Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Forma-1: Vettel győzött Szingapúrban

A második Jenson Button, a harmadik pedig a pontversenyben éllovas spanyol Fernando Alonso.
Az éjszakai viadalon a Red Bull német pilótája mögött a brit Jenson Button (McLaren) lett a második, a pontversenyben éllovas spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik.

Vettel, aki sikerével 29 pontra közelítette meg Alonsót, a harmadik rajtkockából indult, és végig remekül autózva nyert a Marina Bay-i pályán. A kétszeres világbajnok autóversenyző idei második, pályafutása 23. futamgyőzelmét szerezte meg.

Az első rajtkockából a brit Lewis Hamilton (McLaren) indult és egészen a 23. körig tartotta pozícióját, ám váltóhiba miatt kénytelen volt feladni a viadalt. Hasonlóan járt (37. kör) a második helyről startoló venezuelai Pastor Maldonado, akinek  műszaki gondjai akadtak a Williamsszel.

Forma-1: Sebastian Vettel győzött Szingapúrban. Fotó: MTI (galéria)

A verseny alatt kétszer is beküldték a biztonsági autót: a 33. körben az indiai Narain Karthikeyan (HRT) a falnak ütközött és amíg elvontatták az autót a Safety Car mögött haladtak a pilóták. Hét körrel később a hétszeres világbajnok Michael Schumacher "kissé elaludt" és hátulról belerohant Mercedesével a francia Jean-Eric Vergne (Toro Rosso) autójába, ezért újra a biztonsági autó vezette a mezőnyt, amíg kihúzták a roncsokat.

Korábban írtuk:

A világbajnoki pontversenyben éllovas Fernando Alonso, aki az ötödik rajtkockát szerezte meg a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérőjén, abban bízik, hogy jól elkapja majd a startot a magyar idő szerint 14 órakor kezdődő éjszakai futamon.

"Nagyjából az történt az időmérőn, amit vártunk, egyedül Maldonado második helye jelentett meglepetést - mondta a spanyol versenyző. - Úgy gondolom, ha sikerül a rajtom, és megelőzöm Buttont, akkor harcban lehetek egy dobogós helyezésért."

Alonso szerint a versenyen legalább három gumicserére lesz majd szükség, mert a Marina Bay-i pálya nagyon igénybe veszi az abroncsokat.

A kvalifikációt a brit Lewis Hamilton (McLaren) nyerte, a venezuelai Pastor Maldonado (Williams) lett a második, a vb-címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) a harmadik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy László helyett kézilabdabírót jutalmazott a MOB

A sikeres olimpiai szereplésért a Magyar Olimpiai Bizottság 2,17 milliárd forinttal jutalmazta a… Tovább olvasom