Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Hamilton ígéretet tett, hogy nem fog többet hibázni

Mint ismeretes, a fiatal tehetségtől a legutóbbi, Belga Nagydíjon elvették a győzelmet, mert a verseny alatt egy szabálytalan manővert hajtott végre.
A világbajnoki pontverseny éllovasát a versenybírók 25 másodperces büntetéssel sújtották Belgiumban, mert amikor a ferraris Kimi Raikönnennel csatázott, levágott egy kanyart, amellyel szabálytalan előnyre tett szert. Hamilton így végül csak a harmadik helyen zárt, és két pontra olvadt az előnye Felipe Massával szemben.

Hamilton azt tervezi, hogy a hétvégi Olasz Nagydíjon - ami a Ferrari hazai pályájának számít - legyőzi legnagyobb riválisait, és a hátralévő öt futamon is diadalmaskodni akar.

"Most minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy a hátralévő öt versenyen ne hibázzunk" - tette hozzá Hamilton, akit az eddigi 13 futamon ötször megbüntettek. A brit kiválóság egyik legnagyobb ellenfeléről, Felipe Massáról is beszélt, aki szerinte nincs könnyű helyzetben. "Ő az, akinek nagyon keményen kell küzdenie, hogy lépést tartson velem" - vélekedett Hamilton.

A 23 éves pilóta mellett egész Anglia kiállt, amikor a versenybírók megfosztották a Belgiumban szerzett első helyétől, de szerinte nincs veszve semmi, továbbra is a saját kezében van a sorsa. "Még mindig van két pont előnyöm, és továbbra is olyan keményen küzdünk, mint az elmúlt időszakban" - magyarázta Hamilton.

"Remekül érzem magam. Szerintem a következő versenyeken is kiváló lesz az autónk. Mindent megteszünk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk magunkból" - zárta le mondandóját a brit kiválóság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

World Trade Center 9/11 emlékfutás Bács-Kiskunban

Kecskemét és Kiskunfélegyháza között több, mint 450-en vágtak neki a maratoni emlékfutásnak. Tovább olvasom