Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Kajak-kenu Eb: 35 magyar nyolc-tíz éremért

A kajakosoknál tizennégy férfi és nyolc nő, a kenusoknál pedig tizenegy férfi és két nő képviseli a magyar színeket a portugáliai Montemor-o-Velhóban péntektől vasárnapig sorra kerülő kajak-kenu Európa-bajnokságon. A 35 fős csapattól nyolc-tíz érmet remél Storcz Botond szövetségi kapitány.
Ahogy a szakember az MTI érdeklődésére elmondta, a dunai árvíz nem érintette a válogatott felkészülését, mivel a versenyzők Szegeden és Szolnokon edzettek. Mindössze az olimpiai bajnok kenus, Vajda Attila bajlódott egy ideig betegséggel, a többiek egészségesen dolgozhatták végig a kontinensviadal előtti heteket.

"Nálunk két fő verseny van egy évben, s bár az Eb jelentősége nem akkora, mint a világbajnokságé, bizton állíthatom, hogy senki nem veszi félvállról a mostani küzdelmeket" - nyilatkozott Storcz. A kapitány nyolc-tíz egységet lát dobogóra esélyesnek, de azt nem árulta el, mely hajóktól vár győzelmet.

"Egy azonban biztos: a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó Eb- és olimpiai bajnoki címvédőként nem titkoltan az aranyérmért száll vízre ezer méteren, és a női kajakosoknál is van jó pár egységünk, amely favorit lehet a saját számában. Emellett a kenu szakágnak is jól jönne már egy nemzetközi siker" - tette hozzá a kapitány.

Mivel az Eb programja elég sűrű - a négynapos vb-vel ellentétben három nap alatt bonyolítják le -, a szakvezetés csak azokban a számokban engedélyezte a duplázást, illetve a triplázást, ahol ezt a futamok időbeosztása megengedi. A Dombi, Kökény duó például nem indul el 500 méteren, noha megnyerte a válogatót, Douchev-Janics Natasa viszont négy számban is vízre száll majd Montemor-o-Velhóban. Utóbbi versenyző ősszel előbb vissza akart térni szülőhazájába, Szerbiába, majd meggondolva magát mégis magyar színekben folytatta pályafutását, s az országváltási hercehurcát követően ez lesz az első nemzetközi versenye, miután a májusi, szegedi Világkupán - Storcz döntése alapján - még nem indulhatott.

A Londonban aranyérmes női kajaknégyes átalakult, mivel sem Szabó Gabriella, sem Fazekas-Zur Krisztina nem ért el olyan eredményt a válogatóversenyen, hogy kiharcolja a jogot az Eb-csapatba és a hajóba kerülésre. Az egyes és páros teljesítmények alapján Kárász Anna, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Douchev-Janics lesz tagja a kvartettnek - a vezérevezős a szegediek fiatal tehetsége, a 21 éves Kárász lesz, aki mögött összesen nyolc olimpiai bajnoki cím ül majd a hajóban.

Portugália először rendez a gyorsasági szakágban Eb-t. Az eddigi kontinentális viadalokon a magyarok 115 arany-, 101 ezüst- és 65 bronzérmet gyűjtöttek.

Az M1 szombaton 12.08 és 13.51 között felvételről, vasárnap 12.38-tól 14.50-ig pedig - részben - élőben számol be a kontinensbajnokság eseményeiről.

A kajak-kenu Európa-bajnokság programja (magyar idő szerint) és a magyar csapat:

péntek:
-------

1000 m-es és női K-4 500 m-es előfutamok 9.30
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es előfutamok 14.05
1000 m-es és női K-4 500 m-es középfutamok 17.00
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es középfutamok 18.00

szombat:
--------

1000 m-es és női K-4 500 m-es döntők 10.05
200 m-es előfutamok 14.05
200 m-es középfutamok 15.45

vasárnap:
---------
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 9.40
200 m-es döntők 12.40
5000 m-es döntők 16.10

A magyar csapat:
férfiak:
---------

200 m:
K-1: Tótka Sándor
K-2: Horváth Bence, Szomolányi Máté
C-1: Lantos Ádám
C-2: Horváth Gábor, Bozsik Attila
500 m:
K-1: Dudás Miklós
K-2: Hufnágel Tibor, Szalai Tamás
C-1: Nagy Péter
C-2: Vasbányai Henrik, Mike Róbert
1000 m:
K-1: Dombvári Bence
K-2: Dombi Rudolf, Kökény Roland
K-4: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel
C-1: Vajda Attila
C-2: Vasbányai, Mike
C-4: Varga Dávid, Viola Viktor, Kiss Tamás, Sarudi Pál
5000 m:
K-1: Noé Milán
C-1: Vajda

nők:
----
200 m
:
K-1: Douchev-Janics Natasa
K-2: Kovács Katalin, Douchev-Janics
C-1: Takács Kincső
500 m:
K-1: Kozák Danuta
K-2: Kovács, Douchev-Janics
K-4: Kárász Anna, Kozák, Kovács, Douchev-Janics
C-2: Lakatos Zsanett, Takács
1000 m:
K-1: Medveczky Erika
K-2: Szilvásy Nóra, Szabó Petra
5000 m:
K-1: Csay Renáta

A magyar versenyzők szereplései az eddigi kajak-kenu Európa-bajnokságokon:
                      arany ezüst bronz
1957, Gent         3        1       3
1959, Duisburg   7        6       4
1961, Poznan      4        3       3
1963, Jajce         2        -        4
1965, Bukarest    1        3       3
1967, Duisburg    2        1       2
1969, Moszkva     3        2       4
1997, Plovdiv       8        7       3
1999, Zágráb       2        8       1
2000, Poznan       5        7       3
2001, Milánó        8        8       2
2002, Szeged      10       7       2
2004, Poznan      10       4       4
2005, Poznan        6       7       2
2006, Racice        10      4       4
2007, Pontevedra   6      7       7
2008, Milánó          6      7       5
2009, Brandenburg 6      9       2
2010, Trasona        6      5       2
2011, Belgrád        6      3       2
2012, Zágráb         4      2       3
-----------------------------------------
összesen:           115    101    65

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

San Antonio Spurs-Miami Heat, NBA-döntő, negyedik mérkőzés

Arra lehetett számítani, hogy győz a Spurs, de 36 pontos különbség, az nem győzelem. Az mészárlás. Tovább olvasom