Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Kittel második részsikere a Tour de France-on

Az idei Tour angliai része ezzel lezárult, kedden már Franciaországban versenyez majd a mezőny.
Az első szakaszon is győztes német Marcel Kittel nyerte hétfőn a Tour de France kerékpáros körverseny harmadik szakaszát, amelyet a Cambridge és London közötti 155 kilométeres távon rendeztek meg.

A Giant csapat 26 éves bringása mögött az összetettben is második szlovák Peter Sagan ért célba, harmadikként pedig az ausztrál Mark Renshaw zárt.

Az összetettben élen álló olasz Vincenzo Nibali a hétfői napon megőrizte két másodperces előnyét Sagannal szemben.

Az idei Tour angliai része ezzel lezárult, kedden már Franciaországban versenyez majd a mezőny.

A német Marcel Kittel, miután megnyerte 101. Tour de France profi országúti kerékpáros körverseny angliai harmadik, Cambridge és London közötti, 155 kilométeres szakaszát Londonban 2014. július 7-én.
A német Marcel Kittel, miután megnyerte 101. Tour de France profi országúti kerékpáros körverseny angliai harmadik, Cambridge és London közötti, 155 kilométeres szakaszát Londonban július 7-én.
Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat 

Eredmények:

3. szakasz, Cambridge-London, 155 km:

1. Marcel Kittel (német, Giant) 3:38.30 óra
2. Peter Sagan (szlovák, Cannondale) azonos idővel
3. Mark Renshaw (ausztrál, Omega Pharma-Quickstep) a.i.

Az összetett állása:

1. Vincenzo Nibali (olasz, Asztana) 13:31:13 óra
2. Sagan 2 mp h.
3. Michael Albasini (svájci, Orica) a.i.

Az angol, francia, belga és spanyol területeket érintő, 3664 kilométer össztávú és július 27-én Párizsban záruló háromhetes körverseny negyedik napján, kedden a Le Touquet-Paris-Plage és Lille közötti 163,5 kilométeres etap vár a mezőnyre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyász! Meghalt Alfredo Di Stéfano

A Real Madrid legendás futballistája 88 éves volt. Tovább olvasom