Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Halálra késelték a Diósgyőr volt kapusát

Halálra késelték péntek délután a Diósgyőr korábbi kapusát, Julius Notát a szlovákiai Jánosiban, a játékos szülőfalujában.
A rendőrség egyelőre nem tudja, hogy ki ölte meg péntek délután a Diósgyőr és több magyar futballcsapat korábbi kapusát, Július Nôtát. A férfit szülőfalujában, a közép-szlovákiai, gömöri Jánosiban érte a támadás. Gyilkosa feltehetően egy késsel - elölről szinte teljesen átszúrta a sportoló nyakát - tájékoztatta a Független Hírügynökséget szombaton Mária Faltániová, a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Nôtának még annyi ereje volt, hogy körülbelül negyven métert megtegyen, majd egy réten összerogyott és elvérzett. Egy járókelő bukkant rá, aki azonnal riasztotta a mentősöket, de azok már nem tudták megmenteni a kapus életét. A helyszínelő orvos megállapította, hogy a 37 éves férfi az elszenvedett súlyos sérülés miatt halt meg, de a pontos halálok megállapítására boncolást rendelt el.

Az ügyben gyilkosság miatt indult eljárás, ha a gyilkos rendőrkézre kerül, akár 15-20 év szabadságvesztésre is ítélhető. A Független Hírügynökség kérdésére, hogy a rendőrség milyen körben keresi a gyilkost, a besztercebányai kerületi rendőrségi szóvivő a nyomozásra hivatkozva nem adhatott választ.

Nôta a szlovákiai másodosztály élvonalába tartozó rimaszombati FC Rimavská Sobota, valamint a szlovák U16-os és U17-es válogatott kapusedzője volt. Magyarországon védte még a Dunaferr, a Zalaegerszeg, a Kispest-Honvéd és a Vasas kapuját is - olvasható a magyar klub honlapján.

Olvasóink írták

  • 15. achilleus 2009. március 01. 15:06
    „Figyelem ez a hír február huszonegyedikei !!!!!! Totálisan félrevezető a frissítésre vonatkozó adat, és a bevezető mondatok is! Délmagyar!!!!! Ez óriási szakmai hiba!!!!”
  • 14. flexsnake 2009. március 01. 12:30
    „Na rád is elhiheted :D Ez mintha nem mostani hír lenne...”
  • 13. 751510 2009. február 22. 20:56
    „Kevesen szeretnének rád hasonlítani, így látatlanban is.”
  • 12. flexsnake 2009. február 22. 18:12
    „Én azt szeretném hogy ilyen ne forduljon elő. Tudom te meg azt hogy sok legyen. Látod, ezért nem hasnlítunk egymásra.”
  • 11. 751510 2009. február 22. 15:28
    „Nagyon szeretnéd, ha fehér lenne a késelő, mindenki látja rajtad. De nem ez fog kiderülni...”
  • 10. flexsnake 2009. február 22. 13:20
    „én nem tudom.
    Nekem az a lap szarkorona, arra nem érdemes hogy leírjam a nevét, amit bitorol.
    Nekik ennyit jelent a jelkép?
    Na nehogy már te legyél felháborodva...
    Pláne ha kiderül hogy fehér az elkövető és szélsőjobbos.”
  • 9. 751510 2009. február 22. 10:06
    „"Szarkorona"?... Ez mutatja a tiszteleted a nemzeti jelképek iránt.
    Azért nem írják ki a származást, mert egyrészt a DM-ről beszélünk, másrészt pedig mindenki tudja.”
  • 8. flexsnake 2009. február 22. 08:45
    „Nincs jelentősége hogy milyen bőrszínű az elkövető, ugyanolyan büntetés jár neki mint a más színűnek.
    Azért nem írogatják külön ki hogy milyen az elkövető mert ez nem a kurugy meg a szarkorona oldal.
    A herélésnél is mennyire benézték...
    Nincs jelentősége, akinek van az menjen és vizsgáltassa meg magát hogy szellemileg érett-e egyáltalán hogy önállóan ellássa magát. Vagy kóros agyműködése miatt szükséges-e gondnokság alá helyezni.”
  • 7. előrelátó 2009. február 21. 18:21
    „Agyonütötték az asszonyt az orkok, mert rájuk szólt
    A Magyar Nemzetben ma megjelent, a hírhedt Durándával kapcsolatos cikk következik, amelyből többek között a címben is szereplő eset is kiderül. Saját szkennelés, mivel online verzióban még nem létezik.

    Felszámolás előtt áll a gyöngyösi zsellérsoros cigánytelep, a Duránda. Ha a városvezetői szándék valóra válik, a környező településeket hónapokon belül elözönlik a romák. Sokak szerint Gyöngyös áttestálja szociális és közbiztonsági problémáit az agglomerációra. A Duránda lakosai azt mondják: a polgármester korrupt és cigányüldöző. A polgármester nem mond semmit.

    Sár, kutyák, egymásba szaladó sikátorok. Alig kászálódunk ki az autóból, máris jókora csapat vesz körül bennünket. Közöljük, hogy újságtól vagyunk, és a Duránda lakosainak sorsa érdekel.

    - A kisebbségtül? - kérdi egy apró, csontos öregasszony.

    - Nem - mondja neki egy férfi. - Riporterek.

    - Jól van, fiam - néz rám a néne -, mit akarsz?

    - A kitelepítés miatt jöttek, Aranka - felel a férfi.

    Tatár László nem tudja, hogy mi a célja Hiesz György polgármesternek. Az önkormányzati képviselő szerint a polgármester kezdeményezésére döntött úgy a városvezetés, hogy saját forrásból vállalja Gyöngyös északnyugati ,,zsellérközös városrészének" fejlesztését. Az illető terület azonban jelenleg sűrűn lakott cigánytelep. Úgy tűnik, sürgős a kivitelezés: májusban kezdődik, és a tervek azt mutatják, hogy 2010-re el is készül, mintegy 350 millió forintból. Az önkormányzati közlemény szerint növelik a beépíthető területeket, a közterületek pedig csökkennek. Ehhez ingatlanok megvásárlására, bontásokra és telekátalakításokra is szükség van. Tavaly elkezdték felvásárolni a házakat.

    Lakatos Zsolt önkormányzati képviselő, az Együtt Gyöngyösért Roma-Magyar Egyesület elnöke azt állítja, a cigányság tudatos kiszorítása folyik: olyan olcsón veszi meg a város az ingatlanokat, hogy az árból véletlenül se lehessen Gyöngyösön - legfeljebb a környék kistelepülésein - lakható házat kapni. Így a városvezetés szerzi meg a jó közlekedéssel rendelkező és csodás természeti környezetben fekvő területet.

    Korábban vitára adott okot az állattartás szabályozása is. Lakatos Zsolt ezt is a romák kiszorításának egyik módszereként értékeli:

    - A környékbeli cigányok zöme lótenyésztéssel foglalkozott. Igaz, sokszor nem állatbaráti módon, vagyis hát elég szűk helyen tartották a lovakat, de higgye el, nagyon szerették őket. Inkább maguk nem ettek, de a lónak mindig adtak. Tavaly a polgármester kezdeményezésére megtiltották a lótartást egész Gyöngyösön, ezzel is kényszerítve a romákat, hogy elmenjenek.

    Egy cigány család ezért került a hat kilométerre fekvő Atkárra. Atkár polgármestere így felel a kérdésemre:

    - Nézze, azt nem tudom megakadályozni, hogy ha valaki itt ingatlant akar vásárolni, megtegye. Valóban lakott itt egy család, de mivel a lótartás szabályait nem tartották be, a környékbeliek nem tudták Őket befogadni.

    Lakatos ezzel szemben azt állítja, valakik ,,begyújtották" Atkáron a Durándából elszármazott romák házát. A kisebbségi képviselő érthetőnek tartja, hogy ,,ezzel nem dicsekszik a polgármester". Az esemény tudósításaiból és a rendőrségi nyilatkozatokból azonban kiderül: valójában kövekkel dobálták meg a házat, illetve a családfő beszélt gyújtóbombás fenyegetőzésről. (Kuruc.info: a szokásos cigány "igazmondás", önsajnáltatás) Ami tény: több mátraaljai településen, így Halmajugrán, Gyöngyösorosziban, Karácsondon, Adácson is felborzolta a kedélyeket a durándai családok kiköltözésének híre, hiszen ennek következtében segélyezési és közbiztonsági problémákat (Kuruc.info: gy.k. élősködő-segílyesek és ráadásul még bűnöznek is a beköltöző cigányok) is át kell vállalniuk a kistelepüléseknek.

    Hiesz György azonban közzétett egy nyilatkozatot, miszerint szó sincs kitelepítésről. ,,Abba nem szólhat bele senki, hogy lakásproblémáit ki hogyan oldja meg. De tisztában vagyunk azzal, hogy a környezet és az épületek állapota miatt a tulajdonosok nem számíthatnak sok pénzre. Éppen ezért tervezzük, hogy a romák közreműködésével a Durándában olcsó technológiával építünk bérlakásokat." Az erről tudósító Gyöngyös.info internetes cikke alatt egy hozzászólás található: ,,Hiesz György szerint ezek fals infók. Ha mégis megindul a kiköltözés, egy házat az ő háza mellett/közelében megveszünk (a többi falu lakosaival együtt) egy 9 gyerekes lovas roma családnak. Ő is élvezze ki őket!" (Kuruc.info: brávó, így kell ezt csinálni. Putris-bűnözőcigányt minden fajvédő mellé!) Aláírás: Egy vámosgyörki férfi.

    Tavaly bejárta a Heves megyei sajtót az a hír is, miszerint tömegesen telepítik a Jászságba a gyöngyösi romákat. Az egyik jászberényi újság szerint úgy kéne visszavágnia (Kuruc.info: "visszavágnia"... Már a szóhasználat is arra utal, hogy finoman szólva nem a legjobb polgárok a romák...) Berénynek, hogy a mátraaljai városba költözteti cigányait. Jászárokszállásra csakugyan megkezdődött a gyöngyösi cigányok átáramlása; számos helyi lakos rögtön tiltakozott a közbiztonság romlása miatt. Szebenyi Zoltán, a helyi rendőrőrs parancsnoka szerint azonban ennek a betelepült három gyöngyösi családhoz nincs semmi köze. (Kuruc.info: persze, marslakók okozzák azt, hogy nagyhirtelen megugrott a bűnözés, amikor beköltöztek a cigók... Fajvédő idióta.)

    Fölvetem Lakatos Zsoltnak, hogy a polgármester közleménye szerint szociális bérlakások épülnek majd a területen, s ha így lesz, az a szegényebb sorsú cigányoknak később hasznára válhat. De a roma vezető szerint elképzelhetetlen, hogy aki kiköltözni kényszerült, visszaevickélhessen.

    - Kitiltják a cigányokat! Kétmillióért nem lehet házat venni, pedig annyit akarnak adni nekünk - kiabálják az emberek Durándán.

    -- Mennyibe kerül egy ház Gyöngyösön?

    --Huszonkettő - szögezi le Aranka.

    - Tíz-tizenkét millió - mondja a mellette álló ember. - De hát ezekért akarnak kétmilliót adni? Gyönyörű nagy lakásokért? - mutat bizonytalan mozdulattal az épületekre. - Az enyém is négyszobás majdnem!

    - Azért egy kis felújítás ráférne, nem?

    - Arra nem ad az önkormányzat - mondják. - Csak elteszi a sok állami pénzt. (Kuruc.info: tessék mondani, a magyaroknak ad pénzt felújításra az önkormányzat? Ha nem, akkor meg a cigányok miért követelnek ere (is) zsozsót?)

    Aranka erőlködik, hogy menjünk be hozzá. Rendesen le van betonozva az udvar, azon át folyik az utcára az esőlé. Kerti csap, mutatják: víz. Odabent kapcsoló kattan: villany. Épp csak gáz nincsen. (Meg telefon,

    járda, csatorna, árok.)

    - Vályog - Aranka megsimogatja a rózsaszín falat. Alacsony szobába fordulunk. Áll a cigarettafüst (Kuruc.info: erre van pénz, mi?), a rádióból zene szivárog, ketten kártyáznak az asztalnál (Kuruc.info: ... ahelyett, hogy esetleg munkát keresnének. Erre van idejük, mi?). Hatalmas termetű fiatalasszony hever az ágyon, s mikor meglát, a kendőjét kacagva húzza a fejére.

    - Jaj, le ne fotózzanak mán!

    Aranka betaszigál a fürdőszobába.

    -- Na, ezt fényképezzék!

    Királykék csempe, tükör, vécékagyló. Aranka közel hajol:

    -- Nem hagyom kiirtani a cgányokat - közli. - Fölmegyek Pestre. A minisztériumba. Mert a miskolci kapitánytól indult a baj. Most van olyan minisztérium, hogy nem szabad azt mondani senkire, hogy cigány. (Kuruc.info: IQ-hegyek...)

    A férfiak még kint topognak az utcán.

    - Az anyánk itt nyomott ki, itt nőttünk föl! - kiabál egy bajuszos ember. - Jó nekünk ez a ház, csak hagyjanak békében! Vagy adjanak pénzt, hogy meg tudjunk élni, lehessen szebb lakásunk. Idáig is húsz házat pusztított le a tanács - mutat a sorok közti házhelyekre (Kuruc.info: valószínűleg arra céloz, hogy a cigányok lassanként széthordták a házat - először a nyílászárók, kábelek, vízszerelvények, majd a téglák -, és amikor a ház emiatt életveszélyessé, bontandóvá vált, az önkormányzatnak le kellett azt bontania. Ez állhat a "cigányirtás", a "ház-pusztítás" hátterében). - Huszonötezer forint szociálist kapunk (Kuruc.info: amire még rájön a csépé meg ezer másik segíly...)! Maga megél huszonötezerből? (Kuruc.info: tessék mondani, cigire van pénz?)

    - Nem.

    Egymás szavába vágnak:

    - Belenőttünk a lovakba, ebből tudunk üzletelni. Ha ló nem lenne, meghalnánk. Ebből élünk meg a vasazásból.

    - Volt két-három lovam, megbüntettek hetvenötezerre, az idáig százezer. Megmondta a jegyző: ha lovat tanál, vagy ha az egész gyöngyösi környezetben ló lesz, ötszázezerig fog büntetni. Meg is büntettek. Most se ló, se pénz.

    - Hát ha tőlünk elveszik a lovat, a magyartól vegyék el az autót! Ugyanaz! De csak elvette a Bozsik úr, rohadjon meg a gyomra.

    Fehér hajú, fehér bőrű (Kuruc.info: nemcigány, amit a következőkben leírtak is egyértelműsítenek) néni tipeg a csoporthoz, megfogja a karomat:

    - Itt lakom a pataknál, tessék már megnézni.

    Elkísérjük. A sárba cserép- és törmelékdarabokat helyezett valaki a járás megkönnyítése végett. Az egyik pocsolyában kék plüsscsacsi ázik. A kutya nem bánt. Alacsony konyha, linóleum, viaszosvászon.

    - Először ötmilliót akart adni az önkormányzat, másodszor csak négymillió-valamennyit. A becsüs azt mondta, hat és felet lehet kérni érte. A fiam itt lakik szemben, ők is leadnák, és akkor egyszerre vennénk valamit. Tavalyelőtt a fásfészeremről leszedték a cserepet, nem mertem szólni. Jóba kell lenni velük, akkor nem bántanak. Nagyon szeretnék elmenni, de nem tudjuk, hogyan sikerül. Hát ezt tessék majd megmondani odabent, a tanácsnál.

    - Újságírók vagyunk.

    - Jaj, azt hittem... akkor a fiam szomszédjához menjenek.

    Átmegyünk: tiszta, tágas lakás, a középkorú házaspár hellyel és kávéval kínál. Azt mondják, a házért-telekért hétmillió-nyolcszázezret akar adni az önkormányzat. Nagyon mennének már ők is.

    Hídpénzt is szedtek egy időben - meséli az ember. - Ott állt pár suhanc a patak hídján, és csak azt engedték át, aki fizetett. A betörés mindennapos. Itt szemben agyonütötték a szomszédasszonyt, mert rájuk szólt. (Kuruc.info: ehhez nem kell kommentár...)

    A Gyöngyös.info közli dr. Márkus Márta gyermekorvos nyilatkozatát, mely szerint a helyi gyermekorvosi rendelőben naponta fordul elő garázdaság: ordítozás, verekedés. Főleg akkor verekszenek a kis betegek szülei, ha valaki szóvá teszi a lopásokat. (Kuruc.info: nem csoda, hogy az orvosok is menekülnek a cigánytelepek közeléből... lásd pl. EZT és az onnan induló hivatkozásokat) Elviszik a színezőket, könyveket, filctollakat, játékokat. Elvitték a váróból a székeket, sőt az udvarról a csúszdát.

    Csupasz házhelyre mutogat a férfi, aki megátkozta a jegyzőt. A betonon a felszaggatott műanyag padló cafatai.

    - Itt lakott a fiam kilenc gyerekkel, kiűzték őket. Két éve nem adnak nekik házat. Megmutatom, hová mentek be.

    Locsogunk a sárban. A ferde falú vályogviskóban egymásba nyiló, apró szobákat mutat az ember. Bolond meleg van, a perzsaszőnyegen izzik a hősugárzó.

    Hatalmas autó áll a kertben. Makulátlan fehér, mint a tejszín.

    - A fiamé - mutatja büszkén.

    - Mit dolgozik?

    - Segédmunkás. De olyan rohadék az önkormányzat, hogy nekem semmit nem ad. Csak el akar űzni. Pedig itt vannak eltemetve anyámék, apámék. Itten közel van a kórház, hogy ha ne adj´ isten valami problémára volna. Erre sincsenek tekintettel. Pedig két infarktusom volt. Várjanak, kihozom az igazolást - fordulna visszafelé a házba, de biztosítjuk, hogy hiszünk neki.

    Mély medrében rohan a patak, kibelezett fotel hever a partján égnek meredő lábakkal. Palackok, tejesdobozok, cigarettásdobozok, rossz ruhák. Széttépett pelenkák vattacsomói. Temérdek kutya- ürülék.

    A háttérben a Mátra büszke vonulata, felhő ül a tetején.

    - Amikor Mátrafüreden elolvad a hó, feljön a patak, elönt mindent, aztán visszamegy - mondja egy köpcös, piros pulóveres ember. - Tessék bejönni hozzám is, nézzék meg, milyen a ház, aztán majd tessék szólni a tanácsnál.

    - Nem a tanácstól vagyunk.

    - Hát honnan?

    Az egyik ház helyén, a placcon kitárt ajtajú fekete autó áll, benne nagydarab, kopasz fiatalok cigarettáznak, nevetgélnek. Döng a zene. Kövér férfiú közelít az egyik portáról hadonászva, már messziről kiabál:

    - Nyolcvanban még mi laktunk a városban! Három, négy szobánk volt, fürdőszobánk! Aztán idetettek a gunyhókba. Innét is menjünk?! Azt ígérték, építenek nekünk szép lakásokat. Nézzenek föl, a dombra, ni! Ott tiszta Amerika van! Arról volt szó, hogy nekünk csinálják. Most építik a szép lakásokat, már át is vitték a gázt, de nem nekünk csinálják, hanem a magyarnak, pénzért (Kuruc.info: még ő is elismeri, hogy a magyarok alkalmasint fizetnek a lakásért. Hogy a cigányok miért várják mégis el, hogy azokat ingyen megkapják? A pofátlanságnak nincs határa...). Ezt mondja meg odabent. A polgármester milliárdokat kapott ezért, megmondom Őszintén.

    Tologatja a felhőket a szél. Néha kisüt a nap, és felragyognak körülöttünk a pocsolyák.

    - Csikágó van itten - lép egész közel egy kicsiny, habogó ember, csaknem a mellkasomig dugja a fejét. - Csikágó. Bűnözők, rablók mind - mutat a háta mögé.

    - Menj mán innen! - szólnak rá nevetve.

    A cigánytelepek felszámolására 2009-ben egymilliárd forinttal több van az állami költségvetésben. A kormány szerint az idei programok keretében új lakásokba költöztetik a cigány családokat, illetve felújítják a lakásokat. Szerettem volna megkérdezni Hiesz György szocialista polgármestert, miért olyan sürgős a Duránda rehabilitációja, hogy a külső források kivárása helyett a város saját büdzséjéből fedezi és a tervek szerint egy hónap múlva elkezdi a szanálást, májusban pedig az építést. Megkérdeztem volna, mit gondol a luxuslakóparkról, ingatlanpanamákról szóló híresztelésekről. Kíváncsi lettem volna, szerint, nem lehetne- e megfékezni a nyilván kis létszámú bűnözői csoportot a tisztességes többség védelmében, hogy méltányosnak tartja-e a cigányoknak kínált összeget, s hogy nem lehetett volna-e a lótartást rendeletekkel és ellenőrzéssel szabályozni. A polgármester titkárságán azonban - Hiesz György sűrű elfoglaltságára hivatkozva - többszöri próbalkozás után is elutasítottak.”
  • 6. előrelátó 2009. február 21. 18:03
    „Amerikában közlik a bűnözők származását - nálunk miért nem?
    Újabb bizonyítékát szolgáltatjuk annak, amit már számos cikkünkben kifejtettünk (és igazoltunk - lásd pl. EZT és EZT): Amerikában, a demokrácia őshazájában és legfőbb letéteményesében stb. a rendőrségi hírekben, körözésekben minden esteben közlik az elkövető származását (itt: "White Hispanic").

    Tessék mondani, nálunk miért nem szabad ugyanezt tenni? Mindenkinek az érdekét szolgálná, különösen szegínromákokét is, mert most, szegíneket, azzal is meggyanusítja az átlagember, amit kivételesen nem cigányok követnek el.

    Ha igaz az, amit a balliberálisok mondanak, hogy ti. a romák nem is bűnöznek (annyira), és a börtönbeli arányuk csak azért magas, mert a bírók, ügyészek, rendőrök mind nácirászísták, és kifejezetten arra "utaznak", hogy cigányokat csukjanak le (és ne magyarokat), akkor a nyitott lapokkal való "játék" csak a romák érdekét szolgálná. Nincs igazam?”
  • 5. előrelátó 2009. február 21. 18:03
    „Megverte tanárát egy bodzaszedő
    Hátracsavarta a karját, majd félrelökte tanárát egy tizenhét éves diák Szentesen. A középiskolás fiú azért támadt a pedagógusra január végén, mert az nem akarta kiengedni a tanóráról.
    A rendőrség információi szerint Szentes egyik középiskolájában január 20-án az iskola egyik 17 éves tanulója a tanóráról önkényesen távozni akart. A pedagógus ezt akarta megakadályozni, ezért a diák elé állt, aki ekkor hátracsavarta a tanárnő kezét, majd félrelökte, és kiment a tanteremből. A pedagógus könnyebben sérült.
    Az eset tegnap jutott a hatóság tudomására. A tanúk meghallgatását követően a mai napon reggel közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett ügyében gyanúsítottként kihallgatták a fiatalt. A 17 éves fiú egyébként néhány nappal korábban - egy másik ügy kapcsán - már ült ebben a gyanúsítotti székben, ugyanis - mint ahogyan arról beszámoltunk - társával egy tavaly tavasszal elkövetett rongálással, továbbá más vagyon elleni bűncselekményekkel gyanúsítják. A fiúval kapcsolatban felmerült a kábítószer fogyasztása is, melyet szintén vizsgál a Szentesi Rendőrkapitányság.
    (Délmagyar)
    Kuruc.info vélemény: Több mint valószínű, hogy cigány az elkövető. Ebben az esetben, viszont fennáll a kérdés, miért is kell a mi adónkból a cigányok oktatására áldozni? Nem ez az első eset, s vélhetően nem is az utolsó, hogy a cigányok az iskolában tanulás helyett verekednek, lopnak stb., így hát ki kéne őket tiltani az oktatási intézményekből, s oldják meg maguk, egymás közt a tanulást. Azonnal meg kell szüntetni minden, a cigányokat bármilyen formában támogató intézkedést! (Geyer)”
  • 4. előrelátó 2009. február 21. 18:02
    „Agyonütötték az asszonyt az orkok, mert rájuk szólt
    A Magyar Nemzetben ma megjelent, a hírhedt Durándával kapcsolatos cikk következik, amelyből többek között a címben is szereplő eset is kiderül. Saját szkennelés, mivel online verzióban még nem létezik.

    Felszámolás előtt áll a gyöngyösi zsellérsoros cigánytelep, a Duránda. Ha a városvezetői szándék valóra válik, a környező településeket hónapokon belül elözönlik a romák. Sokak szerint Gyöngyös áttestálja szociális és közbiztonsági problémáit az agglomerációra. A Duránda lakosai azt mondják: a polgármester korrupt és cigányüldöző. A polgármester nem mond semmit.

    Sár, kutyák, egymásba szaladó sikátorok. Alig kászálódunk ki az autóból, máris jókora csapat vesz körül bennünket. Közöljük, hogy újságtól vagyunk, és a Duránda lakosainak sorsa érdekel.

    - A kisebbségtül? - kérdi egy apró, csontos öregasszony.

    - Nem - mondja neki egy férfi. - Riporterek.

    - Jól van, fiam - néz rám a néne -, mit akarsz?

    - A kitelepítés miatt jöttek, Aranka - felel a férfi.

    Tatár László nem tudja, hogy mi a célja Hiesz György polgármesternek. Az önkormányzati képviselő szerint a polgármester kezdeményezésére döntött úgy a városvezetés, hogy saját forrásból vállalja Gyöngyös északnyugati ,,zsellérközös városrészének" fejlesztését. Az illető terület azonban jelenleg sűrűn lakott cigánytelep. Úgy tűnik, sürgős a kivitelezés: májusban kezdődik, és a tervek azt mutatják, hogy 2010-re el is készül, mintegy 350 millió forintból. Az önkormányzati közlemény szerint növelik a beépíthető területeket, a közterületek pedig csökkennek. Ehhez ingatlanok megvásárlására, bontásokra és telekátalakításokra is szükség van. Tavaly elkezdték felvásárolni a házakat.

    Lakatos Zsolt önkormányzati képviselő, az Együtt Gyöngyösért Roma-Magyar Egyesület elnöke azt állítja, a cigányság tudatos kiszorítása folyik: olyan olcsón veszi meg a város az ingatlanokat, hogy az árból véletlenül se lehessen Gyöngyösön - legfeljebb a környék kistelepülésein - lakható házat kapni. Így a városvezetés szerzi meg a jó közlekedéssel rendelkező és csodás természeti környezetben fekvő területet.

    Korábban vitára adott okot az állattartás szabályozása is. Lakatos Zsolt ezt is a romák kiszorításának egyik módszereként értékeli:

    - A környékbeli cigányok zöme lótenyésztéssel foglalkozott. Igaz, sokszor nem állatbaráti módon, vagyis hát elég szűk helyen tartották a lovakat, de higgye el, nagyon szerették őket. Inkább maguk nem ettek, de a lónak mindig adtak. Tavaly a polgármester kezdeményezésére megtiltották a lótartást egész Gyöngyösön, ezzel is kényszerítve a romákat, hogy elmenjenek.

    Egy cigány család ezért került a hat kilométerre fekvő Atkárra. Atkár polgármestere így felel a kérdésemre:

    - Nézze, azt nem tudom megakadályozni, hogy ha valaki itt ingatlant akar vásárolni, megtegye. Valóban lakott itt egy család, de mivel a lótartás szabályait nem tartották be, a környékbeliek nem tudták Őket befogadni.

    Lakatos ezzel szemben azt állítja, valakik ,,begyújtották" Atkáron a Durándából elszármazott romák házát. A kisebbségi képviselő érthetőnek tartja, hogy ,,ezzel nem dicsekszik a polgármester". Az esemény tudósításaiból és a rendőrségi nyilatkozatokból azonban kiderül: valójában kövekkel dobálták meg a házat, illetve a családfő beszélt gyújtóbombás fenyegetőzésről. (Kuruc.info: a szokásos cigány "igazmondás", önsajnáltatás) Ami tény: több mátraaljai településen, így Halmajugrán, Gyöngyösorosziban, Karácsondon, Adácson is felborzolta a kedélyeket a durándai családok kiköltözésének híre, hiszen ennek következtében segélyezési és közbiztonsági problémákat (Kuruc.info: gy.k. élősködő-segílyesek és ráadásul még bűnöznek is a beköltöző cigányok) is át kell vállalniuk a kistelepüléseknek.

    Hiesz György azonban közzétett egy nyilatkozatot, miszerint szó sincs kitelepítésről. ,,Abba nem szólhat bele senki, hogy lakásproblémáit ki hogyan oldja meg. De tisztában vagyunk azzal, hogy a környezet és az épületek állapota miatt a tulajdonosok nem számíthatnak sok pénzre. Éppen ezért tervezzük, hogy a romák közreműködésével a Durándában olcsó technológiával építünk bérlakásokat." Az erről tudósító Gyöngyös.info internetes cikke alatt egy hozzászólás található: ,,Hiesz György szerint ezek fals infók. Ha mégis megindul a kiköltözés, egy házat az ő háza mellett/közelében megveszünk (a többi falu lakosaival együtt) egy 9 gyerekes lovas roma családnak. Ő is élvezze ki őket!" (Kuruc.info: brávó, így kell ezt csinálni. Putris-bűnözőcigányt minden fajvédő mellé!) Aláírás: Egy vámosgyörki férfi.

    Tavaly bejárta a Heves megyei sajtót az a hír is, miszerint tömegesen telepítik a Jászságba a gyöngyösi romákat. Az egyik jászberényi újság szerint úgy kéne visszavágnia (Kuruc.info: "visszavágnia"... Már a szóhasználat is arra utal, hogy finoman szólva nem a legjobb polgárok a romák...) Berénynek, hogy a mátraaljai városba költözteti cigányait. Jászárokszállásra csakugyan megkezdődött a gyöngyösi cigányok átáramlása; számos helyi lakos rögtön tiltakozott a közbiztonság romlása miatt. Szebenyi Zoltán, a helyi rendőrőrs parancsnoka szerint azonban ennek a betelepült három gyöngyösi családhoz nincs semmi köze. (Kuruc.info: persze, marslakók okozzák azt, hogy nagyhirtelen megugrott a bűnözés, amikor beköltöztek a cigók... Fajvédő idióta.)

    Fölvetem Lakatos Zsoltnak, hogy a polgármester közleménye szerint szociális bérlakások épülnek majd a területen, s ha így lesz, az a szegényebb sorsú cigányoknak később hasznára válhat. De a roma vezető szerint elképzelhetetlen, hogy aki kiköltözni kényszerült, visszaevickélhessen.

    - Kitiltják a cigányokat! Kétmillióért nem lehet házat venni, pedig annyit akarnak adni nekünk - kiabálják az emberek Durándán.

    -- Mennyibe kerül egy ház Gyöngyösön?

    --Huszonkettő - szögezi le Aranka.

    - Tíz-tizenkét millió - mondja a mellette álló ember. - De hát ezekért akarnak kétmilliót adni? Gyönyörű nagy lakásokért? - mutat bizonytalan mozdulattal az épületekre. - Az enyém is négyszobás majdnem!

    - Azért egy kis felújítás ráférne, nem?

    - Arra nem ad az önkormányzat - mondják. - Csak elteszi a sok állami pénzt. (Kuruc.info: tessék mondani, a magyaroknak ad pénzt felújításra az önkormányzat? Ha nem, akkor meg a cigányok miért követelnek ere (is) zsozsót?)

    Aranka erőlködik, hogy menjünk be hozzá. Rendesen le van betonozva az udvar, azon át folyik az utcára az esőlé. Kerti csap, mutatják: víz. Odabent kapcsoló kattan: villany. Épp csak gáz nincsen. (Meg telefon,

    járda, csatorna, árok.)

    - Vályog - Aranka megsimogatja a rózsaszín falat. Alacsony szobába fordulunk. Áll a cigarettafüst (Kuruc.info: erre van pénz, mi?), a rádióból zene szivárog, ketten kártyáznak az asztalnál (Kuruc.info: ... ahelyett, hogy esetleg munkát keresnének. Erre van idejük, mi?). Hatalmas termetű fiatalasszony hever az ágyon, s mikor meglát, a kendőjét kacagva húzza a fejére.

    - Jaj, le ne fotózzanak mán!

    Aranka betaszigál a fürdőszobába.

    -- Na, ezt fényképezzék!

    Királykék csempe, tükör, vécékagyló. Aranka közel hajol:

    -- Nem hagyom kiirtani a cgányokat - közli. - Fölmegyek Pestre. A minisztériumba. Mert a miskolci kapitánytól indult a baj. Most van olyan minisztérium, hogy nem szabad azt mondani senkire, hogy cigány. (Kuruc.info: IQ-hegyek...)

    A férfiak még kint topognak az utcán.

    - Az anyánk itt nyomott ki, itt nőttünk föl! - kiabál egy bajuszos ember. - Jó nekünk ez a ház, csak hagyjanak békében! Vagy adjanak pénzt, hogy meg tudjunk élni, lehessen szebb lakásunk. Idáig is húsz házat pusztított le a tanács - mutat a sorok közti házhelyekre (Kuruc.info: valószínűleg arra céloz, hogy a cigányok lassanként széthordták a házat - először a nyílászárók, kábelek, vízszerelvények, majd a téglák -, és amikor a ház emiatt életveszélyessé, bontandóvá vált, az önkormányzatnak le kellett azt bontania. Ez állhat a "cigányirtás", a "ház-pusztítás" hátterében). - Huszonötezer forint szociálist kapunk (Kuruc.info: amire még rájön a csépé meg ezer másik segíly...)! Maga megél huszonötezerből? (Kuruc.info: tessék mondani, cigire van pénz?)

    - Nem.

    Egymás szavába vágnak:

    - Belenőttünk a lovakba, ebből tudunk üzletelni. Ha ló nem lenne, meghalnánk. Ebből élünk meg a vasazásból.

    - Volt két-három lovam, megbüntettek hetvenötezerre, az idáig százezer. Megmondta a jegyző: ha lovat tanál, vagy ha az egész gyöngyösi környezetben ló lesz, ötszázezerig fog büntetni. Meg is büntettek. Most se ló, se pénz.

    - Hát ha tőlünk elveszik a lovat, a magyartól vegyék el az autót! Ugyanaz! De csak elvette a Bozsik úr, rohadjon meg a gyomra.

    Fehér hajú, fehér bőrű (Kuruc.info: nemcigány, amit a következőkben leírtak is egyértelműsítenek) néni tipeg a csoporthoz, megfogja a karomat:

    - Itt lakom a pataknál, tessék már megnézni.

    Elkísérjük. A sárba cserép- és törmelékdarabokat helyezett valaki a járás megkönnyítése végett. Az egyik pocsolyában kék plüsscsacsi ázik. A kutya nem bánt. Alacsony konyha, linóleum, viaszosvászon.

    - Először ötmilliót akart adni az önkormányzat, másodszor csak négymillió-valamennyit. A becsüs azt mondta, hat és felet lehet kérni érte. A fiam itt lakik szemben, ők is leadnák, és akkor egyszerre vennénk valamit. Tavalyelőtt a fásfészeremről leszedték a cserepet, nem mertem szólni. Jóba kell lenni velük, akkor nem bántanak. Nagyon szeretnék elmenni, de nem tudjuk, hogyan sikerül. Hát ezt tessék majd megmondani odabent, a tanácsnál.

    - Újságírók vagyunk.

    - Jaj, azt hittem... akkor a fiam szomszédjához menjenek.

    Átmegyünk: tiszta, tágas lakás, a középkorú házaspár hellyel és kávéval kínál. Azt mondják, a házért-telekért hétmillió-nyolcszázezret akar adni az önkormányzat. Nagyon mennének már ők is.

    Hídpénzt is szedtek egy időben - meséli az ember. - Ott állt pár suhanc a patak hídján, és csak azt engedték át, aki fizetett. A betörés mindennapos. Itt szemben agyonütötték a szomszédasszonyt, mert rájuk szólt. (Kuruc.info: ehhez nem kell kommentár...)

    A Gyöngyös.info közli dr. Márkus Márta gyermekorvos nyilatkozatát, mely szerint a helyi gyermekorvosi rendelőben naponta fordul elő garázdaság: ordítozás, verekedés. Főleg akkor verekszenek a kis betegek szülei, ha valaki szóvá teszi a lopásokat. (Kuruc.info: nem csoda, hogy az orvosok is menekülnek a cigánytelepek közeléből... lásd pl. EZT és az onnan induló hivatkozásokat) Elviszik a színezőket, könyveket, filctollakat, játékokat. Elvitték a váróból a székeket, sőt az udvarról a csúszdát.

    Csupasz házhelyre mutogat a férfi, aki megátkozta a jegyzőt. A betonon a felszaggatott műanyag padló cafatai.

    - Itt lakott a fiam kilenc gyerekkel, kiűzték őket. Két éve nem adnak nekik házat. Megmutatom, hová mentek be.

    Locsogunk a sárban. A ferde falú vályogviskóban egymásba nyiló, apró szobákat mutat az ember. Bolond meleg van, a perzsaszőnyegen izzik a hősugárzó.

    Hatalmas autó áll a kertben. Makulátlan fehér, mint a tejszín.

    - A fiamé - mutatja büszkén.

    - Mit dolgozik?

    - Segédmunkás. De olyan rohadék az önkormányzat, hogy nekem semmit nem ad. Csak el akar űzni. Pedig itt vannak eltemetve anyámék, apámék. Itten közel van a kórház, hogy ha ne adj´ isten valami problémára volna. Erre sincsenek tekintettel. Pedig két infarktusom volt. Várjanak, kihozom az igazolást - fordulna visszafelé a házba, de biztosítjuk, hogy hiszünk neki.

    Mély medrében rohan a patak, kibelezett fotel hever a partján égnek meredő lábakkal. Palackok, tejesdobozok, cigarettásdobozok, rossz ruhák. Széttépett pelenkák vattacsomói. Temérdek kutya- ürülék.

    A háttérben a Mátra büszke vonulata, felhő ül a tetején.

    - Amikor Mátrafüreden elolvad a hó, feljön a patak, elönt mindent, aztán visszamegy - mondja egy köpcös, piros pulóveres ember. - Tessék bejönni hozzám is, nézzék meg, milyen a ház, aztán majd tessék szólni a tanácsnál.

    - Nem a tanácstól vagyunk.

    - Hát honnan?

    Az egyik ház helyén, a placcon kitárt ajtajú fekete autó áll, benne nagydarab, kopasz fiatalok cigarettáznak, nevetgélnek. Döng a zene. Kövér férfiú közelít az egyik portáról hadonászva, már messziről kiabál:

    - Nyolcvanban még mi laktunk a városban! Három, négy szobánk volt, fürdőszobánk! Aztán idetettek a gunyhókba. Innét is menjünk?! Azt ígérték, építenek nekünk szép lakásokat. Nézzenek föl, a dombra, ni! Ott tiszta Amerika van! Arról volt szó, hogy nekünk csinálják. Most építik a szép lakásokat, már át is vitték a gázt, de nem nekünk csinálják, hanem a magyarnak, pénzért (Kuruc.info: még ő is elismeri, hogy a magyarok alkalmasint fizetnek a lakásért. Hogy a cigányok miért várják mégis el, hogy azokat ingyen megkapják? A pofátlanságnak nincs határa...). Ezt mondja meg odabent. A polgármester milliárdokat kapott ezért, megmondom Őszintén.

    Tologatja a felhőket a szél. Néha kisüt a nap, és felragyognak körülöttünk a pocsolyák.

    - Csikágó van itten - lép egész közel egy kicsiny, habogó ember, csaknem a mellkasomig dugja a fejét. - Csikágó. Bűnözők, rablók mind - mutat a háta mögé.

    - Menj mán innen! - szólnak rá nevetve.

    A cigánytelepek felszámolására 2009-ben egymilliárd forinttal több van az állami költségvetésben. A kormány szerint az idei programok keretében új lakásokba költöztetik a cigány családokat, illetve felújítják a lakásokat. Szerettem volna megkérdezni Hiesz György szocialista polgármestert, miért olyan sürgős a Duránda rehabilitációja, hogy a külső források kivárása helyett a város saját büdzséjéből fedezi és a tervek szerint egy hónap múlva elkezdi a szanálást, májusban pedig az építést. Megkérdeztem volna, mit gondol a luxuslakóparkról, ingatlanpanamákról szóló híresztelésekről. Kíváncsi lettem volna, szerint, nem lehetne- e megfékezni a nyilván kis létszámú bűnözői csoportot a tisztességes többség védelmében, hogy méltányosnak tartja-e a cigányoknak kínált összeget, s hogy nem lehetett volna-e a lótartást rendeletekkel és ellenőrzéssel szabályozni. A polgármester titkárságán azonban - Hiesz György sűrű elfoglaltságára hivatkozva - többszöri próbalkozás után is elutasítottak.”
  • 3. dodó 2009. február 21. 17:22
    „"Olvasói információ: A falubeliektől tudjuk, hogy Julius Notát kutyasétáltatás közben ölték meg, konkrétan egy cigány vágta el torkát."”
  • 2. előrelátó 2009. február 21. 16:02
    „Olvasói információ: A falubeliektől tudjuk, hogy Julius Notát kutyasétáltatás közben ölték meg, konkrétan egy ORK CIGÁNY vágta el torkát.
    http://kuruc.info/r/35/35722/”
  • 1. achilleus 2009. február 21. 15:18
    „A kutyáját sétáltatta, még élt, amikor rátaláltak. MR-1 Kossuth (Déli Krónika)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mourinho szerint Santon az új Maldini

Az Internazionale vezetőedzője, Jose Mourinho biztos benne, hogy a csapat 18 éves védője, Davide… Tovább olvasom