Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Megszorítások az F1-ben

Nyilvánossá váltak a Forma-1-es csapatok költségcsökkentő tervei. A csapatok szövetsége (FOTA), valamint a száguldó cirkuszt is irányító Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán egyezett meg egymással az új szabályokról, amelyeket pénteken hoztak nyilvánosságra.
2009-től a pilóták mindössze nyolc motort használhatnak a versenyeken, és négyet tesztelésre, amivel megduplázták a szerkezetek élettartalmát. Érvényben maradt a november 5-én megszavazott szabály, miszerint jövőre egy motornak három versenyhétvégét kell teljesítenie. A független istállók motorköltsége emellett jövőre már csak a fele lesz az ideinek. A motorok fordulatszámát is meghatározták, ez nem lépheti át a 18 ezret és idény közben nem is fejleszthetnek az erőforrásokon. Jövőre eltörlik a szezon közbeni teszteket is, így az istállóknak csak a szabadedzéseken lesz lehetőségük kipróbálni a fejlesztéseket. Csökkentették a szécsatornákban használlt modellek nagyságát is, amely ezentúl mindössze 60 százaléka lehet az eredeti autónak.

A gyáraknak emellett minden évben legalább hat hétre be kell zárniuk, illetve csökkenteni kell a csapattagok, szerelők, mérnökök létszámát is. Ezt elsősorban az úgynevezett megfigyelők kirúgásával akarják elérni, akik eddig a rivális csapatok beállításait próbálták ellesni. A csapatoknak ezért ezentúl minden információt meg kell osztaniuk a gumikról és az üzemanyagokról. A tervek szerint ezekkel a szabályokkal a csapatok legkevesebb 30 százalékot megspórolhatnak idei költségvetésükből.

A 2010-től egyébként a független csapatok számára szezononként kevesebb, mint 5 millió euróért kell motorokat biztosítani. Az erőforrásokat egy független beszállító vagy pedig valamelyik nagy gyártó készítheti a kisebb istállóknak. Ezt a motort fogják majd használni 2011-ben és 2012-ben is, így nem lesznek szezon közötti fejlesztések sem. Az egységesítés érdekében 2010-től a csapatok egyenváltót használnak majd a versenyeken. A FIA tervei szerint egyébként két éven belül egységesítenék rádiók használatát és betiltanák a versenyek alatti tankolást, valamint a kerékmelegítők használatát is.

Olvasóink írták

  • 1. belabacsi 2008. december 12. 17:40
    „a birák tették tönkre a forma 1et!lassan már elözni sem szabad!nonszensz.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Továbbjutottak a magyar esélyesek az úszó Eb-n

Továbbra is jól úsznak a magyar éremesélyesek a rijekai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. Hat… Tovább olvasom