Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Ismét kimaradt a Real BL-keretéből Szalai Ádám

Ismét kimaradt a Real Madrid Bajnokok Ligája keretéből a csapat magyar támadója, Szalai Ádám. A fiatal tehetség annak ellenére sem került be a Liverpool elleni visszavágóra készülő együttesbe, hogy a vasárnapi, harmadosztályú bajnokin az ő két góljával fordított a Real tartalékcsapata, a Castilla.
A magyar válogatott támadó az 55. percben lépett pályára, ekkor csapata 0-2-es hátrányban volt. Két perccel később Acuna szépített, majd jött Szalai és előbb a 64., majd a 84. percben is betalált. Szalait még januárban nevezte be a BL-be a királyi gárda, mert az új igazolások nem szerepelhetnek a legrangosabb európai kupasorozatban, az együttes gólzsákja, Ruud van Nistelrooy pedig sérüléssel bajlódik.

A madridi alakulat három csatárral várja a kedd esti összecsapást, Juande Ramos Raúlnak, Saviolának és Higuainnak szavazott bizalmat. Nem lesz azonban könnyű dolga az Anfield Roadon a spanyol alakulatnak, mert a két héttel ezelőtti találkozón hazai pályán 1-0-ra kikapott a vörösöktől.

A keddi BL-visszavágó kerete:

Kapusok: Casillas, Codina, Dudek

Hátvédek: Ramos, Torres, Pepe, Cannavaro, Metzelder, Heinze

Középpályások: Gago, Lass, Guti, Sneijder, Van der Vaart, Marcelo, Robben, Faubert

Csatárok: Raul, Saviola, Higuain
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ronaldo első gólját lőtte a Corinthians-ban

Megszerezte első gólját a Corinthians csapatában a több, mint egy évig sérüléssel bajlódó Ronaldo. Tovább olvasom