Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Hat magyar úszót hívtak meg az Európa-válogatottba

"Sztárjaink rettentően kapósak, de ezen a hálás gondon jó lenne mielőbb túllenni; nem könnyű választás előtt állunk" - értékelte a szituációt Gyárfás Tamás.
Hat magyar úszó kapott meghívást az Európa-válogatottba december 20-21-re, de közülük Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és Cseh László az ugyanakkor sorra kerülő Vlagyimir Szalnyikov Kupára is hivatalos.

"Dilemmában vagyok, mondhatnám, hálás dilemmában, merthogy egyelőre nem tudom, mi a legjobb megoldás arra az esetre, ami most előállt - mondta az MTI-nek Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke azzal összefüggésben, hogy jelen helyzet szerint nagyjából egy időben egyszerre három helyen is jelen kellene lennie Hosszú Katinkának, Gyurta Dánielnek és Cseh Lászlónak három, egyformán decemberi meghívás nyomán.

Egyfelől mindhármójukat Szentpétervárra várja december 20-21-re, az ő nevét viselő nemzetközi viadalra, a Vlagyimir Szalnyikov Kupára az olimpiai bajnokból lett orosz szövetségi elnök, aki még a 25 méteres medencében rendezendő verseny programját is kész átalakítani a magyarok kedvéért. Ámde ugyanezen a két napon lesz a hagyományos Európa-Amerika úszóvetélkedő is ezúttal a skóciai Glasgow-ban, s a szervezők a kontinentális csapatba hat magyart válogatottak be, Hosszúék triója mellett még Jakabos Zsuzsannát, Kapás Boglárkát és Biczó Bencét is meghívták a rangos párviadalra. Harmadiknak pedig ott van a hagyományos magyarországi ünnepség, a Sportcsillagok Gálaestje, amelyen idén december 19-én köszönti és díjazza a Magyar Sportújságírók Szövetsége az év legjobb hazai sportolóit, márpedig csaknem bizonyos, hogy az eseményen - mint várhatóan a legtöbb szavazatot kiérdemlők közé tartozónak - jelenése lesz Hosszúnak és Gyurtának egyaránt.

"Sztárjaink rettentően kapósak, de ezen a hálás gondon jó lenne mielőbb túllenni; nem könnyű választás előtt állunk" - értékelte a szituációt Gyárfás Tamás. Hozzáfűzte, hogy mielőbb le akar ülni konzultációra az úszósztárokkal, s együtt kitalálni a legjobb megoldást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Angol szurkolókat vertek össze Kijevben

Keddi londoni sajtóbeszámolók szerint több angol szurkolót összevertek szervezett csoportokban… Tovább olvasom