Délmagyar logó

2018. 11. 13. kedd - Szilvia 8°C | 17°C Még több cikk.

Harmadik helye mellé egy negyediket is begyűjtött a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző

Szombati időmérő eredményén javítva a vasárnapi kvalifikáción a második leggyorsabb időt futotta Kiss Norbert a kamion Európa-bajnokság szezonnyitó misanói hétvégéjén.
Előbb a harmadik, majd a negyedik helyen végzett Kiss Norbert a kamion Európa-bajnokság (FIA ETRC) első állomásának második versenynapján, az olaszországi Misanóban. A Tankpool24 csapat Mercedesével versenyző magyar pilóta második lett az időmérő edzésen.
 

Honlapjának beszámolója szerint így az első sorból rajtolhatott a harmadik futamon, és bár hamar visszaesett a harmadik helyre, ezt a leintésig megtartotta. A negyedik, fordított rajtrácsos futamnak a hatodik helyről vágott neki a szombathelyi pilóta, és két helyet javítva negyedikként ért célba. Kiss szombaton felállhatott a dobogóra, de kamionja 15 kilóval könnyebb volt a megengedettnél, ezért kizárták. A második futamban ötödikként végzett. "Három hét múlva a Hungaroringen lehet majd javítani.
 

Összességében természetesen elégedett vagyok, hiszen látszik, hogy versenyképesek vagyunk, és elérhető közelségben van a dobogó" - nyilatkozta Kiss Norbert, aki az első hétvége után hatodik az összetettben. A FIA ETRC június 16-án és 17-én a Hungaroringen folytatódik.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felhőszakadás Debrecenben: a víz betört a stadion épületébe is

Felhőszakadás Debrecenben: a víz betört a stadion épületébe is
Emiatt később kezdték el játszani a DVSC-Puskás Akadémia mérkőzést. Tovább olvasom