Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Meghalt Garamvölgyi Lajos, a DVSC egykori sikeredzője

Hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn elhunyt Garamvölgyi Lajos, a DVSC egykori sikeredzője. A debreceni focisták és szurkolók egyik kedvence 56 éves volt - áll a klub hivatalos honlapján.
Garamvölgyi Lajos 1976-ban tagja volt az NB I-ben ezüstérmes Videoton csapatának. 1979-ben került Debrecenbe, és először a DVSC-ben, majd a Debreceni Kinizsiben játszott. Játékával, sportszerű magatartásával hamar elnyerte a szurkolók szimpátiáját, de neve edzőként vált igazán ismertté. Vezetésével a DVSC feljutott az NB I-be. 1995-ben - a klub történetében először - a dobogóra is sikerült felkapaszkodni. A bronzérmes labdarúgók közül 1996-ban öten az atlantai olimpiára is eljutottak. 1999-ben újra történelmet írt az együttes a Magyar Kupa megnyerésével. Debrecenhez való kötődése példaértékű volt, ezért 2004-ben a város önkormányzatának képviselő-testülete Hajós Alfréd-díjjal tüntette ki. Garamvölgyi Lajos súlyosbodó betegsége miatt az utóbbi időben már keveset mozdult ki otthonából.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Quaresma mégis az Interbe igazol

A Corriere dollo Sport című olasz napilap értesülései szerint a Porto klasszisa, Ricardo Quaresma az… Tovább olvasom