Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Matic ˝egy tucat idiótát˝ okol a zártkapus meccsért

A szerbek pénteken a dánok ellen játszanak Európa-bajnoki selejtezőt.
Nemanja Matic, a szerb labdarúgó-válogatott középpályása szerint "egy tucat idióta" miatt lesznek kénytelenek zárt kapuk mögött lejátszani pénteken a dánok elleni Európa-bajnoki selejtezőjüket.

A Chelsea légiósa a mérkőzést megelőző csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt erről, utalva arra, hogy október 14-én félbeszakadt a Szerbia-Albánia találkozó, mivel valaki egy quadrokopterrel (négyrotoros távirányítható helikopter) a Nagy-Albániát ábrázoló zászlót irányított a pálya fölé, emiatt verekedés tört ki a játékosok között, s ehhez a szurkolók is csatlakoztak. Az európai szövetség (UEFA) másfél héttel később 3-0-s eredménnyel a szerbeknek ítélte a mérkőzést, de három pontot le is vont tőlük, s arra kötelezte őket, hogy soron következő két Eb-selejtezőjüket zárt kapuk mögött rendezzék meg.

"Nagy szükségünk lenne a drukkereinkre, de egy tucat idióta miatt ők nem lehetnek velünk, az üres lelátók pedig hátráltatni fognak minket egy nagyon fontos találkozón" - mondta Matic.

Az októberi meccs az első félidő 42. percében, 0-0-s állásnál szakadt félbe. A szerb szurkolók berohantak a pályára, megtámadták és megdobálták az albán futballistákat, ők az öltözőbe menekültek, és a körülmények miatt nem akarták folytatni a játékot. Egyórás szünet után a bíró végleg lefújta a mérkőzést.

Nagy-Albánia eszméje sérti a szerbeket, mert az Albániában, Koszovóban, Macedóniában és Görögországban élő albánok egy államban való egyesítését jelentené. A szerbek pedig a többségében albánok lakta Koszovó függetlenségét sem ismerik el, szerintük Koszovó Szerbia tartománya.

Az UEFA a szerbekre kirótt büntetésen felül mindkét szövetséget 100 ezer euró megfizetésére kötelezte.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt klub kapott pénzbüntetést az MLSZ-től

Az Újpest, a Nyíregyháza, a Diósgyőr, a Győr és a Pécs kapott pénzbüntetést. Tovább olvasom