Délmagyar logó

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 19°C Még több cikk.

Hamilton sima győzelme az esőmentes Maláj Nagydíjon

A Mercedes kettős győzelmmel, hibátlanul teljesítette a hétvégét. Rosberg mögött Vettel is felállhatott a dobogóra.
Az interjúkat rendhagyó módon Benedict Cumberbatch készítette a győztesekkel.


Lewis Hamilton: Rettentően meleg volt, és így nehéz volt összpontosítani, de a csapat tökéletesen időzített, tökéletesen dolgozott, egyszerűen minden szuperül sikerült.

Nico Rosberg: Köszönöm a mérnökömnek, hogy ilyen jól működtünk együtt. A rajt kicsit húzós volt, de legalább volt akció. Így is fantasztikus volt ez a verseny, Lewist ma nem lehetett megfogni. Külön köszönjük a Pteronas cégnek, mert mindkét pilótája itt áll most.

Sebastian Vettel: Úgy éreztem, hogy jó a rajtom, próbáltam Lewis szélárnyékában maradni, de akkor mát ott volt mellettem Nico. A versenyen már csak be akartam érni, mert ők itt ketten nagyon gyorsak. Sajnos Daniel nem ért be, de most sikerült egy dobogót szereznünk.



A pontverseny állás

Pilóták

1. Nico Rosberg 43
2. Lewis Hamilton 25
3. Fernando Alonso 24
4. Jenson Button 23
5. Kevin Magnussen 20
6. Nico Hülkenberg 18
7. Sebastian Vettel 15
8. Valtteri Bottas 14
9. Kimi Räikkönen 6
9. Felipe Massa 6
11. Jean-Éric Vergne 4
12. Danyiil Kvjat 3
13. Sergio Pérez 1

Hamilton sima győzelme az esőmentes Maláj Nagydíjon. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)

Csapatok
1. Mercedes 68
2. McLaren-Mercedes 43
3. Ferrari 30
4. Williams-Mercedes 20
5. Force India-Mercedes 19
6. Red Bull-Renault 15
7. Toro Rosso-Renault 7


Hamilton 23. győzelmét aratja Sepangban, ahol eddig csak dobogós volt, de győzni még nem tudott. A fiatal orosz, Kvyat Melbourne után itt is pontszerző.

56. kör:
Massa továbbra sem engedi el Bottast, Buttonnak már nincs félnivalója. Raikkönen DRS zónában se tudja megelőzni Grosjeant a Lotusszal. Lewis Hamilton negyedikre megnyeri a Maláj Nagydíjat, Rosberg hozza a másik Mercit a második helyen, Vettel a harmadik, aztán Alonso, Hülkenberg, Button, Massa, Bottas, Magnussen, Kvyat az első 10 sorrendje.

53. kör: Massára rászólnak, hogy Bottas gyorsabb nála. (Ismerős üzenet?) Bottas a verseny közben már többször jelezte, hogy gyorsabb a brazilnál. Buttont szeretné a Williams legyűrni még az utolsó 3 körön. Már erélyesebben szólnak Massára, hogy ne tartsa fel Bottast.

52. kör: Alonso közben 1 másodpercen belül Hülkenberghez képest. A célegyenesben, a második DRS zónában próbál elmenni Alonso, de a kanyarban elmegy a spanyol, eggyel később Hülkenberg visszaelőzi, de végül a kigyorsításban a Ferrari a jobb.

51. kör: Hamiltont is hívják, hátul az egykori csapattársak, Grosjean és Raikkönen csatázik a 11-12. helyen.

50. kör: Vettelt kihívják a boxba a kemény gumikért, nem jött az eső, amit vártak. A német Hülkenberg elé jön vissza.

48. kör: Alonso futja a verseny leggyorsabb körét, miközben Hülkenberget üldözi az 5. helyen.

46. kör: Ricciardo 10 másodperces stop-and-go büntetést kap. Massa megy el Button mellett a célegyenes végén, de a kigyorsításnál Button visszaszerzi a pozíciót.

44. kör: Az első szárnya félig leesik Ricciardónak, ennek a versenynek már vége, a jobb része már kezdi kivágni a gumit is. Visszajön a boxba, felrakják a kemény gumikat, tesztelésnek jó lesz a maradék 11 kör.


41. kör: Ricciardo áll ki kerékcserére, elindul a boxból de megáll a Red Bull! A szerelők visszatolják, újra meghúzzák a bal elsőt. A visszajátszásból látszik, hogy hamarabb engedték ki, mint ahogy felrakták volna a kereket, a szerelők már integettek egyből. Vizsgálják a Red Bultt veszélyes kiengedés miatt.

Fotó: Twitter/Lotus
Fotó: Twitter/Lotus

40. kör: Hamilton és Rosberg között 11 másodperc fölé nőtt a különbség. Hamilton, Rosberg, Vettel, Ricciardo, Alonso, Hülkenberg, Massa, Bottas, Button, Grosjan, Magnussen, Kvyat, Raikkönen, Kobajasi, Chilton és Ericcson a sorrend.

37. kör: Ez nem a Sauber versenye. A másik autó, Guttiérez a boxban áll le.

35. kör: Raikkönen szól be a rádión, a pálya hátsó részén már csepek az eső...

34. kör: A Red Bullok a verseny felénél a 100 kilogramm üzemanyag több mint felét elhasználták. A célegyenes ráfordítójánál megáll az egyik Sauber, Adrian Sutil autója a belső íven vesztegel. Sárga zászló a pályán. 

32. kör: Vettel is gyorsan túlesik a kerékcserén, a 4. helyre jön vissza. Rosberget is hívják.

30. kör: Rosbergre szólnak rá, hogy a pályától 15km-re már esik az eső...

28. kör: Alonso majd Massa is túl a második kerékcserén. Utánuk Ricciardo is kiállt, ezúttal simán visszajött a Ferrari elé. 

27. kör: Hamilton körözi le Raikkönent, aki a 17. helyen Ericcsonnal csatázik. A finn nagyon szépen áll félre a Mercedes elől. A Ferrarinál nem sokszor élnek át ilyet.


26. kör: Magnussen letölti a boxban az 5 másodperces büntetését, amit még a Raikkönennel való koccanásért kapott. A dán a 13. helyre jön vissza.

Ricciardo autójában tönkrement az üzemanyag áramlását mérő műszer, a FIA engedélyezte, hogy a csapat a saját számításait használja, amit az injektor adataiból vesz le.

23. kör:
Közel 10 másodperc Hamilton előnye az élen.

20. kör: Vergne a Toro Rossóval feladja a versenyt. A 9. helyről rajtoló francia autójával már a futam elején történhetett valami, mert az utolsó helyen kullogott.

17. kör: Hülkenberg is túl a boxon, a hatodik helyre érkezik vissza Button elé. Raikkönen egy Caterhammel és Vergne-nyel csatázik hátul, a 18-19. helyen. Ricciardónak szólnak a fülére, hogy kicsit maradjon le Vetteltől, hogy spóroljon, mire az ausztrál közölte, hogy ha csapattársa utoléri Rosberget és ha lesz valami, akkor ott akar lenni. Szimpatikus hozzáállás.

16. kör: Hamilton is túl a szervízen, Hülkenberg vezeti a Maláj Nagydíjat, de a brit már ott van mögötte. Nem sokáig marad ott, de a német komolyan harcban van a dobogóért, főleg ha egy kiállással kevesebbel meg tudja oldani az 56 körös versenyt.

14. kör: Vettel teljesíti is a kiállást, közben Button is jön. Vettel Bottas és Ricciardo közé érkezik meg. Vettel 2 kanyar alatt legyúri a finnt, szorosan követi Ricciardo, Alonso viszont egy kicsit beragad, végül csak sikerül megelőznie a Williamset.

13. kör: Alonso Ricciardo elé jön vissza, de az ausztrál visszaelőzi. A 7-8. helyen csatáznak egymással. Vettelt is hívják a boxba.

11. kör: Hamilton folyamatosan növeli az előnyét elöl, már 6.384 a különbség csapattársához képest. Alonso áll ki a boxba, közepekes keverékű gumikat kap. Egyedül Vergne van kemény gumikkal kint.

10. kör: Magnussent hívják ki, a kerekek mellé új orrkúpot is kap. Mögötte Bianchi is behajt a boxba. Mire kijön a boxból, jön az információ, hogy Magnussent is 5 másodperces büntetésre ítélik.

9. kör: Hamilton, Rosberg, Vettel, Ricciardo, Alonso, Hülkenberg, Button, Magnussen, Massa, Bottas az első tíz sorrendje.

8. kör: Maldonadót kihívják a boxba, fel kell adnia a versenyt a Lotusnak. Talán komolyabb volt a Bianchis ütközés.

Hamilton sima győzelme az esőmentes Maláj Nagydíjon. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)

5. kör: Rosberg küszködik a hátsó gumikkal. Hamilton magabiztosan vezet az élen, 4 másodperc a brit előnye. A versenybírósá vizsgálja a Maldonado-Bianchi és a Magnussen-Raikkönen esetet. Bianchi 5 másodperces büntetést kap. Fontos, hogy ez egy kerékcserével összevonható.

4. kör: Vettel simán előzi vissza Ricciardót a DRS zónában. Button a 10. helyről már a hetedikre jött előre, mögötte Magnussen. Massa megy el Magnussen mellett, de a dán visszaelőzi a brazilt.

2. kör: Magnussen Raikkönen, Hülkenberg pedig Alonso mellett megy el. Raikkönen defektet kap a célegyenes után. Bianchi is defektet kap, de ő már gumi nélkül érkezik a boxba.

1. kör: Minden autó közepesen kemény gumikorn, kivéve a boxból induló Pérez. Rosberg bejön a második helyre a rajt után, Hamilton simán eljön, Ricciardo is bejön Vettel elé. Bianci és Maldonado pördül ki. Pérez nem tudott elindulni.



A Pirelli szerint a legjobb stratégia, ha nem esik az eső, amire azért kevés az esély: közepes gumikon rajt, a 15. és a 29. körben csere újabb készlet közepesen keményre, és a 43. körtől a keményen a célig.


09:55 - Pérez a boxból fog rajtolni ha tud, a Force India túlmelegedett.

09:45 - A verseny egyperces néma gyászszünetttel indul a kéthete eltűnt maláj utasszállító emlékére. Szinte minden pilóta a sisakján valamilyen formában megemlékezett az áldozatokról.



09:40 - Elfoglalhatják a rajthelyek a pilóták, Pérez Force Indiája viszont megmakacsolta magát, vissza kellett tolni a boxba.

09:30 - Egyelőre száraz az idő, de már gyűlnek a fekete felhők a pálya környékén, így a csapatoknak mindenre fel kell készülniük.



Őrült időmérőn van túl a mezőny a szombati napon: bár Malajziában közel se meglepő, hogy délután szakadjon az eső, most sokáig kérdéses volt, hogy elindul-e az edzés, ha igen, mikor, ketté kell-e szakítani vagy esetleg átrakni vasárnap reggelre. Végül közel egyórás csúszással, de elindult az időmérő, az élmezőny gyakorlatilag ugyanaz, mint Melbourne-ben, bár a McLaren visszaesett, a Red Bull és  Ferrari látványosan javult két hét alatt.

Pályaadatok

Ország: Malajzia
Város: Szepang
Pálya név: Sepang International Circuit Körök száma: 56
Pálya hossza: 5.543 km Verseny hossza: 310.408 km
Körrekord (időmérőn): Michael Schumacher (Ferrari/Ferrari) - 1:33.074, 2004 Körrekord (versenyen): Juan Pablo Montoya (Williams/BMW) - 1:34.223, 2004



A McLaren időmérős indulása is kérdéses volt, ugyanis a harmadik szabadedzésen összesen 9 kört tett meg a két autó. Aztán mégis összerakták az "Ezüstnyilakat".

Az edzést végül a Hamilton nyerte, aki leginkább a saját idejével volt versenyben, a mellette lévő helyért viszont Rosberg volt nagy csatában Vettellel, végül a német belharcot a világbajnok nyerte.

Az időmérő végeredménye
1. Lewis Hamilton Mercedes       1'59.431
2. Sebastian Vettel Red Bull       1'59.486
3. Nico Rosberg Mercedes          2'00.050
4. Fernando Alonso Ferrari         2'00.175
5. Daniel Ricciardo Red Bull        2'00.541
6. Kimi Räikkönen Ferrari           2'01.218
7. Nico Hülkenberg Force India    2'01.712
8. Kevin Magnussen McLaren       2'02.213
9. Jean-Éric Vergne Toro Rosso   2'03.078
10. Jenson Button McLaren          2'04.053
11. Daniil Kvyat Toro Rosso         2'02.351
12. Esteban Gutiérrez Sauber      2'02.369
13. Felipe Massa Williams            2'02.460
14. Sergio Perez Force India       2'02.511
15. Valtteri Bottas Williams         2'02.756
16. Romain Grosjean Lotus         2'02.885
17. Pastor Maldonado Lotus        2'02.074
18. Adrian Sutil Sauber              2 '02.131
19. Jules Bianchi Marussia          2'02.702
20. Kamui Kobayashi Caterham  2'03.595
21. Max Chilton Marussia            2'04.388
22. Marcus Ericsson Caterham     2'04.407

Valtteri Bottas három rajthelyes büntetést kapott a Maláj Nagydíj időmérő edzését követően mert a versenybírók szerint a Q2-ben feltartotta Daniel Ricciardót. A finn - az új szabályoknak köszönhetően - két büntetőpontot is kapott a szuperlicenszébe. Aki egy év leforgása alatt 12 ilyen pontot összegyűjt a pályán elkövetett vétségekért, egyversenyes eltiltásban részesül. A finn Melbourne-ben már egy öt rajthelyes büntetést kapott, akkor váltócsere miatt.

A rajtrács:
1. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Sebastian Vettel (német, Red Bull)
2. sor: Nico Rosberg (német, Mercedes) Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
3. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
4. sor: Nico Hülkenberg (német, Force India) Kevin Magnussen (dán, McLaren)
5. sor: Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) Jenson Button (brit, McLaren)
6. sor: Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
7. sor: Felipe Massa (brazil, Williams) Sergio Perez (mexikói, Force India)
8. sor: Romain Grosjean (francia, Renault) Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
9. sor: Adrian Sutil (német, Sauber) Valtteri Bottas (finn, Williams)
10. sor: Jules Bianchi (francia, Marussia) Kobajasi Kamui (japán, Caterham)
11. sor: Max Chilton (brit, Marussia) Marcus Ericsson (svéd, Caterham)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pittsburgh Penguins-Chicago Blackhawks, NHL-mérkőzés

A végére maradt egy isteni gyakorlómeccs. Amellyel akár a fináléra is készülhetnek. Tovább olvasom