Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Holtan találták meg Kínában a magyar madárembert

Holtan találták meg Kínában Kováts Viktor extrémsportolót, a szárnyasruhás ugrás magyar nemzeti bajnokát, miután kedden egy sikertelen próbaugrás következtében a Hunan tartományi Tienmen-hegy völgyében lezuhant.
Holtan találták meg Kínában Kováts Viktor extrémsportolót, a szárnyasruhás ugrás magyar bajnokát, miután kedden egy sikertelen próbaugrás következtében a Hunan tartományi Tienmen-hegy völgyében lezuhant.

A holttestet egy száz méter magas sziklaszirt tövében találták meg a mentők szerda reggel. A magyar sportoló keresésére csaknem kétszáz tűzoltót és rendőrt mozgósítottak, akik reflektorok fénye mellett éjszaka is kutattak utána. A holttestet a helyi halottasházban helyezték el - jelentette a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség.

A magyar szárnyasruhás ugró kedden negyedikként ugrott, és már kezdetben egy széllökés eltávolította tervezett útvonalától. Ejtőernyője - a szemtanúk elmondása szerint - technikai okok miatt nem nyílt ki. A legfrissebb jelentések szerint Kováts egy sziklaszirtnek ütközött, és koponyatörést szenvedett.

Kováts Viktor a Csiangcsiacsie városhoz tartozó nemzeti parkban pénteken kezdődő világbajnokságra edzett 15 versenytársával együtt. A "madáremberek" 700 méter magas, meredek szikláról elrugaszkodva, speciális szárnyasuhájukkal siklanak a levegőben, mielőtt egy ejtőernyő segítségével földet érnek.

Báthori Béla pekingi magyar főkonzul az MTI-nek elmondta, hogy a nagykövetség folyamatosan kapcsolatban áll az illetékesekkel, akik az elhunyt útlevelének másolatát megküldték. Személyazonosságának hivatalos megállapítása folyamatban van. A kínai hírügynökségi jelentés megállapítja, hogy a magyar konzuli szolgálat értesítette az áldozat családját.

Fotók
Mindig emlékezni fogunk rá az élet iránti mély szenvedélye és kalandvágya miatt - írta a sportág nemzetközi szervezete (WWL) szerdán weboldalán közzé tett megemlékezésében. Hozzátették, hogy a szárnyasugrók közössége szomorú hiányérzettel búcsúzik Kováts Viktortól.

A WWL a balesetet követően kiterjedt vizsgálatot kíván lefolytatni annak érdekében, hogy kiderítse, mi vezethetett a tragédiához, és az eredménytől függően - szükség esetén - a verseny lebonyolításban változtatásokat fognak kezdeményezni.

A kínai és a nemzetközi média egyaránt beszámol a tragédiáról, képeket közöltek Kováts Viktor utolsó ugrásáról.

A harmincas éveinek elején járó sportoló, aki a Facebookon Vick Fearless néven posztolt, 1250 alkalommal ugrott ejtőernyővel, és 250 bázisugrás volt mögötte. A stabil repülésre kifejlesztett, speciális légbeömlő nyílásokkal ellátott szárnyasruhával (wingsuit) 700-szor ugrott. Kováts a szárnyasugrás háromszoros magyar bajnoka, a svájci Stechelbergben 2012-ben megrendezett ProBASE szárnyasugró világbajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott.

A csiangcsiacsiei 2. wingsuit-világbajnokságot a kiírás szerint október 11-13-án tartják azon különleges hegyek között, amelyek James Cameron Avatar című filmjében is feltűntek. A szervezők szerda délután úgy döntöttek, hogy tartják magukat az eredeti programhoz, és nem halasztják el a versenyt. Tavaly ugyanitt kilenc ország 15 sportolója mérte össze tudását.

Olvasóink írták

  • 2. szöszi 2013. október 09. 11:34
    „Így jár, aki ember létére madárnak képzeli magát. Nyugodjon békében.”
  • 1. csonakos 2013. október 09. 09:21
    „Isten nyugosztalja! Azért elgondolkodtató az idén mennyien vesztették életüket az adrenalin miatt ebben a sportágban(?)!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs már jegy a holland-magyarra

Minden jegy elkelt a holland és a magyar válogatott péntek esti világbajnoki selejtezőjére, amelyet… Tovább olvasom