a Real Madridba igazolt. A középpályás karrierje során összesen 23 címet nyert el csapataival, a legkedvesebb számára talán a 2002-ben elhódított Bajnokok Ligája trófea. Figo összesen 127-szer öltötte magára a portugál címeres mezt, 2004-ben Európa-bajnoki ezüstérmet nyert a válogatottal, 2006-ban pedig negyedikek lettek a világbajnokságon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyorsasági motor: Simoncelli nyert, Tóth Imre 9.

A Gilera olasz pilótája, Marco Simoncelli nyerte meg a gyorsasági motoros világbajnokság Francia… Tovább olvasom