Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Magyarország egy helyet rontott a FIFA-világranglistáján

A magyar labdarúgó-válogatott így a 33. helyen áll. A lista élén továbbra is Spanyolország áll.
A magyar labdarúgó-válogatott egy helyet rontott, így a 33. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.

Németország megőrizte második helyét, Argentína pedig maradt a harmadik.

Az élcsoportban a legnagyobbat Horvátország válogatottja lépett előre, két vb-selejtezős győzelme után a kilencedikről a negyedik helyre jött fel.

A FIFA honlapján olvasható listából kiderül, hogy a magyarokkal azonos világbajnoki selejtező csoportban szereplő vb-ezüstérmes hollandok a kilencedik helyen állnak. Egervári Sándor együttese a vb-selejtezők folytatásában szeptember 6-án a 34. román válogatottal találkozik Bukarestben, négy nappal később pedig a 93. észt csapatot fogadja Budapesten. A kvalifikációs csoportban szintén érdekelt Törökország a 44., míg Andorra a 205.

A magyar válogatott 2011 szeptemberében a 27. pozíciót foglalta el, az volt a legjobb helyezése a rangsor 1993-as bevezetése óta.

A FIFA-ranglista (zárójelben a februári helyezés):

1. (1.) Spanyolország 1538 pont 2. (2.) Németország 1428 3. (3.) Argentína 1292 4. (9.) Horvátország 1191 5. (7.) Portugália 1163 6. (6.) Kolumbia 1154 7. (4.) Anglia 1135 8. (5.) Olaszország 1117 9. (8.) Hollandia 1093 10. (11.) Ecuador 1056 ...33. (32.) MAGYARORSZÁG 749 34. (31.) Románia 746 ...44. (45.) Törökország 634 ...93. (89.) Észtország 411 ...205. (204.) Andorra 9
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Basel-Tottenham Hotspur labdarúgó Európa Liga negyeddöntő, visszavágó

Nah, akkor itt elválik a .... a májtól. Lehet-e a Vidi-ölő svájciakból elődöntős csapat? Tovább olvasom